Tiszaderzset is bevették a dínók

A pecások és a bringások egyik kedvelt helye Tiszaderzs, ennek ellenére a kárászok falujában csak az utóbbi néhány évben került előtérbe a turizmus, melyet most egy dinoszauruszparkkal is élénkíteni kívánnak.

A Tisza által nyújtott természeti feltételek pedig adottak ehhez, ezért a következő időszakban igyekeznek még jobban kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket. Folyamatosan csinosítják a települést, parkosítanak, virágokat ültetnek és szabadtéri bútorokat helyeznek el.

Kárász-napra készülnek

- Nálunk is a nyári időszak számít főszezonnak – mondta lapunknak Fótosné Czeglédi Zsuzsanna polgármester. – Ezért július harmadik hétvégéjén immár nyolcadik alkalommal tartjuk meg a Kárász-napot a helyi szabadidőegyesülettel közösen, amely egyben a derzsi falunap is. Ekkor a település központjában levő rendezvénytéren csapatok részvételével főzőversenyt rendezünk. Mivel a tiszaderzsieket a maradványnevük alapján, a híres tiszai hajfajtára emlékeztetve kárászoknak nevezik, így ezen a napon elsősorban ebből a halból készítenek ínyenc ételeket. Ilyenkor nagy kondérban főzik a halászlevet, amelyet fel is szolgálnak az érkező vendégeknek. Tavaly például ekkor kétezren látogattak el Tiszaderzsre. A résztvevők az ételeken kívül különböző kulturális programokon is részt vettek – így lesz ez az idén is.

A falu egyik fontos nevezetessége a tavaly felújított református templom, ahol Magyarország egyik legnagyobb bibliatörténeti múzeuma is helyet kapott. A templom egyébként helyi védettség alatt áll. Fontos látnivaló a Tiszaderzs központjában található, még a XII. században épített domonkosrendi Mária-templom megmaradt romja is, amely egy park közepén áll. Ma is sokaknak feltűnik a településen a még 1926-ban épített egykori iskolaépület, amely napjainkban Tiszaderzs könyvtára.

3D-s mozit nyitnak, ugrálóvárat építenek

A község határában húzódik a Cserő-közi Holt-Tisza, amely különleges állat- és növényvilágával páratlan élményt kínál a természet szépségeire fogékony látogatóknak. A pecások itt nyugodt körülmények között várhatják a kapást. De sokan érkeznek ide kerékpárral, illetve gyalogosan is fényképezőgéppel, hogy megörökítsék a természetvédelmi terület látnivalóit. A faluban az utóbbi időben egy régi tűzoltó tartálykocsi is előkerült, amelyet felújítottak és a központban levő egyik parkban állítottak ki. Ez a jármű a régi idők ipari hagyatéka.

Tiszaderzsen a legújabb turisztikai attrakció a nemrég nyitott különleges dinópark. Nyolcezer négyzetméteres területen – szabadtéren – hajdan élt őshüllők életnagyságú másolatait mutatják be. A parkot egy vállalkozó működteti, aki európai uniós támogatással 180 millió forintos beruházást valósított meg. A következő időszakban további kiegészítő fejlesztéseket is tervez. Például 3D-s mozit nyit, ahol ismeretterjesztő filmeket vetítenek majd a dinoszauruszok világáról, a gyerekeknek pedig ugróvárat építenek. A homokozó már elkészült, ahol az őshüllők csontjainak másolatait is láthatják a fiatalok és családtagjaik.

Új szálláshelyek lesznek

Azok a turisták, akik Tiszaderzs környékét is szeretnék megismerni, ellátogathatnak Tiszaszőlősre, Tiszabábolnára, illetve a világörökségi listán szereplő Hortobágyi Nemzeti Parkba is. Fótosné Czeglédi Zsuzsanna azt is elmondta, hogy az elkövetkező években is a turizmus fejlesztésére törekszenek a faluban. Idén tavasztól például az önkormányzat működteti a derzsi csónakkikötőt és a kempinget. Azt tervezik, hogy 2020-ig pályázati támogatásokkal fel is újítják ezeket. Annak érdekében, hogy a jövőben még több szálláshelyet kínálhassanak a vendégeknek, növelik a férőhelyek számát. Így a településen jelenleg üresen álló házakból és az önkormányzat tulajdonában levő, de nem használt ingatlanokból szálláshelyeket alakítanak ki.

Az egykori magtárépületet például egy Tiszaderzsre költözött belga házaspár újította fel, ahol rendszeresen fogadnak vendégeket.


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.