Paskál fürdő: felújítás után egész évben nyitva

Budapest legfiatalabb strandfürdője, a Paskál Strandfürdő Zuglóban, a felújítást követően pénteken újra megnyitja kapuit, ahol akár az 1735 méter mélyről feltörő gyógyvízben is elmerülhetünk. Így Budapest egy újabb, egész éven át nyitva tartó fürdővel gazdagodott.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett, mivel átadták a Paskál fürdő fedett egységét, mely fővárosi támogatásból épülhetett újjá, így Budapest egy újabb, egész évben nyitva tartó fürdővel gazdagodott.

Szőke László vezérigazgató a megnyitón elmondta, hogy a felújítási munkálatok 2015 szeptemberében kezdődtek és egy 1400 négyzetméter alapterületű új fürdőépület került kialakításra.

A fürdőben kialakított három szauna egyikében egy speciális, geotermikus szauna is épült, mely az egyetlen ilyen jellegű szauna Magyarországon. A tanmedence, a gyerekmedence, a gyógymedence, a kinti és benti, valamint a vízi bárral üzemelő élménymedence idén nagyobb befogadóképességgel várja a látogatókat, akik között külföldiek is nagy számmal akadnak. Tavaly mintegy 3,5 millió vendég kereste fel a budapesti fürdőket és strandokat, a Budapestre érkező külföldieknek pedig 60%-a felkeresi ezeket a létesítményeket, melyek Budapest imázsát növelik, így miattuk is fontos az, hogy minél több fürdőt felújítsanak.



A Paskál Strandfürdő területén a vendégek kényelmét egy fedett terasz és a belső udvaron kialakított pihenőhelyiségek is szolgálják. Felújították és kialakították a strand medencéit és öltözőit is, külön úszómedence is üzemel, melyet télen fedett medenceként vehetünk igénybe. Aki autóval érkezik, annak a parkolóhely hiányától sem kell félnie, mivel a fürdővendégek részére 190 parkolóhelyet biztosítanak.

A Paskál fürdő beruházási összege 1,1 milliárd forint volt, de a fejlesztési tervek között a Palatinus strand, a Csillaghegyi fürdő, jövőre pedig a Gellért fürdő felújítása is szerepel, két év múlva pedig a pesterzsébeti fürdő megújítását tervezik.

A jegyárak megtalálhatók a Paskál fürdő weboldalán.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.