Belföld

Budapesten tarthatják a Turisztikai Világszervezet közgyűlését
Három év múlva közel ezer turisztikai szakember jöhet el hazánkba: Budapest is esélyes helyszíne az ENSZ Turisztikai Világszervezete, a UNWTO 2019-es, 24. közgyűlésének. A múlt heti – a hivatásturisztikai piac szereplői számára kulcsfontosságú – barcelonai IBTM World kiállítást követően november 23-án és 24-én Madridba és Lisszabonba látogatott a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese.

Szlovákiában is Nyíregyházáról beszéltek
Nyíregyháza és a Magyar Turizmus Zrt. ezúttal Szlovákiában népszerűsítette a város turisztikai kínálatát. Dr. Kovács Ferenc polgármester vezetésével november 23-án egy nyíregyházi delegáció utazott a Magas-Tátra kapujának is nevezett Poprádra, valamint a közeli Kassára, ahol újságírókkal és turisztikai szakemberekkel találkoztak.
Alkalmazkodnak az utasbiztosítók a terrorveszélyhez
Az utóbbi idők terrorcselekményeit figyelembe véve sokakban felmerülhet a kérdés, hogy utasbiztosításuk mire terjed ki, ha külföldre utaznak - a helyzetre néhány hazai utasbiztosító már reagált.

Még a kínai zálogházasak is hozzánk jönnek tapasztalatcserére
A G. S.S.Travel Agency Hungary utazási iroda szervezésében mintegy 25 kínai zálogház képviselője két napra tapasztalatcserére érkezett hazánkba.
Kukkantson be hozzánk!
Megérkezett Magyarországra egy belga start-up cég Google Street View-fejlesztése, melynek révén a hazai idegenforgalmi vállalkozások is kipróbálhatják ezt az új marketingeszközt.

MUISZ közgyűlés: differenciált tagdíj és médiakampány
November 25-én tartotta év végi közgyűlését a Magyar Utazási Irodák Szövetsége, melynek keretében a MUISZ eddigi munkájának és jövőbeni terveinek felvázolása mellett előadást tartott többek között Ruszinkó Ádám, Glázer Tamás, Gyenizse Dorottya és Békési Tamás is.

November 30-án jár le az Utazás kiállítás kedvezményes előjelentkezési határideje
Mozgalmas év elé néz az Utazás kiállítás összes kiállítója és látogatója. 2016-ban mind a szakmai, mind a nagyközönség programok tekintetében nagyszabású növekedés várható. A november 30-ig jelentkezők még 15 % kedvezménnyel foglalhatnak helyet a pavilonban.

Őket jelölték eddig az Év Idegenvezetője címre
December 15-ig további idegenvezetőket is lehet még jelölni.
17 milliárd forintból fejleszti borászatát a Tokaj Kereskedőház Zrt.
Az állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőház Zrt. összesen mintegy 17, 1 milliárd forintos beruházással teljesen átalakítja és fejleszti a borászatot. Már elkészült az új palackozóüzem első üteme mintegy 3 milliárd forintból - ismertette Tombor András, a Tokaj Kereskedőház felügyelőbizottságának elnöke sajtóbeszélgetésen csütörtökön.

Mostantól involuntary jegycserékre és refundokra is használható az Amadeus Ticket Changer
A szolgáltató Amadeus Ticket Changer (ATC) névre keresztelt terméke újabb funkciókkal bővült, melyek segítséget nyújthatnak az involuntary jegycserék és a visszatérítések kezelésében.
Újabb infografika készült a magyar mobilpiacról
A Madhouse csapata idén is elkészítette az évente megjelenő infografikáját a magyarországi mobilhirdetési-piacról, ráadásul most először a román, cseh és szlovák mobil piacról is készült egy hasonló .
Ilyen lesz az advent a Balatonnál
Advent időszakában egy-egy gyertyát gyújtanak meg négy Balaton-parti településen, emellett lesznek ünnepi koncertek, színházi előadások több tóparti községben a közös ünnepvárás jegyében - közölte a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság igazgatója.
Adózási előadást szervez a MUISZ
"Hogyan adózzanak az utazási irodák 2016-ban?" címmel.
Fontos turisztikai útvonal jött létre Debrecen és Szatmárnémeti között
Elkészült a Debrecen és a romániai Szatmárnémeti között tervezett kerékpárút újabb, Nyírbátor és Nyírmeggyes közötti szakasza, valamint befejeződött a tervezése a Nyírbogát és Nyíradony közötti biciklis útrésznek is - közölték az érintett települések polgármesterei az MTI-vel.
Már a Fertő tó is körbebiciklizhető
Teljessé vált a Fertő tavat megkerülő kerékpárút-hálózat magyarországi szakasza, elkészült ugyanis a Sopronhoz tartozó településrész, Balf és Fertőrákos között az új nyomvonal.
Még nincs jelentős negatív hatása a terrorveszélynek a kiutaztatási piacra
Egyelőre nincs jelentős hatása a magyar kiutaztatási piac téli szezoni útjaira a párizsi terrorcselekményeknek, illetve az egyiptomi eseményeknek - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) alelnöke az MTI-nek csütörtökön.
Holnapután
A csokornyakkendő ma már a védjegye. Családi cégük idén lépett krisztusi korba, és a 33. születésnap okán először arra gondolt a Zsidai-família, hogy amit idáig elértek, annak bemutatására készítsenek egy szép, látványos albumot. Aztán úgy ahogy van, elvetették ezt a magasztos gondolatot. És inkább egy olyan mű született – ez lett Zsidai Roy: Spíler című könyve -, amely arról szól, honnan jött és merre tart a hazai gasztroélet egyik legsikeresebb szereplője.
Egész évben nyitva lesz a Palatinus strand a felújítás után
Elkezdődött a Palatinus strand felújítása, a fürdő a nettó 2,199 milliárd forintos rekonstrukció befejezése után 2017 második negyedévétől egész évben nyitva lesz - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. az MTI-vel szerdán.
Hazánkban a gyorséttermek kedveltebbek, mint Európában
A Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat hatvan országban, köztük hazánkban végzett felmérése a fogyasztók különböző generációinak életstílusáról szól. Ebben a fizetésen és a munkához való viszonyunkon kívül téma volt még, hogy honnan szerzünk információt, mivel töltjük a szabadidőnket, és milyenek az étkezési szokásaink. Megint érdekes dolgok derültek ki rólunk - olvasható az 24.hu oldalán.
Főiskolával kötött megállapodást a MÁV duális képzésről
A Dunaújvárosi Főiskolával kötött stratégiai együttműködés célja, hogy a leendő gépészmérnökök, mérnök-informatikusok, műszaki szakoktatók és műszaki menedzserek szakképzettségüknek megfelelő munkahelyen kapcsolják össze az elméleti tudást a gyakorlati ismeretekkel. Többek között ezt tartalmazza az a dokumentum, amelyet ma írt alá Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és dr. András István, a főiskola rektora. A megállapodást Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója és Bihari Lajos, a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. beszerzési és logisztikai üzletágvezetője, valamint Mészáros Virág, a főiskola kancellárja is ellátta kézjegyével.
Testvérvárosi kapcsolatát ünnepli Eger és a franciaországi Macon
Eger és a franciaországi Macon 30 évvel ezelőtt, 1985-ben kötött testvérvárosi megállapodást. Ezt a jubileumot 2015 áprilisában, Egerben, 2015 november 21-én pedig Maconban ünnepelte meg a két város önkormányzata delegációja. Marie-Paule Cervos alpolgármester asszony és Habis László polgármester egy francia nyelvű nyilatkozat aláírásával újból elkötelezte magát a jövő közös szolgálata, a két település értékeinek megismertetése, a tapasztalatok kölcsönös átadása, a francia és a magyar kultúra megismertetése és a fiatalok találkozásainak elősegítése mellett.
Zöld pázsit télen is az Andrássy úton
A múlt héten kezdődött munkálatok végeztével nyugat-európai sétánnyá alakul az Andrássy út Terror Háza előtti szakasza. A Főkert Nonprofit Zrt. megbízásából élethű műfű szőnyeget telepítenek, így még decemberben is zöld pázsitban gyönyörködhetünk a világörökség részét képező sugárút érintett szakaszán.
A 150 000. látogatót köszöntötték a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban
A városligeti Vajdahunyadvár egyre népszerűbb a nagyközönség körében. A történelmi épületcsoport nem egyszerű turistalátványosság, hanem 119 esztendeje működő közgyűjtemény otthona. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum rendezvényeit, kiállításait egyre többen keresik fel, amit az is bizonyít, hogy november 24-én köszönthették az év 150 000. látogatóját.
Elkészült Magyarország legnagyobb kerékpáros centruma Tiszafüreden
Alig fél év alatt, mintegy 500 millió forint uniós támogatásból felépült Magyarország legnagyobb kerékpáros centruma Tiszafüreden, a létesítményt várhatóan 2016 tavaszán vehetik birtokba a látogatók - közölte az MTI-vel a Tisza-tavi Turizmus Fejlesztő Egyesület titkára, egyben a projekt turisztikai szakértője.
Regisztráljon a XIV. Országos TDM Konferenciára!
A Magyar TDM Szövetség és a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. szervezésében, 2015. december 03-04-én kerül megrendezésre a szakmai tapasztalatcserét elősegítő országos TDM konferencia, amely helyszínéül ezúttal Gyula városa szolgál.
25 év: ünnepel a MABISZ
25 évvel ezelőtt, 1990 novemberében kezdte meg működését a Magyar Biztosítók Szövetsége, a MABISZ. Az elmúlt negyedszázadban hatalmas változások történtek a biztosítási piacon: a tagok száma 9-ről 33-ra bővült, ez idő alatt vált külön az élet- és nem életbiztosítási üzletág, jött létre a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás piaci alapú rendszere, s a biztosítási szerződések száma mára már meghaladja a 11 milliót.
Svéd nyugdíjas szövetségek ismerkedtek Hévízzel
Újabb állomásához érkezett az „Off to Spas” nemzetközi egészségturisztikai projekt. 2015. november 2–5. között svéd nyugdíjas szövetségek képviselői látogattak el Hévízre.
Budapesten nőtt, a Balatonon csökkent a vendégéjszakák száma
Az év első három negyedévében a magyarországi szállodák bruttó forgalma 11,8 százalékkal haladta meg az előző évit, csaknem 250 milliárd forintot tett ki, a bruttó szobaár-bevétele pedig 14,4 százalékkal, 146 milliárd forintra nőtt - egyebek között ez derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) legfrissebb elemzéséből.
Teátrummal és kerékpárúttal készülnek Noszvajon
Idén novemberig 40 ezer vendégéjszakát számláltak Noszvajon, amely kiemelkedő eredmény a kis bükki faluban. Ezt annak köszönhetik, hogy kiemelt turisztikai rendezvényeikkel, fesztiváljaikkal sikerült sok vendéget a községbe csalogatniuk. Emellett a síkfőkúti üdülőterületen fejlesztették a tó környékét, amelyet a továbbiakban is folytatnak.
Beszüntette tevékenységét az Online Travel Services Utazási Iroda
Az utazásszervezőnek jelenleg három csoportja van úton, az ő körutazásuk azonban biztosítva van, és zavartalanul fog lezajlani.
Megkezdték az alsóörsi vitorláskikötő építését
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) 352 millió forintos önerős beruházásával 150 férőhelyes vitorláskikötő épül Alsóörsön jövő év tavaszára, miután a fejlesztés terve zöld utat kapott az önkormányzat tulajdonában lévő társaság közgyűlésétől - közölte Kollár József vezérigazgató az MTI-vel hétfőn.
Áramlopásért tartóztattak le egy dobogókői vendéglátóst
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy vállalkozót, aki lopta az áramot dobogókői éttermeiben, panziójában és turistaházában - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden.
Kicsit olasz, kicsit amerikai, de a miénk
Saját nemzetközi franchise-hálózatot indított útjára az amerikai The Fusion Group magyar leányvállalata, amely 32 Burger King éttermet, valamint az Anna kávézókat működteti Magyarországon.
Szerdán nyit a megújult Városligeti Műjégpálya
Változatlan jegyárakkal, szombati napokon meghosszabbított nyitva tartással várja a korcsolyázókat a Városligeti Műjégpálya. Az idén elvégzett bővítést követően a szakemberek szerint a Műjégpálya hűtőberendezése az eddigieknél hatékonyabban tudja kezelni a szélsőséges időjárás okozta üzemeltetési nehézségeket.
Év elején nyílik a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark Ózdon
Ütemterv szerint halad a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark építése Ózd belvárosában, az egykori kohászati üzemek területén, az itt található valamikori Fúvógépházban interaktív filmtörténeti kiállítás nyílik várhatóan a jövő év elején - mondta Haragos Péter, a tárlat megálmodója, tervezője hétfőn az MTI-nek.
Csütörtökön MeetingPlaceBudapest – Konferencia a hivatásturizmus jövőjéről
Ezzel a címmel rendez konferenciát a Diplomacy&Trade Conferences november 26-án, csütörtökön délután a Hilton Budapest Hotelben.
Sopron gyógyturisztikai vonzerejét növeli az új fogászati magánklinika
Fogászati magánklinika nyílt pénteken Sopronban, az építkezés és eszközbeszerzés 1,4 milliárd forintos költségét a tulajdonos fedezte.
Borral öntözik az idei év győztes magyar fáját
Bátaszék legöregebb, 300-400 évesre becsült fája, egy molyhos tölgy nyerte el az év fája címet az Ökotárs Alapítvány szervezte versenyen.
Képek és történelem: egy kötetben 17 szatmári középkori templom
Képekkel illusztrált könyvben örökítette meg a térségi értéktárlistára felkerült tizenhét szatmári középkori templom történetét a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat.
16 ország már támogatja az olimpia budapesti megrendezését
Tizenhat közép- és dél-európai ország olimpiai bizottsága fejezte ki támogatását a 2024-es budapesti olimpiarendezéssel kapcsolatban az Európai Olimpiai Bizottság prágai közgyűlésén.
E héttől négy vasárnap is vásárolhatunk
Nyitva tarthatnak az üzletek a négy adventi vasárnapon, november 29-én, valamint december 6-án, 13-án és 20-án.
Új vezérigazgató a Tokaj Kereskedőház élén
Szappanos Pétert nevezték ki a Tokaj Kereskedőház vezérigazgatójának - közölte a kizárólag állami tulajdonban lévő társaság hétfőn.
Rangos világbajnokság érkezik Balatonföldvárra 2017-ben
A magyar pályázat nyerte el a 2017-es vitorlázó Finndingi-világbajnokság rendezési jogát, így két év múlva Balatonföldvárra látogatnak majd a hajóosztály legjobbjai.
Csak természetesen!
A CultiVini Borgalériában november 13-án tizenegy borász gyűlt össze, hogy kerekasztalnál az organikus borokról beszélgessenek. Bio, organikus, biodinamikus – csak úgy repkedtek párbeszédükben ezek a kifejezések.
Pályázati felhívás a Budapestinfo pontok megújítására
A Budapesti Fesztivál-és Turisztikai Központ és a Budapesti Városarculati Kft. közösen hirdeti meg a Budapestinfo pontok újratervezésére vonatkozó pályázatot.
Európában is példaértékű a Magyar Zarándokút kialakítása
Az európai mivoltunkhoz méltó élet megteremtéséhez nem kell mesterséges identitásokat fabrikálni, csak esélyegyenlőséget kell biztosítani azoknak, akik családi, vallási és nemzeti közösségekben akarnak élni; a Magyar Zarándokút kialakítása ilyen közösségépítő tett - mondta Kövér László pénteken Esztergomban, a Magyar Zarándokút Egyesület évzáró konferenciáján.
Turisztikai kutatásokat vizsgált az Edutus Főiskola
A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében 2015. november 20-án az Edutus Főiskola Budapesti Tagozatán workshopot szervezett a Turizmus Tanszék.
Számos konferencia jöhet Budapestre az elkövetkező években
Budapest mint rendezvényhelyszín iránt töretlen a nemzetközi érdeklődés: a szakkiállításokon folytatott tárgyalások célja, hogy a 2016-2020-as időszakban még több üzleti eseménynek adjon otthont Magyarország. A Magyar Turizmus Zrt. idén is részt vesz Európa egyik legjelentősebb hivatásturisztikai vásárán, a november 17. és 19. között Barcelonában zajló EIBTM kiállításon. A jövő évtől a hivatásturisztikai piacon is az új külképviseleti koncepciót alkalmazza az MT Zrt.: tevékenységét regionális jelleggel terjeszti ki az egymáshoz közeli küldőországokban, így például Spanyolországból éri el Portugáliát is.