Itt az eddigi legjobb interaktív Magyarország-térkép

Már nem csupán a megyei jogú városok, hanem valamennyi, 20 ezer főnél népesebb település több száz intézményi adata megtekinthető 100*100 méteres területegységekre bontva a Lechner Tudásközpont által fejlesztett alkalmazásban.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Lechner Tudásközpont fejlesztése révén már a nagyobb városok esetében is elérhetővé váltak a helyi demográfiai, jövedelmi, beépítettségi adatok. Az információk 100*100 méteres területekre lebontva is megjeleníthetők, az interaktív térképi rétegeknek köszönhetően pedig néhány kattintással vizsgálhatók a különböző adathalmazok közötti térbeli összefüggések is.

Az új alkalmazással például könnyedén ábrázolható, hogy a településen belül hol, milyen korösszetételű népesség koncentrálódik, melyek a családi házas vagy lakótelepes övezetek, vagy az ingatlanárak alapján merre találhatók a magasabb, illetve alacsonyabb státuszú városrészek.

Az alapvetően települési szintű adatokat tartalmazó TeIR (Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer) legújabb, TETA alkalmazásában (Országos Fejlesztési Tervezést Támogató Rendszer) a térképen megjeleníthető demográfiai és vagyoni viszonyokon kívül már lekérdezhető több száz intézmény és szolgáltatás pontszerű elhelyezkedése is (úgynevezett POI adatok). Az adatbázis 169 ezer POI-t tartalmaz, a POI pontok megjelenítik például, hogy hol találhatók általános iskolák, fogorvosi rendelők, turistaházak, dohányboltok stb. – egészen pontosan 345 alkategória térbeli mintázata. Ábrázolásuk persze kombinálható a POI-k megjelenítésével, így összevethető például a gyerekkorú népesség térbeli megoszlása és az általános iskolák elhelyezkedése.

A nyilvánosan elérhető modulban mindezeken felül megtalálhatók települési, térségi tervek, összehasonlíthatók az egyes megyék fejlesztési céljai a 2014-2020 közötti időszakban, valamint a célokhoz kapcsolódó mutatók változása is nyomon követhető.

A teta.teir.hu weboldalon elérhető alkalmazás Térképtár/Intézményellátottság menüpontjában található fenti információk 2015-ös adatokkal frissültek, a 100*100 méteres térképi rétegeknek köszönhetően pedig már egészen szűk, fókuszált megjelenítés is lehetséges.


 A Palatinus legnépszerűbb látványossága  visszatért

A Palatinus legnépszerűbb látványossága visszatért 

Az idei nyári főszezon egyik kiemelt fejlesztése a Palatinus strand közel százéves hullámgépének felújítása, amely sikeres próbaüzemet követően ismét működik.
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.
Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte

Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte 

A fesztivál célja, hogy közelebb hozza az építészetet az emberekhez, és bemutassa a szecesszió gazdag örökségét nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.