Belföld
Két ütemben valósul meg a Liget Projekt
A kormány október 20-án döntött a Városliget átfogó és komplex megújítását szolgáló Liget Budapest Projekt elemeiről és a megvalósítás ütemezéséről. A kormány döntése szerint két ütemben, 2018 tavaszán, valamint 2019 második felében vehetik majd birtokba a látogatók az újonnan épült és a megújítandó városligeti intézményeket.

Parasztmuffin és gazvacsora a Mecsekben
Ízletes gasztrokalandra hívtak néhány turisztikai szakújságírót, hogy nekik is bemutassák, joggal viselheti „Magyarország legízletesebb úti célja” címet az idei EDEN pályázat nyertese, a Mecsek Zöldút Egyesület, amely a színvonalas, hagyományos vendéglátás és a hozzá kötődő turisztikai programok egységét teremtette meg a mecseki térség gasztronómiájának bemutatásával.
Olasz-magyar jogvita a világkiállítás magyar pavilonja körül
Hat hónap alatt 2,5 millióan látogattak el az október 31-én zárult milánói világkiállítás magyar pavilonjába, de a magyar fél csaknem 40 alkalommal külső helyszíneken is szervezett eseményeket. A pavilon Magyarországra szállítását azonban elszámolási vita nehezíti.

Új honlappal erősít a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal
Könnyen áttekinthető, felhasználóbarát honlappal kívánja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a gazdákat segíteni abban, hogy minél egyszerűbben intézhessék ügyeiket; az új portál másféléves fejlesztésére 50 millió forintot fordítottak - ismertette Gyuricza Csaba, az MVH elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A cirkusz tematikája köré épül az idei Sütemény és Tortafesztivál
A magyar cukrászműhelyek seregszemléjét tartják a hétvégén a Millenáris parkban; a Sütemény és Tortafesztiválon a látogatók megtekinthetik a cirkusz tematikában kiírt tortaverseny nyertes alkotásait is.
Megújult Visegrád történelmi városközpontja
Az ezeréves Visegrád városközponti fejlesztése címmel több elemből álló, uniós társfinanszírozású projekt zárult le - közölte a település polgármestere csütörtökön.
Egyik szemük sír, a másik nevet
Dr. Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke nyitotta meg Tapolcán a Hunguest Hotel Pelionban a hazai szállodások szakmai szövetségének idei soros közgyülését, a 42-et.
Két új úti cél, új iroda és weboldal a Sun & Funnál
Bemutatta 2016-os nyári árualapját a Sun & Fun Holidays, az utazásszervező jövőre Zakinthosszal és Dalamannal erősít. Bejelentették emellett, hogy új helyre költözik irodájuk, valamint weboldaluk és foglalási rendszerük is megújul.
Országos roadshow-ra indul az OTP Travel és az AVIAREPS
November 23-án indul az OTP Travel és az AVIAREPS közös roadshow-ja, melynek során – többek között – számos légitársaságot és az utazásszervező 2015-16-os téli árualapját is megismerhetik a résztvevők.

Új funkciókkal bővül az Amadeus Offers
Az Amadeus megoldásával a repülőjegy-értékesítő irodák akár 1 perc alatt képesek ajánlatot készíteni az érdeklődőknek, amelyek mostantól fapados légitársaságokat és külön, a szegmensekhez tartozó megjegyzéseket is tartalmazhatnak.
Továbbra is Káel Csaba marad a Müpa vezetője
Káel Csaba, a Müpa Budapest - Művészetek Palotája Nonprofit Kft. jelenlegi ügyvezetője vezetheti tovább az intézményt 2021-ig - erről döntött Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a szakmai bizottság javaslatának figyelembe vételével.
Fókuszban a pályázat a XIV. Országos TDM Konferencián
A Magyar TDM Szövetség kiemelt figyelmet fordít a napokban megjelent TDM pályázatra való felkészülésre a 2015. december 3-4. között Gyulán megrendezésre kerülő XIV. Országos TDM Konferencián.
Szereti a szervezett programokat és e-mailben kér árajánlatot a magyar turista
Szeretjük, ha az utazásunk idejére szerveznek nekünk programot, ha pedig Japánról van szó, Tokió a legkedveltebb úti célunk, a cseresznyevirágzás érdekel minket leginkább, és többnyire szeptemberben gondolunk a következő nyaralásra – ilyenek vagyunk mi, magyar utazók a Japánspecialista utazási iroda felmérése szerint.
Komoly cargo-kapcsolat jött létre a budapesti repülőtér és Kína között
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Sanghajban a Budapest Airport és a Ningbo International Airport & Logistics Development Company. A Ningbo International Airport egy jelentős cargo fejlesztési potenciállal rendelkező repülőtér, amely Kína legfejlettebb gazdasági térségében, Sanghajtól mindössze 200 km-re fekszik. Az együttműködéstől elsősorban a cargo-kapcsolatok fellendülését remélik a felek.
Nyolcszáz fával növelik Szeged zöldterületét
Az önkormányzat fásítási programjának keretében nyolcszáz fát ültetnek el idén Szegeden - közölte Botka László polgármester csütörtökön a Tisza-parti városban.
Online pénztárgép kell a taxiknak és a wellness-szolgáltatóknak is
A kormány a feketegazdaság visszaszorítását segítő további lépésekre készül, így az elektronikus számlarendszer elindítására és az online pénztárgépek bevezetésére a szolgáltatóknál: az autószervizeknél, taxiknál, valamint a konditermek, a wellness és a pénzváltás területén - mondta a nemzetgazdasági miniszter a PwC kelet-közép európai régiós áfacsalás elleni konferenciáján csütörtökön Budapesten.
Rangos címmel ismerte el az UNESCO a Bakony-Balaton Geoparkot
Több éves előkészítő munkát követően a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság által 2006-ban létrehozott Bakony-Balaton Geopark megkapta az „UNESCO Globális Geopark” címet.
A kerekasztal lovagjai
Szemináriumi nappal kezdődött november 18-án az MSZÉSZ 42. Közgyűlése Tapolcán, a Hunguest Hotel Pelionban, ahol mind a délelőtti, mind a délután megtartott szakmai kerekasztal beszélgetés mindent vitt.
Marketingdíjat kapott az Aquaworld Resort Budapest
2015. november 12-én, az MMSZ 26. Országos Marketing Konferencián megrendezett díjátadó ünnepségén vehette át a „Marketing Gyémánt” díjat az Aquaworld Resort Budapest Hotel és Élményfürdő, márkaépítés kategóriában.
Versenyfelügyeleti eljárás indulhat az online szálláshely-közvetítők ellen
A Magyarországról is elérhető nemzetközi online szálláshely-közvetítők generálják a piaci versenyt, de ez nem érezhető a magyar tulajdonú társaságoknál, ezért versenyfelügyeleti eljárás indulhat ellenük a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálati jelentésének összefoglalója szerint, amely kedden került fel a versenyhatóság honlapjára.
Bűn, büntetés, vallás: fogvatartottak alkotásaiból nyílt kiállítás
A Balassagyarmati Fegyház és Börtön fogvatartottjainak alkotásaiból nyitottak meg kiállítást szerdán Salgótarjánban a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. Mint István Gyöngyi, a börtön oktatásszervezője a rendezvényen összefoglalta: láthatók festmények a bűnről, a büntetésről, a fogva tartásról, vallásról.
Az ETI magyarországi igazgatója lép fel a Harlem Gospel Choir előtt
Andreas Hámorszky The Bandys nevű együttese lesz a világhírű gospelkórus előzenekara.
Jó úton jár a MUISZ, de sok még a tennivaló
Tevékenységének és hatékonyságának javítása érdekében a Magyar Utazási Irodák Szövetsége felmérést végzett tagsága körében. Kérdéseivel arra kereste a választ, hogy a tagirodák mennyire elégedettek a szövetség munkájával. A kitöltők sok hasznos javaslatot megfogalmaztak.
Uniós támogatással éledt újjá a kiszáradt tatai halastó
Szerdán átadták Tatán a megújult Réti-8-as tavat. Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára avató beszédében kiemelte, hogy a beruházás példaértékű összefogás eredménye, amelyhez hozzájárultak a civil szervezetek, az Által-ér Szövetség, a tatai járás önkormányzatai, a szakmai szervezetek és a kormányzat.
Idén már az online hirdetések uralhatják a reklámpiacot
A harmadik negyedévben kétszámjegyű növekedést produkált a hazai digitális reklámpiac - közölte tagjainak bevallása alapján az MTI-vel az ágazatot összefogó IAB Hungary.
Eger Katowicébe, a lengyelek Egerbe utaztak
A lengyelországi Katowicében mutatkozott be Eger, ezt követően pedig 30 lengyel utazásszervező szakember érkezett Heves megye székhelyére.
Mégsem lesz Nemzetközi Repülőnap Kecskeméten
Simicskó István honvédelmi miniszter úgy döntött, hogy elhalasztják a jövő évre tervezett Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden.
Mobilapplikációkról okosít a Maresz
Kreatív mobilapplikációs megoldások a rendezvényszervezésben címmel november 24-én, 18:30-tól a Mirror Budapestben (1036 Budapest, Bécsi út 38.) tartja őszi Eventhub klubnapját a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (Maresz).
Új főszerkesztő az Over magazin élén
Szurmai János 2015. december 1-től irányítja az Over outdoor sportmagazint és a lap online változatát, az Overmagazin.com-ot. Érkezésével megújul a kiadvány, változik és szélesedik mind a lap, mind az online tartalma. Az olvasók a 2016. évi lapszámoktól találkozhatnak a kívül-belül megújult kiadvánnyal.
Új imázsfilm készült Hévízről
Hévíz új turisztikai kisfilmjében bemutatják, hogyan kapcsolódhatunk ki a fürdővárosban.
Hazánkban tartotta kongresszusát az Osztrák Utazási Szövetség
A magyar-osztrák turisztikai kapcsolatok szempontjából jelentős mérföldkőnek bizonyult az Osztrák Utazási Szövetség (ÖRV) Magyarországon tartott kongresszusa és a hozzá kapcsolódó szakmai tanulmányút.
Kalocsa: ősi múlt és dinamikus jelen
Ha ezt a szót hallja az ember: Kalocsa, minimum négy dolog jut az eszébe.
Stratégiai együttműködést kötött a MUISZ és az Edutus Főiskola
A megállapodás többek között közös kutatómunkára, szakmai gyakorlatra és marketingtevékenységre vonatkozik.
Sikeres Business Klub a luxus jegyében
A luxus jegyében rendezett üzleti találkozó helyszíne ezúttal a Vendég&Hotel nagysikerű Gastro Design versenyének díjazottjai közül a legtöbb díjat 'besöprő' St. Andrea Wine&Gourmet Bár. Most személyesen is meggyőződhettünk arról, hogy a Nyugati Pályaudvar közelében, az Eiffel Palace épületében található pesti vendéglátóhely nem véletlenül kapta a számos elismerést.
Kétmilliárd forintra pályázhatnak a TDM-ek
2015. november 16-án megjelent a Nemzetgazdasági Minisztérium gondozásában a "Turisztikai szervezetek (TDM) fejlesztése" c. TDM pályázati felhívás, melynek szakmai kidolgozásában a Magyar TDM Szövetség vezetősége is aktívan közreműködött.
Serházból lett Világörökségi Bormúzeum Tokajban
Közel 650 millió forintból készült el a Világörökségi Bormúzeum Tokajban, melyet november 12-én adtak át a nagyközönségnek.
Kétmilliárd forintot biztosít a kormány a budapesti Maccabi Európa Játékokra
Budapest rendezheti a 2019-es Maccabi Európa Játékokat, amely a földrész legnagyobb zsidó sporteseménye - jelentette be vasárnap Motti Tichauer, az Európai Maccabi Konföderáció ügyvezetője. A budapesti pályázat a szavazáson Bázel városát múlta felül.
Megújult a Békés Megye Falusi Turizmusáért Egyesület honlapja
November közepétől vált elérhetővé a Békés Megye Falusi Turizmusáért Egyesület honlapja, amely megújult tartalommal és felfrissített arculattal várja a látogatókat.
A vendéglátás népszerű a fiatal vállalkozók körében
Nyolcadik alkalommal rendezi meg a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (Fivosz) a Fiatal Vállalkozók Hetét. Az eseményt november 16–20. között tartják a Global Entrepreneurship Week keretében, amely a világ 152 országát mozgósítja. - olvasható a Magyar Hírlap oldalán.
SabeeApp Channel Manager magyarul
A független szálláshely-szolgáltatók között egyre népszerűbb értékesítési mód az OTA-k (Online Travel Agency) használata. Ezen csatornák (booking.com, AirBnB, Expedia) egyidejű használatával szélesebb körben lehet meghirdetni a szálláshelyeket és a legjobb kihasználtság érhető el.
Gyógyturizmussal, lovasiskolával, falusi asztallal erősítene Mezőkeresztes
A dél-borsodi kisváros, Mezőkeresztes földrajzilag kedvező helyzetben van, hiszen az M3-as autópályáról gyorsan megközelíthető. Ennek ellenére csak átmenő turisták keresik fel a települést. A helyiek ezen a lovas-, a gyógy- és a gasztroturizmus fellendítésével szeretnének változtatni.
A világ legszebb stadionjai közé került a felcsúti Pancho Aréna
A felcsúti Pancho Aréna bekerült a világ 12 legszebb labdarúgó-stadionja közé a FourFourTwo című szaklap által készített összeállításban.
Az évszázad lehetősége vagy pazarló megaberuházás?
Bár nem kevés támadás érte az építészszakma és a civilek részéről, eldőlt, hogy elkezdődik a Liget projekt építése a Városligetben. A 150 milliárd forintos nagyberuházás megvalósításáról októberben döntött a kormány. A projekt részleteinek bemutatása után turisztikai szakemberek véleményét ismertetjük a témáról.
Ha plusz húsz fok, és itt a nyár, akkor Karácsonyi Vásár
A Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ (BFTK) november 13-án, pénteken, megnyitotta Adventi- és Karácsonyi Vásárát a Vörösmarty téren, amely az előző évekhez képest ugyan valóban korábban nyílt meg, de azért azzal senki nem számolt, hogy ingujjra vetkőzött vendégsereg veszi birtokba a kizárólag minőségi ételeket, italokat és portékákat kínáló gasztronómiai és iparművészeti termékeket felvonultató téli vásárt.
Hungarikumok a budapesti tűzfalakon
A Földművelésügyi Minisztérium, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt. és a Színes Város Csoport együttműködésében Budapest mint fiatalos turisztikai célpont jelent meg a Színes Város projektsorozattal. A kezdeményezéshez csatlakozott a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. is, amelynek szintén fontos törekvése Budapest hatékony promóciójának elősegítése. Az együttműködés keretében újabb kültéri falfestmények készültek el magyar és külföldi művészek jóvoltából. Cél, hogy fővárosunk egyre színesebb, vidámabb és ezáltal élhetőbb legyen az itt lakók és az ide látogatók számára is. A frissen elkészült tizenhárom falszínesítő projekt közül idén is közönségszavazáson választhatják ki a legszebbet.
Életmű-kiállítással emlékeznek a legendás freskóművészre
Szakmai körökben úgy emlegetik, hogy a XX. század legjelentősebb magyar freskóművésze volt Takács István (1901-1985). De életművének fontosabb részeit ma is 290 hazai templomban őrzik oltár- és táblaképeken, stációsorozatokban és freskókon.
Észak-magyarországi utazás a zsidó örökségbe
Több települést érintő, a zsidó kulturális örökségi helyszíneket bemutató Észak-magyarországi zarándokutat valósított meg EU-s pályázati forrásból az EMIH, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség.
Ismét jön az Edu Fair Nemzetközi Oktatási Börze
Neves külföldi középiskolák és egyetemek részvételével rendezik meg a hatodik "EduFair Budapest - Nemzetközi Oktatási Börzét". A rendezvényen a látogatók személyesen találkozhatnak az oktatási intézmények képviselőivel, valamint meghallgathatják előadásaikat.