Business Superbrands-díj érkezett Tatabányára

Az üzleti/gazdasági életben rendkívüli elismerést jelentő Business Superbrands díjak egyikét a nagy múltú tatabányai Gasztrometál Zrt. nyerte, amely elsősorban nagykonyhai berendezések gyártásával foglalkozik. Komplett konyhát is ki tudnak alakítani. Nem félnek a kihívásoktól, amikor új feladatok jönnek, mindenki mindent megtesz, hogy a lehető leghamarabb megoldják. Szlogenjük: A megbízható hazai minőség.

Az idén sorrendben kilencedik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Business Superbrands díjakat. A márkák szakmai és pénzügyi ellenőrzése után az értékelés most is kiegészült a fogyasztók körében végzett online márkaismertségi és kedveltségi kutatással.

A díj egyértelműen szakmai alapon emeli ki a legjobbakat, hiszen arra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet. A 22 tagú, független szakemberekből álló zsűri a Bisnode Rating közel 4000 vállalatot tartalmazó adatbázisa alapján döntötte el, hogy milyen márkák viselhetik a Business Superbrands védjegyet. A jelentős hazai szervezetek és szövetségek ajánlásait figyelembe vette a zsűri, mielőtt kiválasztotta a jelölteket. Ebbe beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek, valamint az olyan kisebb vállalkozások is, amelyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak illetve kiemelkedő a kommunikációs és márkaépítési gyakorlatuk. „Igazi érték a díj, amely nemcsak a múlt teljesítményeinek igazolása, hanem komoly ösztönző is egyben a brand kitüntetett szerepének megőrzése és további erősítése érdekében” – fogalmazott dr. Salgó István, a Business Superbrands bizottság elnöke.

– Hivatalosan nem kötelez minket semmire a megtisztelő díj – mondja ifj. Pongrácz Lajos, a Gasztrometál Zrt. cégvezetője. – Úgy gondoljuk kollégáimmal, ha kapunk egy ilyen díjat, akkor igyekszünk a következő évben is elnyerni. A recept „egyszerű”: mindent jól kell csinálni továbbra is. Ehhez összehangolt csapatmunka szükséges, amelynek során a minőségre, a határidőkre, tehát a pontosságra egyaránt figyelünk. Aktívak vagyunk a termékek elkészítése után azok gondozásában, a javításában, saját szervizhálózatunk van. Büszkék vagyunk arra, hogy saját fejlesztésűek, saját tulajdonúak a termékeink. Tatabányán készül minden. Üzembiztosan.

Forrás: Vendég & Hotel Online


Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza 

Május 12-én igazi világsztárokkal is találkozhatunk!

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.