Kézműves programok, éjszakai árnyjáték és tűzugrás is lesz Somogyban a Múzeumok éjszakáján

Szombaton, június 25-én Somogy megyében, a Múzeumok éjszakája programsorozat keretében az érdeklődök napközben népi játékokon vehetnek rész, jurtaépítést láthatnak és a szerelmi bájital készítésének titkait is megismerhetik, éjszaka pedig Szent Iván-éji vigadalomra várják a vendégeket.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az intézmény előtt már pénteken délután jurtaépítés kezdődik, a munkálatokat másnap is meg lehet tekinteni. Ugyanott szombaton az Egy sváb fonóban című hagyományőrző programra, honfoglalás-kori kézműves játszóházba, állatsimogatóra, városnéző túrára várják a vendégeket. A múzeum épületében papírtörténeti kiállítást rendeztek be, és gyermekeknek, majd felnőtteknek szóló ismeretterjesztő előadást tartanak az éjszakai állathangokról Fülelj! címmel. Tárlatvezetéssel tekinthető meg az intézmény néprajzi, régészeti, természettudományi kiállítása, valamint a Rippl-Rónai Ödön-gyűjtemény. A hallássérülteknek jelbeszédes tárlatvezetést tartanak.

A Vigasságok terén képeket lehet festeni a Paintcoctail program szervezőinek irányításával, majd középkori hagyományőrző és fazekas játszóházra kerül sor. Az esti Dudamese a gyermekeknek, a Hát, Te betyár? zenés műsor pedig a felnőtteknek szól, a múzeumi események sorát tűzugrás zárja.

A Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára levéltár-történeti előadásoknak ad otthont, de ezek mellett időszakos kiállításaira és a 18 órától a Rippl-Rónai Múzeum elől induló raktártúrájára is várja a látogatókat. A különleges esemény résztvevői bejárhatják az egész levéltári komplexumot, miközben eddig kevesek által látott dokumentumokba is betekinthetnek.

A Kaposvártól nyolc kilométerre található Szennai Skanzen vendégei délután a fafaragással, a gyapjúfeldolgozással, a népi játékokkal ismerkedhetnek, valamint óriásbútorokat láthatnak, este pedig a különleges fényfestéssel díszített épületeknél elleshetik a szerelmi bájital és amulett, továbbá a varázserővel bíró gyógynövénykoszorú készítésének titkát. A magyar parasztság szerelmi életéről szóló zseblámpás tárlatvezetés, óriásbábos előadás, irodalmi est, világzenei koncert, éjszakai árnyjáték, tűzugrás, s egyebek mellett táncház is várja az érdeklődőket.

Siófokon 23 óráig látogatható a Kálmán Imre Emlékház és Fekti Vera festőművész időszaki kiállítása. Az intézményben Kálmán Imre-melódiák csendülnek fel, a gyermekeknek különböző játékokat, kézműves foglalkozásokat szerveznek.

Fonyódon a természetvédelmi és helytörténeti gyűjtemény épületében Lencsés Ida textilművész alkotásaiból nyílik kiállítás, a vendégeket emellett gyógynövény-bemutatóra, este pedig Szent Iván-éji vigadalomra várják, ahol tűzgyújtással, népdalokkal, néptánccal, népszokások felelevenítésével és tűzugrással fejeződik be a Múzeumok éjszakája.

Forrás: MTI


Százéves a tihanyi levendulás– új kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás– új kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.