Belföld

Vallás és ökológia: 459 millió forintos turisztikai fejlesztés ért véget
Befejeződtek a Békés megyei Gyomaendrődön a Lélekkel a Körösök mentén - turisztikai fejlesztések a vallás és a Körös ökológiája tükrében elnevezésű projekt tavaly október óta zajló kivitelezési munkálatai. A beruházást 459 millió forintnyi európai uniós támogatásból valósították meg - tájékoztatta pénteken közleményben az MTI-t Hornok Ernő a beruházás PR-felelőse.

Nemzetközi tárgyalások eredményeként nyolc kongresszust is megpályázhatunk
A Magyar Turizmus Zrt. Kongresszusi Irodája legfrissebb nemzetközi tárgyalásainak eredményeként nyolc kongresszus megpályázására nyílik előreláthatólag lehetőség. A Társaság azt szeretné elérni, hogy Budapest 2020-ra Európa egyik legnépszerűbb konferenciavárosa legyen.

Euróra vált a Content Inn, az Amadeus szállásfoglaló rendszere
2015 augusztustól az Amadeus lettországi képviselete látja el a Content Inn szállásfoglaló rendszer szerződéses, számlázási és beszedési feladatait, melynek köszönhetően már euróban történik az elszámolás.
Hosszabb időre utazik és többet költ belföldön a magyar turista
Kiugróan jó negyedévet tudhat maga mögött a belföldi turizmus, s úgy tűnik, hogy a nyári szezon sem okoz majd csalódást – a Szallas.hu adatai szerint már most akadnak a 100%-os foglaltságot közelítő időszakok. A magyarok körében az elkövetkezendő hónapokban Siófok lesz a leggyakoribb választás, a szállásfoglalást pedig már minden 4. esetben mobileszközről intézik.
Elárasztanak minket a brit, kínai és koreai turisták
Gőzerővel tör fel az Egyesült Királyságból érkező turisták által hazánkban eltöltött vendégéjszakák száma, de többek között az osztrák, román és spanyol vendégéjszakák számában is növekedés tapasztalható a 2015. január-május közötti időszakban. A német vendégéjszakák száma azonban esett a tavalyi év ugyanezen periódusához képest. A KSH statisztikája.

Játék vízben és szárazon
2015. június 26-án megnyitotta kapuit a Bongo Wonderland, az Aquaworld Resort Budapest Hotel és Élményfürdő legújabb attrakciója.
150 ezren is mehetnek idén a Balaton Soundra
Zamárdiban szerdán megkezdődött a Balaton Sound, amelyre öt nap alatt 140-150 ezer fesztiválozót várnak a szervezők. Idén a víz és a vízpart a korábbinál jobban a középpontba kerül a rendezvényen, amelyhez egyebek közt hat óriás stéget építettek.

Béke-beli állapotok: 30 vs. 100
30 évvel ezelőtt, épp júliusban nyílhatott meg ismét a Béke Hotel egy hatalmas felújításra pontot téve. Csak a főfalak maradtak előtte a helyükön, minden mást teljesen átalakítottak, átépítettek kívül-belül a két éve 100 éves születésnapját ünneplő, patinás épületben.
Bukarest helyett tévedésből Budapesten landolt a miniszter
Bukarestbe készült, de tévedésből Budapesten landolt Jersey szigetének sportminisztere.

Közfürdőből Kincsesház Nádudvaron
A több mint 100 éves közfürdőházat alakította helytörténeti gyűjtemények, kiállításoknak és kreatív foglalkoztatónak helyet adó épületté a nádudvari önkormányzat. A Leader program 15 millió forintos pályázatából kezdték felújítani az épületet, mely végül 25 millió forintba került. A képviselő-testület megszavazta a hiányzó 10 millió forintot, így megújult az egykori fürdő, és újra kinyitott a Kincsesház.
Lecsap a NAV a strandokon és fesztiválokon
Elindult az adóhatóság nyári, országos ellenőrzéssorozata, az akcióban az adóellenőrök és a pénzügyőrök a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, budapesti vendéglátóhelyeken, strandokon, nyári fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken, idegenvezetőknél és taxisoknál vizsgálódhatnak.
Már Győrben is közbringára pattanhatunk
Budapest és több vidéki város után Győrben is kiépítették a közösségi kerékpárkölcsönző rendszert, amely a vidéki városok közül a legtöbb, összesen 180 bicikliből áll - közölték a projektet bemutató szerdai sajtótájékoztatón a megyeszékhelyen.
Kartago Tours: extra helyek Törökországba és változás a jutalékrendszerben
A Kartago Tours a vasárnaponként közlekedő törökországi charterjáratra is vásárolt helyeket, valamint extra jutalékkal ösztönzi partnereit a szezon hátralévő részében.
Több tízezer turista lepi el Egert a napokban
Ezekben a napokban nagyszabású fesztiválra készülnek Egerben. Csütörtöktől vasárnapig rendezik a már országos hírű, csaknem két évtizedes múltra visszatekintő borgasztronómiai parádét, a XIX. Egri Bikavér Ünnepet. Az eseménysorozatra több tízezer turistát várnak az Érsekkertben.
SabeeApp Szálloda Manager - magyar fejlesztés, nemzetközi tapasztalat
Interjú Herman Szabolccsal, a SabeeApp Hotel Management System alapítójával.
Nem változtat a SZÉP-kártya rendszerén a kormány
Elsősorban a növekvő belföldi vendégforgalom eredményeként bővült a magyar turisztikai forgalom tavaly, ami mögött a SZÉP-kártya sikere áll a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint, ezért a szaktárca nem tervezi a rendszer átalakítását - közölte az NGM kedden az MTI-vel.
Utazási irodákban is beszerezhető a Miskolc Pass turisztikai kártya
Alig két hónapja indult el a Miskolc Pass turisztikai kártyarendszer, de már utazási irodákban is hozzá lehet jutni.
Az osztrákok száz eurója nálunk 168-at ér
Idén is jól járnak az Ausztriából érkező turisták, ha Magyarországra látogatnak.
Rejtélyes Árpád-kori sírleletek Egerben
Honfoglalás-kori időutazásra invitálják az érdeklődőket Egerben, a vár gótikus püspöki palotájában nyitott kiállításra. A Közép-Tiszavidékén feltárt, rejtélyes sírokból előkerült mindennapos használati tárgyakból csokorba foglalva mutatják be a különlegeseket.
Vas megye esszenciája Németországban
Magyarország müncheni főkonzulátusa Magyarország értékei címmel egy rendezvénysorozatot indított, amelynek keretében a magyar megyék kapnak bemutatkozási lehetőséget a bajor fővárosban. Elsőként a Nyári fesztivál keretében Vas megye turisztikai értékeivel és finom ízeivel ismerkedhettek meg a meghívott német turisztikai szakemberek, valamint üzletemberek.
Bérletértékesítési csúcsot döntött az Operaház
Az Operaházban a most zárult idényhez képest a 2015/2016-os évadban négyezerrel nőtt az eladott bérletek száma - közölte az intézmény az MTI-vel hétfőn.
Csontváry-kiállítás nyílt a budai Várban
Megnyílt a Csontváry Kosztka Tivadar életművének nagy részét bemutató kiállítás a budai Várban vasárnap este.
A hazai történelem bemutatóhelye lesz Füzér vára
Egyedülálló történelmi rekonstrukciós munka terepe a kevés, különleges építészeti emlékek őrzőjeként megmaradt magyarországi várak egyike, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzér. 2015 végére részlegesen rekonstruálják a Füzéri Felső vár épületét annak érdekében, hogy az oda látogatók maguk is a középkori vár életet megélhessék. A környezetéből magasra meredő hegyről a zempléni táj fölött őrködő vár igazi kuriózumokkal repíti vissza az időben az idelátogatókat.
Új kiadónál a Balaton-felvidék magazinja
Új termékkel bővült a Pannon Lapok Társasága (PLT) lapcsoport portfóliója. A most megjelent Északipart magazin kiadói jogának átvételéről tavasszal írt alá megállapodást a PLT ügyvezetése a korábbi kiadó Lipócia tulajdonosával.
Az üzleti turizmusban is Eger a nyerő
Az év turisztikai városa cím elnyerése után újabb elismerést kapott Eger. A Business Traveller olvasóközönsége arról döntött, hogy a hevesi megyeszékhelynek ítéli a Magyar üzleti turizmus legjobb vidéki városa címet.
A Frasers Hospitality tulajdonába került Nagy-Britannia két vezető boutique szállodalánca, a Malmaison és a Hotel du Vin
A Magyarországon is jelen lévő Frasers Hospitality június 17-én kötötte meg történetének eddigi legjelentősebb üzletét a Malmaison és a Hotel du Vin szállodák 505 millió Eurós megvásárlásával, amely jól példázza a Frasers Hospitality globális növekedési törekvéseit. A lánc európai kapacitása megdupázódott, szállodáinak száma világszinten pedig 129-re nőtt.
Taurus Reisen: újabb járat Attalosz király városába
A tunéziai események nyomán a Taurus Reisen is módosította üzletpolitikáját.
Jót tesz a hőség a belföldi turizmusnak
Az időjárás kedvez a belföldi turizmusnak - erről Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára beszélt az M1 aktuális csatornának Tiszakécskéről szombaton.
Ayurvéda orvoslás, felhő alapú szállodai szoftver, online marketing
A pesti Belváros egyik nemrégiben nyílt, igazi lazulós, stresszoldó, olaszos atmoszférájú vendéglátóhelyére, a Bazilikához közeli Mericano Bar-ba hívta a Business Klub ezúttal vendégeit. Koktélok, pizza, fagyis desszert, sok friss gyümölcs, finom kávé, szép borok és finom pálinkák várták az érdeklődő éttermi és szállodai szakembereket.
Új turisztikai vezérigazgató-helyettest nevezett ki a Magyar Turizmus Zrt.
Közleményben tájékoztatta a Magyar Turizmus Zrt. a turisztikai szakma és a sajtó képviselőit, hogy 2015. július 1-jétől Glázer Tamás a társaság turisztikai vezérigazgató-helyettese.
Félmilliárd állami pénz jut nyári fesztiválokra
Idén összesen 150 millió forinttal támogatja a kormány a Sziget, a Volt és a Balaton Sound fesztiválokat, míg a Nagyon Balaton 337 milliós állami támogatást kap - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
Teltházas volt a VOLT
Minden rekordot megdöntött a 23. Telekom VOLT Fesztivál. Négy és fél nap alatt 123 ezren vettek részt a kánikulában zajló soproni eseményen, melynek kapujára péntek reggel kikerült a “teltház” tábla. A Telekom VOLT Fesztiválra a 200 hazai és világsztár mellett a köztársasági elnök is ellátogatott. Áder János az Élő Bolygónk című klímavédelmi kampányról tartott előadást - közölték pénteken a szervezők.
Július 24-én búcsúztatják Molnár Gabriellát
Július 24-én búcsúztatják Molnár Gabriellát
Újraválasztották a gödöllői kastély igazgatóját
A Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. 2015. július 2-i taggyűlése ismét Gönczi Tibort, a kastélyt 2010 decembere óta vezető ügyvezetőjét választotta igazgatónak. Az igazgató új megbízása 2016. szeptember 30-ig szól - közölte pénteken a Gödöllői kastély sajtóosztálya.
Változások az Aquaworld Resort Budapest Hotel és Élményfürdő vezetésében
Új vezető és gazdasági igazgató érkezett - közölte pénteken a vállalat kommunikációs munkatársa.
25 nagykövetség a Budapest Pride mellett
Huszonöt nagykövetség a 20. Budapest Pride fesztivál alkalmából pénteken közös közleményben támogatásáról biztosította a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösségeket, valamint a békés és törvényes keretek közötti önkifejezésüket.
Kié lesz 2015 legszebb vendéglátóhelye?
Gastro Design 2015 versenyünk keretén belül keressük Magyarország legszebb éttermeit, bárjait, szállodáit, food truck-jait, vidéki csárdáit és szórakozóhelyeit! Nevezési határidő: augusztus 7.
Dinnyeárusok, reszkessetek!
Fokozottan ellenőrzi a dinnyeárusokat a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI), miután több mint egy tonna, ismeretlen eredetű görögdinnyét foglalt le egy fejér megyei, főút mellett árusító termelőtől - közölte honlapján a KÜI.
Szél nélküli Kék Szalag
Csütörtökön 9 órakor elrajtolt Balatonfüreden a 47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj 540 hajóból álló mezőnye, hogy megtegye a verseny légvonalban mintegy 155 kilométeres távját.
A Taurus Reisen közleménye a tunéziai helyzettel kapcsolatban
Közleményt adott ki a Taurus Reisen a június 26-i tunéziai merényletre és annak folyományaira reagálva.
Diákok segítik a bűnmegelőzést a Balatonnál és Velencén
Hétfőtől augusztus 24-ig összesen 260 rendészeti fakultációs középiskolás diák segíti a rendőrök munkáját több dél-balatoni településen, bűnmegelőzési feladatokat ellátva, míg Velencén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói vesznek részt a szezonális bűnmegelőzési pont munkájában - közölték a csütörtöki megnyitó rendezvényeken.
Szombaton ismét átúszhatjuk Balatont
A meteorológiai előrejelzés, illetve a balatoni vízirendészet vezetőjének véleménye alapján a szervezőbizottság úgy döntött, az eredetileg tervezett időpontban, szombaton megtartja a 33. Pek-Snack Balaton-átúszást.
A beharangozás ellenére idén sem lesz Hegyalja Fesztivál
Két hét múlva kezdődött volna az idei Hegyalja Fesztivál, a főszervezők azonban megerősítették, hogy ebben az évben is elmarad a Hegy' - új nevén Kingdom of Hegyalja.
Tibolddaróc, ahol még a kútból is bor folyik
A Bükk lábánál fekvő Tibolddarócon valaha pincelakásokban éltek a helyiek, akiken még Mikszáth Kálmán igyekezett segíteni. A falu most a turizmusban látja a jövőt, ebben központi szerepet játszanak a térség borai.
Ilyen lett a felújított Berekfürdői Termál- és Strandfürdő
Június 29-én ünnepélyes keretek között átadták a felújított Berekfürdői Termál- és Strandfürdőt. Az ÉAOP-2.1.1/A.I-12 pályázat keretében 582.868.298 forint költségvetésű pályázat összeg 60%-os támogatással valósult meg, ennek összege 349.720.978 forint volt.
Hahóhajó néven hajós hirdetési oldal indult
Hajókkal, vízisportokkal, illetve a hajós és vízi élet egyéb szegmenseivel foglalkozó apróhirdetéses és szolgáltatásgyűjtő oldal indult Hahóhajó néven.
Új commercial account manager az Amadeus-nál
Július 1-től új kollégával erősít az Amadeus.
Olajhordó, műanyag tutaj és Noé bárkája a felsőtárkányi tavon
A Bükki Nemzeti Park nyugati kapujában fekvő Felsőtárkányban minden a turizmusról szól. A helyi közművelődési intézmény – a Faluház, a Tájház és a Tópart – munkatársai sokszínű programokkal igyekeznek vonzóvá tenni a községet. Júlis 4-én például úszóalkalmatlanságok színes parádéját rendezik meg.