Belföld

Levendulafesztivál
A tihanyi levendula kiemelkedő értéke, igazi ékessége a magyar mezőgazdasági kultúrának, termesztése a tájba illő gazdálkodás jó példája, ezért ismertté kell tenni a tihanyi levendulát - mondta a földművelésügyi miniszter a XI. Levendula Fesztivál megnyitóján szombaton, Tihanyban.
Pályán a Liget Budapest projekt
Már összeállt a Liget Budapest projekt tájépítészeti pályázati anyaga, így a bírálóbizottság felállítása után, hozzávetőlegesen egy hónap múlva kiírják a nyílt, nemzetközi parkpályázatot - közölte a Városliget Zrt. projektigazgatója kedden, a fővárosi Vajdahunyad vára előtt tartott sajtótájékoztatón - tájékoztat az MTI
Egy hét múlva kezdődik a Volt
Egy hét múlva, június 30-án kezdődik a 23. Volt Fesztivál Sopronban, a Lővér kempingben, ahol július 4-ig világsztárok és hazai fellépők adnak koncerteket – hangzott el a fesztivált beharangozó keddi sajtótájékoztatón Sopronban - tudósít az MTI.

A Pilisi Parkerdő újraültetését támogatja a Lidl
Szép társadalmi célú filmet készítettek ehhez.
Marad a vasárnapi boltzár a „magyar tengernél”
Nem ad felmentést a nyári főszezonban sem a vasárnapi zárva tartás alól a balatoni régióban a gazdasági tárca - derült ki Varga Mihály gazdasági miniszter állásfoglalásából, amelyet a Népszava ismertetett hétfői számában.
38 helyszínen rendeznék meg a budapesti olimpiát 2024-ben
Harmincnyolc versenyhelyszínen lehetne megrendezni a 2024-es budapesti olimpiát, ezek közül 24 már most alkalmas vagy alkalmassá tehető a viadalok megtartására. A budapesti főhelyszín a Duna parti Kvassay-zsilip és környéke lenne. A lehetséges vidéki helyszínek: Debrecen, Szeged, Miskolc, Székesfehérvár, Balatonfüred, Veszprém, Szombathely, Győr, Göd és Dunakeszi-Alag - áll az MTI-nek eljuttatott, a Fővárosi Közgyűlés tagjainak és valamennyi parlamenti pártnak átadott részletes megvalósíthatósági tanulmány százoldalas összefoglalójában.
Koncert a zsinagógában: beszélgetés dr. Frőhlich Róbert főrabbival
2015 augusztusától hallható és látható a budapesti zsinagógában az a világon egyedülálló produkció, ami valójában egy sajátos, sehol máshol nem hallható zenei válogatás a legnépszerűbb zsidó tárgyú vagy zsidó hagyományokat követő komolyzenei kincsből.

Már csak egy hétig lehet jelentkezni a Holnap városáért díjra
Idén is jelentkezhetnek a települési önkormányzatok a Holnap városáért díjra, a jelentkezési határidő július elseje, a pályázatokat szeptember 15-éig várják a szervezők.

Az MT Zrt. támogatását is lehet kérni a szúnyogirtáshoz
Kedden kezdődik az idei központi szúnyoggyérítés, a heti ütemtervek elérhetők a katasztrófavédelem honlapján - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.
Boldog marhák a Balatonnál
Mielőtt bárki úgy gondolná, hogy megérdemelt nyári vakációjukat töltik a barmok a Balaton-partján, azokat ki kell ábrándítanunk, mert erről szó sincs. Ezek a különleges marhák ugyanis (nem szarvasmarhák, mert szarvuk az nincs) - szám szerint 3 ezren – ott születtek, nevelkednek, párzanak, borjakat nevelnek, és az igazság kedvéért hozzá kell tennünk: a közelben szenderülnek át a túlvilágra, hogy ízletes Angus-marhahús váljék belőlük.
Több tízezer látogatót vonz Balatonfüredre az idei Kékszalag
Több tízezer látogatót vonz Balatonfüredre a 47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj és eseményei. Idén először kerül megrendezésre az Ultra Cup gyorsasági verseny. Balatonfüred, 2015. június 22. – Több tízezer érdeklődőt és látogatót vonz évről évre a Balaton legnagyobb vitorlás eseménye, a tókerülő Kékszalag verseny. Idén július 2-án, csütörtökön 9 órakor rajtol Balatonfüredről a 47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj mintegy hatszáz hajósra becsült mezőnye, ám a város számára a regattához kapcsolódó események már előző hétvégén elkezdődnek – mondták el a szervezők a hétfői, balatonfüredi sajtótájékoztatón.
Szorosabbra fűzi kapcsolatát Nyíregyháza szlovákiai testvérvárosával
2015. június 18-19-én Nyíregyháza szlovákiai testvérvárosában, Eperjesen találkozhattak az érdeklődők a város turisztikai és gasztronómiai ajánlatával.
Falusi turizmus: több éves visszaesés után tavaly nőtt a forgalom
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése alapján 2014-ben – több éves csökkenő tendencia után – határozott emelkedés jellemezte a falusi szálláshelyek vendégforgalmát - adta hírül a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége.
Ilyen lett a felújított Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház
Nemcsak Sopron, hanem az egész régió számára páratlan és egyedi érték a mintegy kétmilliárd forintból felújított Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház – mondta Sopron polgármestere pénteken a létesítmény átadó ünnepségén.
Last Call Travel: új utazásszervező a magyar piacon
Új online utazásszervező iroda indult Last Call Travel néven a Sun & Fun Holidays csoport részeként. Az iroda célja a Sun & Fun Holidays portfoliójának kiegészítése, így árualapjában számos, az utazásszervező által nem kínált program, desztináció megtalálható.
Programkavalkád szeptember végéig a Balatonnál
Az idei Nagyon Balaton elnevezésű programsorozat rendezvényei egészen szeptember végéig várják az érdeklődőket a tó körül - mondta el Fülöp Zoltán főszervező az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
Saját márkás sört kortyolhatunk a Gellért Söröző új teraszán
A Gellért Sörözőben az évszaknak megfelelő, frissen készített fogások kerülnek az asztalra, de a hely újdonsága a most kiépített terasz, valamint saját márkás söreik.
Kaszinóból turisztikai központ: elkészült a salgóbányai Geocsodák Háza
Elkészült a Geocsodák Háza, a szlovák-magyar Novohrad-Nógrád Geopark látogatóközpontja. Salgótarján salgóbányai városrészében kedden adják át a létesítményt, amely nemcsak a térség értékeit mutatja be, hanem komplex szolgáltatásaival turisztikai központként is működik majd.
Kilencszáz utassal indult el a Fekete Madonna zarándokvonat
Több mint kilencszáz utasával elindult Budapestről Lengyelországba, a magyar pálosok által alapított czestochowai Mária-kegyhelyre a Fekete Madonna zarándokvonat hétfő reggel.
Ismét együtt buliztak a turisztikai képviseletek
Immár hagyományosan, idén már tizedik alkalommal rendezte meg nyárköszöntő partnerpartiját a Magyarországon működő Nemzeti Turisztikai Képviseletek Szövetsége, az ANTOR (Association of National Tourism Organisation Representatives) június18-án, csütörtökön, a Károlyi-palotában lévő Károlyi étteremben.
Megújult a Budapest Guide
Formailag és tartalmilag is megújult a Budapest Guide, a főváros 500.000 példányban, hét nyelven (magyar, angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol) megjelenő hivatalos turisztikai kiadványa.
Személyi változás az MSZÉSZ-nél
Új vezető került a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Északi régiójának élére.
Kerékpározás meseszép tájakon
Péntektől vasárnapig ismét a kerékpárosok vették birtokukba Zalakarost. A kerékpáros túra és maraton az elmúlt években hazánk egyik legjelentősebb bringás turisztikai eseményévé nőtte ki magát.
Szobafoglaltságban Budapest a hatodik áprilisban
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének legújabb Trendriportjában a hazai és nemzetközi szállodaipar 2015 év első négy hónapjának teljesítményét követhetjük nyomon.
Kis herceg-kiállítás nyílt Szegeden
A „Bolygón innen – Földön túl” című Kis herceg-kiállítást június 19-én, pénteken nyitották meg.
OTP: a SZÉP-kártya gyorséttermi tiltása árthat a turizmusnak
Aggódik a SZÉP-kártya rendszerének múlt héten felvetett tervezett módosítása miatt az OTP, mert úgy véli, hogy a vendéglátás célú felhasználhatóság bármilyen szűkítése hátrányosan hathat a belföldi turizmusra.
Testi-lelki felüdülés: kápolna és játszótér is van a harsányi sópincében
Az utóbbi négy évben jelentős társadalmi összefogással teremtették meg a turizmus feltételeit Harsányban - hangsúlyozta lapunk munkatársának Szabó Gergely polgármester. Ennek köszönhetően nyitották meg a közösségi házat és folyamatosan különböző programokat is szerveznek. A falu tagja lett a Miskolci TDM-nek, és ma már egyre több turisztikai kiállításon, vásáron is bemutatkoznak.
Buli van a tóparton, tópartokon!
Három tóparti fesztivállal kezdetét veszi a héten a 2015-ös nyári fesztiválszezon. A Kreatív végigkíséri majd és bemutatja a legnagyobb eseményeket, legjobb márkaaktivitásokat.
Hungarikum utca nyílt a budapesti Központi Vásárcsarnokban
Megnyílt a Hungarikum utca a budapesti Központi Vásárcsarnokban csütörtökön, a Vámház körúti csarnok megújult alagsori szintjén kialakított utcában a legkiválóbb magyar élelmiszereket, termékeket mutatják be.
Vádat emeltek egy repülőjegyekkel csaló nő ellen
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy 52 éves kecskeméti nő ellen, aki 2012-ban és 2013-ban egy cég ügyvezetőjeként repülőjegyekre átvett összegeket sikkasztott el, illetve repülőjegyek vásárlásának ígéretével csalt ki 37 sértettől 15 millió forintot - tájékoztatta az a Bács-Kiskun megyei főügyész csütörtökön MTI-t.
Az ország második legnagyobb rendezvény- és sportcsarnoka épülhet Székesfehérváron
A tervek szerint az ország második legnagyobb, multifunkciós rendezvény- és sportcsarnoka épülhet Székesfehérváron – mondta el Cser-Palkovics András, a város fideszes polgármestere csütörtökön az MTI-nek azt követően, hogy közös sajtótájékoztatót tartott Vargha Tamás országgyűlési képviselővel.
Virágzik a Tisza közepe
A tiszavirág (Palingenia longicauda) első néhány száz példányának nászrepülésével Tiszakürt, Tiszainoka és Nagyrév térségében elkezdődött az idei kérészrajzás a Tisza középső szakaszán – tájékoztatta a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetője az MTI-t.
Befejeződött az egykor katonai objektumként működő sármelléki repülőtér kármentesítése
Több mint ötéves munkával, mintegy 4,3 milliárd forintos európai uniós forrás felhasználásával kármentesítették az egykor szovjet katonai objektumként működő zalavári-sármelléki repülőtér területét.
Éjszakai pincetúra és napfelkelte-köszöntő a Somlón
Negyvenegy hivatalos helyszínnel, élő- és elektronikus zenével, kulturális és túraprogramokkal, valamint somlói borokkal várja a látogatókat Somlói éjszakai pincetúra szombaton.
Akciós ajánlatok a Nagyatádi Termál- és Gyógyfürdőben
A nagyatádi városközpont gyönyörű parkjának évszázados vadgesztenyefái között található az a Termál- és Gyógyfürdő, amely számos szolgáltatást és vendégbarát kedvezményeket kínál látogatóinak.
Év végéig befejeződik az egri vár kétmilliárd forintos attrakciófejlesztése
A tervek szerint év végéig befejeződik az egri vár két ütemben zajló turisztikai attrakciófejlesztése: az Új Széchenyi Terv keretében több mint 2,2 milliárd forintos beruházással megújul a kazamatarendszer, újjáépül a Szép-bástya, megnyílik a várfalsétány és látogathatóvá válik a Török kert - hangzott el a helyszínen tartott sajtóbejáráson kedden.
Egyetlen napon hat török chartert indított Magyarországról a Green Travel
Június 16-án, kedden először fordult elő, hogy egy nap alatt hat charterjárat indult Magyarországról Törökország irányába, mind a hat gép gazdája a Green Travel.
290 millió forintból újítják fel a Nyugati pályaudvart
Halaszthatatlan karbantartási munkák miatt hétfőtől július 5-éig két hétre bezár a naponta 60-70 ezer utast fogadó fővárosi Nyugati pályaudvar, a majdnem 290 millió forintba kerülő felújítások jelentősen javítják majd a pályaudvar színvonalát és a vonatok menetrendszerű közlekedését - jelentették be a MÁV képviselői sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Enyhén nőtt tavaly az utasbiztosítók árbevétele
2014-ben 10,3 milliárd forint díjbevételt értek el a hazai biztosítótársaságok az utazási biztosítások értékesítésében – jelentette ki Dr. Horváth Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) Utasbiztosítási Bizottságának elnöke. Ez 2,5 százalékos növekedést jelent 2013-hoz képest.
Élmény és minimum 20-25 százalékos kedvezmény kell
Mobilmarketing kutatás készült a DIMSZ és a Magyar Telekom szervezésében.
Kijött a Balaton Sound himnusza
Elkészült a Mastercard Balaton Sound idei himnusza. A zenéjét Lotfi Begi készítette, a dalt Herrer Sára énekli. A zenével együtt megérkezett a himnusz klipje is.
MUISZ Közgyűlés a Vigadóban
A Magyar Utazási Irodák Szövetsége június 23-án 14.00 órai kezdettel tartja soron következő Közgyűlését a Vigadóban, a Makovecz teremben.
Zsóry fürdőnél járt, és második lett a Kék Madár
Az Accent-csoport elhívta két napos, Accent Gasztro elnevezésű, júniusi szakmai rendezvényére a szekszárdi Ízlelő étterem (ez Magyarország egyetlen olyan étterme, ahol sérültek dolgoznak mind a vendégtérben, mind a konyhán) csapatát.
Szárazföldi játszóparadicsommal bővül az Aquaworld
Vég nélküli játék vízben és szárazon – Bongo Wonderland nyílik az Aquaworld Resort Budapest Élményfürdőben.
Felvásárolná a Danubius Nyrt. részvényeit a CP Holdings
Az aktuális tőzsdei árfolyamhoz képest jelentős felárral vásárolná fel a CP Holdings a Danubius Hotels Nyrt. részvényeit, ajánlata jegybanki jóváhagyásra vár.
Kincskeresés, szamártárlat és a Szegedi Robotember a Múzeumok Éjszakáján
Június 20-án, szombaton idén is országszerte megrendezik a Múzeumok Éjszakáját, melynek keretében rengeteg helyszínen várják izgalmas programokkal a látogatókat.
Horvát pincészettel fogott össze Harkány a turistákért
Az elmúlt napokban a határ menti kapcsolatok szélesítésének érdekében Vörösmarton jártak baranyai vendéglátással, idegenforgalommal foglalkozó szakemberek és a sajtó képviselői. A csoporttal tartott Hegyi Ákos, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója is.
Túrák a lápon és a vasalt úton
A nagyvárosi turisták körében egyre népszerűbb az aktív és az ökoturizmus. A minap a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében fedezhettük fel a Közép-Dunántúli régió ismert és kevésbé ismert turisztikai nevezetességeit.