Nyaralásra idén 30 ezer forinttal többet fordítanak a magyar családok 

Nyaralásra idén 30 ezer forinttal többet fordítanak a magyar családok, és ebben a szezonban 8 napról átlagosan 9 napra emelkedett az üdülésre szánt idő az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Budapest Bank reprezentatív felméréséből.

A Nyugatinál a környék vendéglátóhelyein is fertőtlenítettek 

A népegészségügyi szakemberek továbbra is kint vannak a fővárosi Nyugati pályaudvarnál, ahonnan kedd éjjel több mint ötven külföldi állampolgárt vittek kórházba megbetegedés gyanújával. 

Hazai fesztivál résztvevői ellen indítottak büntetőeljárást 

Kábítószer-birtoklás, -fogyasztás és -kereskedelem, valamint ittas járművezetés miatt kéttucat ember ellen indult büntetőeljárás a Bercel-Csobánkapusztán rendezett SUN Fesztivál résztvevői közül - tájékoztatta a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.

Többet költenek idén nyaralásra a magyar családok 

Nyaralásra idén 30 ezer forinttal többet fordítanak a magyar családok, és ebben a szezonban 8 napról átlagosan 9 napra emelkedett az üdülésre szánt idő az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Budapest Bank reprezentatív felméréséből.

A Lovagi tornák terével ér véget a diósgyőri vár fejlesztése 

Új látványossággal gyarapodik a közelmúltban megújult diósgyőri vár, az ódon falak közelében épül meg a Lovagi tornák tere, a beruházás része a Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztési projektnek, a létesítményt augusztus 20-án adják át - hangzott el a projektet bemutató sajtótájékoztatón szerdán.
Ha PayPass-szal fizet, legalább tudja a saját pinkódját!

Ha PayPass-szal fizet, legalább tudja a saját pinkódját! 

Budapest belvárosában számos éjjel-nappal nyitva tartó üzletben és dohányboltban megszüntették az érintéses bankkártyával történő fizetési lehetőséget – olvasható a Magyar Nemzet Online oldalán. Belvárosi boltosok arról számoltak be, hogy rendszeresen próbálnak náluk lopott kártyákkal vásárolni.

Napokon belül megnyitják a budai Vár egykori rituális zsidó fürdőjét 

Tárlatvezetésre is jelentkezhetnek az érdeklődők.
Az Amadeus megszerezte a holland Itesso-t, ezáltal már a property management is megtaláltató az IT portfóliójában

Az Amadeus megszerezte a holland Itesso-t, ezáltal már a property management is megtaláltató az IT portfóliójában 

Július 21-én jelentette be az Amadeus a szálloda technikai szolgáltatásainak bővítését. Ekkor hozták nyilvánosságra a holland felhőalapú property management rendszer (PMS), az Itesso megszerzését.
Szabadtéri operabermutató a Margitszigeten

Szabadtéri operabermutató a Margitszigeten 

Tosca – a gyűlölet és a szenvedély operája.

Elnyert pályázat: 1500 fős nemzetközi konferencia jön Budapestre 

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (Sinosz) rendezheti meg 2017-ben a Siketek Világszövetségének (World Federation of the Deaf, WFD) III. nemzetközi konferenciáját, miután megnyerte a rendezésére kiírt pályázatot.

Pulzusmérőpontok is vannak a szívbetegek új, budai tanösvényén 

Szív- és érrendszeri betegek, valamint cukorbetegek rehabilitációját, rekreációját segítő tanösvényt avattak a budapesti Szent Ferenc Kórház által indított Út az egészséghez program keretében kedden a fővárosban, a Hárs-hegyen.

Haladjon a trendekkel a BKF turisztikai mesterképzésén! 

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Turizmus Menedzsment mesterképzésén akár világörökségi helyszínek fejlesztési terveit is elkészíthetjük már hallgatóként – a másodévesek nemrég sikerrel prezentálták gyakorlatba is átültethető proketjeiket.

Hatályba lépnek a szőlő- és bortermeléssel kapcsolatos törvénymódosítások 

A szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló törvény módosítása augusztustól lehetővé teszi a nem művelt borszőlő ültetvény kivágását, illetve a művelést elmulasztó megbírságolását is, a bortörvény módosítása pedig a borhamisítót szankcionálja.

Budapesti romkocsmák falain az év legjobb fotói 

A Sony World Photography Awards 2015-ös nyerteseit lehet megnézni a Szimplában, a Fogaskertben, a Kuplungban és az Instantban.

Budapestre vonzzák a turistákat az olcsó légitársaságok és a szórakozási lehetőségek 

Budapest Európa egyik legnépszerűbb úti célja, amiben nagy szerepet játszik az olcsó légitársaságok jelenléte és a sok szórakozási lehetőség - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Drongók repkednek a Debreceni Virágkarneválon 

Egyhetes programmal várja közönségét a 46. virágkarnevál Debrecenben. Augusztus 20-án tizennégy virágkocsi vonul a városon át és több mint 2000 fellépő, táncos szórakoztatja a közönséget. 

Siófokon a jövőt az igényesebb vendégekre szeretnék építeni 

Péntektől tíz napon át buli lesz a siófoki főtéren. No, nem olyan, mint amilyeneknek búcsút akarnak mondani a strand előtt húzódó Petőfi sétányon, épp az ellenkezője: bor és fröccs kulturális programokkal, hogy az igényesebb vendégeket is a városba csalogassák, illetve megtartsák. 

Hajdú-Bihar megye kincsei kötetbe rendezve 

Hajdú-Bihar megye természeti, épített és kulturális értékeit sorakozatja fel az az exkluzív kötet, melyet a megyei önkormányzat adott ki a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával júniusban.

Mini turnén a Virtuózok Székelyföldön 

„Gyerekek a gyerekekért” címmel három állomásból álló mini turnét szerveznek augusztus 4. és 10. között Erdélyben a Virtuózok, a világ első, Magyarországon lezajlott komolyzenei tehetségkutató fiataljainak részvételével. A bevételt a dévai Szent Ferenc Alapítványnak, vagyis Böjte atya pártfogoltjainak ajánlják fel.

Domboriban tíz éve nem volt ekkora turistaforgalom 

A tavalyinál élénkebb forgalmat tapasztalnak Tolna megye jelentős üdülőhelyei, júliusban megteltek a szabad vizű strandok, szállások és a nagyobb fürdők is.

Megalakult a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet 

A Duna TV Hazajáró című honismereti és turisztikai műsora rajongóinak kezdeményezésére, a műsorkészítők aktív részvételével megalakult a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet; tagjai zászlóbontó összejövetelt tartottak vasárnap délelőtt Csobánkán, a Prohászka Ottokár Élet Házának udvarán tartott rendezvényen.

Magyarországnak gazdasági érdeke a Forma 1 

Magyarország minél előbb szeretné megkötni azt a szerződést, amely 2026-ig garantálja, hogy a Hungaroringen legyen Forma-1-es futam - jelentette ki szombaton Szijjártó Péter külügyminiszter a 30. Magyar Nagydíj helyszínén.

A kelet-stájer vendéglátók titkos receptje 

A régió több mint 120 attrakciója önmagában is megállja a helyét, a kelet-stájerek mégis a közös csomagban és az együttes promócióban látják a jövőt.

Jól teljesít a Budapest-Madrid közvetlen járat 

„Budapest, visszaszerzett méltóság" címmel a napokban publikálta a TOP VIAJES utazási témákkal foglalkozó spanyol országos folyóirat a fővárost bemutató terjedelmes cikkét. Az újságírók személyes tapasztalatát láthatják, olvashatják a folyóirat olvasói a 25 oldalas, 42 csodálatos fényképpel illusztrált cikkben. Az új Budapest-Madrid közvetlen járat telítettsége az első hónapban kiemelkedő volt - tudtuk meg a Magyar Turizmus Zrt-től.

Ezért kár volt BKV-jegyeket hamisítani 

A rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy üzletben értékesítették a hamis jegyeket, valamint azt a férfit is, aki beszállítóként ellátta őket a jegyekkel - írja oldalán a rendőrség.

Miféle kincseket zártak a földbe? 

Idén Földbe zárt kincseink címmel tette közzé a szeptember 19-20-án megrendezendő Kulturális Örökség Napjai felhívását a rendező Forster Központ.

Óvatjával az üdülési jogot értékesítő cégekkel! 

Az üdülési jog jelentése és jellemzői széles körben ismertté váltak a fogyasztók körében, azonban az értékesítéskor elhangzó megtévesztő tájékoztatások több problémát is okoznak – derül ki mind a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH), mind az általa megbízott, vele együttműködésben dolgozó Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Irodahálózat Debrecenben, Egerben, Szegeden, Pécsett és Győrött működő irodáihoz érkező piaci jelzésekből.

Csend és nyugalom szigete Matty és Gordisa között 

Baranya megyében, a Dráva és a Mattyi-tó szomszédságában, festői környezetben található a hazai tanyavilág hamisítatlan hangulatát idéző, megújult Gáti lovastanya.

Hiába szabnák át a SZÉP-kártyát 

Korlátoznák a SZÉP-kártya éttermi felhasználását, holott akkor sem fog többet utazni a magyar, ha kevesebb helyen lehet majd melegételt vásárolni. Hiszen enni muszáj, nyaralni nem. Ezt támasztják alá a Falatozz.hu adatai is.

Július 26-ig meghosszabbítja a hőségriadót az ÁNTSZ 

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb előrejelzését és az Országos Közegészségügyi Központ javaslatát figyelembe véve az ország egész területére 2015. július 26-án 24.00 óráig meghosszabbította a 3. fokú hőségriasztást.

Iszonyatos a Balaton hőmérséklete, de a vízminőség kiváló 

A tartós kánikula ellenére bőven van víz a Balatonban. Nem kell tartani az alacsony vízállás néhány kellemetlen kísérőjelenségétől, mint amilyen például a fonalas algák inváziója a déli parton. A tó vizének és élővilágának állapotáról az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet készített gyorsjelentést.

Meglehetősen konzervatív fotósok vagyunk 

Bár sokat fotózunk a nyaralás alatt, a képeket inkább csak a családdal, barátokkal osztjuk meg akkor is, ha valamelyik közösségi oldalra feltöltjük. Az egy hetes nyaralás alatt naponta átlagosan 30 képet készítenek a nyaralók. A legújabb fotózási divateszközt, a szelfibotot a válaszadók mindössze négy százaléka használja, azonban kétszer ennyien (8%) tervezik az eszköz beszerzését. Az örömteli pihenésről minden negyedik magyar hűtőmágnessel tér haza - derült ki a maiUtazás.hu idei nyári felméréséből. 

Összecsapnak a magyar fürdők 

Az Év Fürdője versenyben, melyben közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő is megméretteti magát.

A falu fogalmának újraértelmezése 

Harminc ország építészei építették fel a számukra ideális falut. A Hello Wood Falu július 24. és augusztus 2. között a Művészetek Völgye egyik központi helyszíne lesz Vigántpetenden.

Átadták a Zselici Csillagparkot 

Átadták a Zselici Csillagparkot szerdán a Somogy megyei Kardosfán.

Kesztyűmúzeum nyílt Pécsen 

A korábban egyszerre  ötezer embernek is munkát biztosító pécsi kesztyűipar történetét feldolgozó múzeum nyílt szerdán a baranyai megyeszékhely központjában.

Agyüzem és kísérletek a debreceni „okos” fesztiválon 

Az ország egyetlen „okos” fesztiválja a debreceni Campus Fesztivál a koncertek, filmek, színházi programok, sportesemények mellett tudományos előadásokkal, kísérletekkel, kiállításokkal, játékokkal, egészségmegőrző programokkal várja látogatóit.

Pénteken búcsúztatják Molnár Gabriellát 

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége korábbi elnökét július 24-én búcsúztatják. 

Ki nyeri el az álomállást? 

Július 20-án hirdette ki a 10 legtöbb közönségszavazatot kapott pályázót a KidsOasis Kft., ezzel egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy megtalálja a legvidámabb Országjáró bloggert és családját, akik több hónapon keresztül tesztelnek majd a KidsOasis által minősített 8 családbarát szálláshelyet.

Megkezdődött a Velencei-tó vízpótlása 

A Velencei-tó vízállása az optimális vízszint alá került, ezért a Pátkai- és a Zámolyi-tározóból szerdán megkezdődött a vízpótlás - közölte a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

A falusi vendégfogadóknak meg nem kell online kassza? 

Úgy tűnik a falusi vendégfogadók megúszhatják az online pénztárgép használatát - írja a Napi Gazdaság.

Gasztro-uber indul Magyarországon 

Az éhesen csellengő fizetőképes keresletet és a főzőcskézőket hozná össze egy az Uber mintájára alapított hazai vállalkozás, a Yummber - számolt szerdán a Világgazdaság. Kalmár Péter ötletgazda szerint a próbálkozás a kifejezetten extrovertált, és az extrém helyzetekre nyitott embereket célozza meg.

Új témákkal bombázzuk a német sajtót 

A természetre, az aktív utazási formákra, valamint az egyes régiók, országok kulturális kínálatára fókuszál írásaiban Monika Hippe német újságíró, aki a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) meghívására tartózkodott hazánkban június 29. és július 4. között - így az MT Zrt.

Trendi, és még trendibb Magyarország a csehek szemében 

Leginkább a Balatonért, Budapestért és termálfürdőinkért szeretnek minket a cseh turisták, akik évről évre többen jönnek hozzánk. Tizenöt éve töretlenül emelkedik a cseh vendégéjszakák száma hazánk kereskedelmi szálláshelyein, tavaly meghaladta a 627 ezret. A Magyar Turizmus Zrt. nyári forgalomélénkítő kampányának célja, hogy még több cseh turista válassza Magyarországot nyári üdülésének célpontjaként - tudtuk meg a Magyar Turizmus Zrt-től.

A MUISZ levélben fordult a külügyminisztériumhoz vízumügyben 

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) levélben fordult Szíjjártó Péterhez „az Európai Unión kívüli országokból hazánkat turista vagy üzleti célból meglátogatni kívánó utazók vízumkiadásának kérdésében, mely összehasonlítva más schengeni országokkal nehézkes, bürokratikus, a havonta csoportosan kiadható vízumok száma egyes országokban limitált” – tájékoztatott a kedden a szövetség.

Felújítják a Terézia-kápolnát a Dégenfeld birtokon 

Tokaj-hegyalja egyik szimbóluma a Gróf Degenfeld Szőlőbirtokon álló, műemléki védettségű Terézia-kápolna, amely hamarosan újra vonzó turisztikai állomássá válik a felújításnak köszönhetően.

Kosz és mocsok egy fővárosi cukrászüzemben 

Lakossági bejelentés alapján egy budapesti cukrászüzemben tartott ellenőrzést a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (NÉBIH KÜI), ahol többek közt egérpiszok, lejárt minőség megőrzési idejű és jelöletlen alapanyagok, késztermékek sora fogadta a szakembereket. A múlt heti razzia alkalmával közel 2,7 tonna alapanyagot és készterméket foglalt le a hatóság.

88 forint a süti az újranyíló híres szegedi cukrászdában 

64-féle fagylalttal és 88 forintos süteményárakkal nyit újra hat évi zárva tartás után július 23-án csütörtökön Szeged legendás cukrászdája, a Kis Virág. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!