Füred Art Week: magyar festők művei, Rolex óra, art deco bútorok, Kincsvadászok

A vásárral egybekötött kiállításon a vendégek találkozhatnak a magyar festészet legnagyobb alakjainak alkotásaival, például Batthyány Gyula, Vaszary János, Aba-Novák Vilmos, Fajó János, Kádár Béla és Maurer Dóra műveivel. Ezen kívül értékes, százéves art deco bútor és James Cameron ihlette Rolex óra is szerepel a kínálatban.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A FAW második alkalommal költözteti a hazai művészeti világ krémjét néhány napra a Balaton fővárosába. Balatonfüreden, a Kongresszusi Központban 23 galéria és aukciósház jelenik meg július 18-20. között a kincseivel.

Az Orgona 22 Galéria több Kádár Béla festményt is bemutat: a Cirkuszban, a Három nőalak az asztalnál és a Virágcsendélet gyümölcsökkel című képek mindegyike roppant izgalmas. 

Kádár Béla: Három nőalak az asztalnál
Kádár Béla: Három nőalak az asztalnál
Fotó: FAW

A Nemes Galéria több, mint 50 magyar alkotó munkáiból álló, korszakokon és stílusokon átívelő gyűjteményét hozza el Füredre. A standon olyan legendás alkotók is helyet kapnak, mint a vibráló szín- és formavilágú Mattis Teutsch János, a nagyvonalú eleganciát és színpadiasságot ötvöző Batthyány Gyula, valamint a mindig népszerű Vaszary János.

Aba-Novák Vilmos: Szolnoki lacikonyha
Aba-Novák Vilmos: Szolnoki lacikonyha
Fotó: FAW

Rajtuk kívül Aba-Novák Vilmos, valamint a jelenleg a világ egyik legkeresettebb magyar művészének számító Maurer Dóra egy alkotását is megnézhetik a látogatók. 

Igazi premiert is hoz a FAW, hiszen az acb Galéria standjánál debütálnak Szarka Péter festőművész legújabb alkotásai.

A Füred Art Week nemcsak a festményekről szól, szobrok, ékszerek, bútorok és egyéb kiegészítők is színesítik a kínálatot a pár ezer forintos daraboktól a több tízmillió forint értékű komoly műkincsekig. A Bernabo Art Furniture azt art deco stílus színe javát állítja ki a standján, köztük egy egyedi, gyűjtői minőségű 1925-ös Kozma Lajos vitrint, valamnint egy kuriózumnak számító amerikai art-deco ülőgarnitúrát.

A BÁV ART standjának egyik legizgalmasabb szenzációja egy különleges Rolex Deepsea Sea-Dweller karóra lesz, amely James Cameron filmrendező mélytengeri expedíciója és dokumentumfilmje előtt tiszteleg. A számlap kékből feketébe hajló színátmenete a szédítő mélység érzetét kelti, míg a zöld felirat a rendező legendás tengeralattjárójának színét idézi. Az ikonikus, 2017-es modell értéke 5,3 millió forint. Szintén figyelemre méltó darab egy ezüstből készült, polip formájú kitűző, amely egyedi formavilágával kelti fel a figyelmet – az ára 155 ezer forint.


Fotó: FAW

A Zsdral Art Fajó János életművének egyik legmeghatározóbb és egyben legértékesebb alkotását mutatja be: a Kereszt I. című művet. 

Résztvevő galériák: acb Galéria, Amikor Galéria, Ar2day Galéria, BÁV ART, Bernabo Art, Cogito Art Galéria, Equilor Fine Art, Inda Galéria, Lumas Galéria, NACO, Nemes Galéria, Neo Deco, Neves-Kortárs Galéria, Ninett Art Gallery, Noble Art Fénység22, Galéria, Professzionális Art Nexus, Orgona, Random Galéria, Rechnitzer Galéria, Szipál Márton Archívum, WOP galéria, Zsdral Art.

A FAW-on részt vesznek a TV2 Kincsvadászok című műsor kereskedői: Fertőszögi Péter, Katona Szandra, Molnár Viktor és Nagyházi Lőrinc is, akik személyesen mutatják be galériáik válogatott kínálatát az érdeklődőknek.


Meghalt Somogyi Győző

Meghalt Somogyi Győző 

A hírt a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság tudatta tagjaival.
 A Palatinus legnépszerűbb látványossága  visszatért

A Palatinus legnépszerűbb látványossága visszatért 

Az idei nyári főszezon egyik kiemelt fejlesztése a Palatinus strand közel százéves hullámgépének felújítása, amely sikeres próbaüzemet követően ismét működik.
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.