800 millió forint kulturális fesztiválok támogatására

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) keddi közleménye szerint a tárca a nagy érdeklődésre való tekintettel 800 millió forintra emelte a Nemzeti Kulturális Alap Kulturális Fesztiválok Kollégiuma által kiírt pályázat keretösszegét jövőre, amelyből 141 fesztivál támogatása valósul meg jövőre.

A tájékoztatás szerint a pályázatok elbírálása során a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma a nemzeti hagyományok ápolása mellett hangsúlyosan figyelt az új, innovatív kezdeményezésekre és értékelte a kidolgozott, minőségi programmal pályázók erőfeszítéseit.

Mint írják, fontos szempont volt a bírálatnál az országos lefedettség minél arányosabb megtartása és a Kárpát-medence értékőrző magyar fesztiváljainak támogatása. A pályázókkal szemben elvárás volt, hogy a támogatott fesztivál gazdagítsa a nemzeti műveltséget, a hazai és a nemzetközi előadók jeles képviselői mellett törekedjen a fiatal tehetségek bemutatására.

Csák János kulturális és innovációs miniszter a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma által felterjesztett döntési javaslat alapján határozott a támogatások odaítéléséről. A pályázat döntési listája elérhető a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő honlapján - áll a KIM keddi összegzésében.

Forrás: MTI


Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.