2,5 milliárdból újul meg Gül Baba türbéje és környezete

Nemzetközi szinten is példaértékű az az együttműködés, amelynek eredményeként megújulhat Gül Baba türbéje és annak környezete a török és a magyar kormány közös vállalkozásaként – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Budapest II. és III. kerületének országgyűlési képviselője a budai emlékhely rekonstrukciós munkálatainak elindításakor. Az eseményen részt vett Veysi Kaynak, Törökország, valamint Semjén Zsolt, hazánk miniszterelnök-helyettese.

A „Rózsák atyjának” sírboltja a maga nemében egyedülálló, történelmi és építészeti mementó – emelte ki Varga Mihály. A miniszter hozzátette: fontos, hogy ne pusztán műemlékként őrizzük meg a türbét, hanem gondoskodjunk arról is, hogyan tegyük a környéken élők számára vonzó pihenőparkká és egyben turisztikai célponttá is az emlékhelyet.

A XVI. században épült nyolcszögletű sírbolt és környezetének felújítása jól látható jele hazánk és a török állam közötti egyre sikeresebb együttműködésnek is – fogalmazott a tárcavezető, aki szerint a magas szintű török-magyar politikai kapcsolatok nagymértékben támogatják az országok közötti gazdasági, kulturális és oktatási együttműködés fejlődését.

Varga Mihály beszédében utalt arra is, hogy a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére kiemelt hangsúlyt fektet mindkét ország. Az elmúlt években a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke jelzés értékűen emelkedett, és 2015-ben már elérte a 2,8 milliárd dollárt – ismertette a tárcavezető. Hozzátette: az egyre jobb eredményeket felmutató török gazdaság egy kiegyensúlyozottan fejlődő, teljesítményét tekintve folyamatosan erősödő partnert talál Magyarországban.

A II. kerület országgyűlési képviselőjeként Varga Mihály elmondta: a 2,5 milliárd forintos nagyberuházás a magyar és a török kormány finanszírozásával várhatóan 2017-ben készül el. Kiemelte: nemcsak a síremlék, hanem annak környezete is megújul, így az ide vezető utcák, az érintett közterületek, a vízelvezető-rendszer, valamint az egykori Wagner-villához tartozó teraszos – ma rendkívül elhanyagolt állapotú – kert is újjáépül. Ezzel a budai kerület egy újabb része válik rendezetté és otthonosabbá – tette hozzá a képviselő. Mint fogalmazott: a Millenáris bővítése is a kormány támogatásával valósul meg, a kabinet szándéka szerint így jelentősen nő a zöldfelületek aránya a kerületben.

Forrás: NGM


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.