40 milliárdos zárolás a minisztériumoknál

A kormányzati kiadásokból elrendelt 110 milliárd forintos zárolásból a minisztériumokra 39,5 milliárd forint kötelezettség vonatkozik, számottevően csökken a rendkívüli kormányzati intézkedések tartaléka, és az intézkedés jelentős mértékben érinti a Beruházási Alap kiadásait, továbbá vonatkozik az elkülönített állami pénzalapokra és a vagyonkezeléssel kapcsolatos kiadásokra.

Mindez a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki, MTI-nek eljuttatott közleményéből derül ki. A 110 milliárd forintos költségvetési zárolást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelentette be csütörtökön egy konferencián.

Az NGM hangsúlyozza, hogy az intézkedésnek köszönhetően biztonsággal tartható lesz a 2,9 százalékos éves hiánycél. Hozzáteszik: az állam magán takarékoskodik, hogy megfelelő szinten tartsa a hiányt, sem a családokat, sem a lakosságot, sem a vállalkozókat, sem az önkormányzatokat nem érintik az intézkedések.

A takarékosságra azért van szükség, hogy a kormány számára fontos programokra - mint például a foglalkoztatást növelő intézkedések - elegendő forrás álljon rendelkezésre - írja az NGM. Hozzáteszik: a kormány az idei költségvetésben az eredetileg tervezetthez képest több ember számára biztosítja a közmunka lehetőségét, ezzel együtt segély helyett a magasabb összegű bért. Mindez 47 milliárd forint foglalkoztatási célú többletkiadást jelent az állami költségvetésben.

A szaktárcákat különböző mértékben érintő biztonsági zárolás további indoka, hogy a reálgazdaság és a lakosság számára rendkívül kedvező gazdasági mutatók közül az alacsony infláció - az árak stagnálása, egyes esetekben csökkenése - a költségvetés számára előreláthatóan szerényebb forgalmi típusú adóbevételt eredményez. A fogyasztás bővülése és a gazdaság fehéredése ugyanakkor részben ellensúlyozza mindezt.

A biztonsági intézkedés azért is célszerű, mert az uniós támogatások maradéktalan felhasználása érdekében egyes fejlesztéseket várhatóan nem uniós, hanem hazai költségvetési forrásból fognak megvalósítani - jegyzik meg.

Az így "felszabaduló" uniós keretet a kormány más beruházásokra fogja fordítani. A megtakarítás jelentős mértékben érinti a Beruházási Alap kiadásait, egyes projektek vagy projektelemek 2015-re történő átütemezésére kell számítani.

Az NGM kifejti: az átmeneti takarékossági lépések nem igényelnek törvénymódosítást, de biztosítják a költségvetés eddigi stabilitásának megőrzését, az államadósság további csökkentését, a meghirdetett hiánycél tartását. A takarékossági intézkedések nem érintik a lakosságnak, az önkormányzatoknak és a vállalkozásoknak jutó forrásokat, támogatásokat. A zárolás az idei évre érvényes, a zárolt összegek további sorsáról a kormány az év végén határoz, a költségvetési mozgástér alakulásának függvényében.

A zárolással megtakarított összeg a továbbiakban egyfajta biztonsági tartalékként szolgál - áll a közleményben.

Forrás: MTI


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.