''Miskolcnak valódi turisztikai nagyhatalommá kell válnia''

Az elmúlt tizenkét év legjobb félévét zárta Miskolc a kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó szállásdíjbevételét tekintve, amely már júniusban meghaladta az 1,1 milliárdot. A KSH statisztikái alapján ez az összeg csaknem százötven millió forinttal több, mint az előző év hasonló időszakában volt. A főszezonról természetesen még nincsenek pontos adatok, de az már most látható, hogy a július és az augusztus is kimagasló eredményeket produkált, ugyanis a legtöbb szálláshelyre, főleg hétvégeken, de hétköznapokon is ki lehetett tenni a megtelt táblát.

- Miskolcnak valódi turisztikai nagyhatalommá kell válnia – hallottuk Kiss János alpolgármestertől, aki azt is kinyilvánította, az északkelet-magyarországi város sikertörténete a turizmus fejlődésében is érezhető. – Miskolcot nemcsak a turisták ismerik el, hanem a turisztikai szakma is, például a Miskolctapolcai Barlangfürdőt beválasztották Európa hét legjobb fürdője közé. A városnak azonban vannak még turisztikai tartalékai, hiszen tovább bővítjük a tavaly átadott tapolcai strandot, tovább építjük a Diósgyőri várat, és Lillafüredet is fejlesztjük, hogy Miskolc valódi turisztikai nagyhatalommá váljon.

A szinte a belvárosban magasodó Avas rehabilitációjára is költenek. A Borangolás nevű program, mely egyre népszerűbb az igen látványos pincesorok között, megmutatta, „eljött az ideje a történelmi Avas megújításának.”

Miskolcon minden korosztály megtalálja a számára kikapcsolódást nyújtó szórakozási lehetőségeket a kalandparktól a fürdőkig, a kulturális eseményektől (pl. Operafesztivál) a múzeumokig, a kisvasúttól a túrázásig. A nyár elején nyílt Avalon Park wellness hotel mellett a lillafüredi libegő, illetve a Lillafüredi Sport- és Szabadidőpark segway túrái és elektromos kisbuszos kirándulóprogramjai is tovább szélesítik, illetve színesítik a programok körét. Az új turisztikai befektetések, attrakciók, korszerűsítések vonzzák az idelátogatókat, ami megmutatkozik a statisztikákban, pontos adatok azonban egyelőre az első félévről vannak.

Miskolcon a vendégéjszakák és vendégek számában is 12 éves rekordot döntött 2016 első féléve: 71 131 vendég 150 565 vendégéjszakát töltött a városban június végéig, így a vendégek számában 10,3, míg a vendégéjszakákat tekintve 15,8 százalékos növekedést könyvelhet el a város 2015. első félévéhez képest. Ebből külföldi 14 106 volt, 32 803 vendégéjszakával.

- Főleg Lengyelországból és Csehországból jönnek hozzánk, de Szlovákiából és Romániából is egyre többen érkeznek Miskolcra – tájékoztatott Nagy Júlia, a miskolci TDM szervezet vezetője. - Belföldről pedig inkább Budapestről és környékéről, valamint az Alföldről érdeklődnek legtöbben városunk iránt. Célcsoport a családosak, kisgyerekekkel, de újabban egyre többen jönnek nagyszülőkkel is.

A Modern Városok Program keretében, a 180 milliárdos fejlesztési program egyik kiemelkedő elemeként a hamarosan megépülő Miskolc-Kassa közötti autópálya tovább lendíthet a térség turisztikai vonzerején, hiszen a kassai repülőtérről akár félóra alatt elérhetővé válik majd a megyeszékhely.


A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.