A balatoni strandminősítő verseny eredményei

Negyvenhárom balatoni strand kapott Kék hullám zászló minősítést a Balatoni Szövetség  strandminősítő ünnepségén. Az eseményen azt is bejelentették, hogy folytatódik a strandfejlesztési program. 

A strandminősítő megmérettetésre benevezettek közül 24 balatoni strand nyert el ötcsillagos, 16 strand négycsillagos, és 3 strand három csillagos Kék hullám zászlót – jelentette be Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusszakmai igazgatója szerdán a Balatoni Szövetség (BSZ) strandminősítő ünnepségén Balatonfenyvesen.  

Csopak nyerte a strandminősítő versenyt

Az idei strandminősítő verseny győztese a legtöbb pontszámot elérő csopaki Községi strand lett. Ebben az évben is – csakúgy mint tavaly – különdíjjal jutalmazták a járványügyi védekezésben legfelkészültebbeket: a balatonföldvári Keleti strandot, a vonyarcvashegyi Lido strandot és a balatongyöröki Községi strandot. 

A három Balaton-parttal rendelkező megye, Veszprém, Zala és Somogy megye önkormányzata különdíjat ajánlott fel egy-egy kiemelkedően szereplő, megyéjükben található strand számára, amely elismeréseket a balatonlellei Napfény Strand, az örvényesi Legisly Beach és a vonyarcvashegyi Lido Strand kapta.

A Kék hullám zászló minősítéseket kiosztó ünnepségen Lombár Gábor, a BSZ elnöke a strandfejlesztéseket azért is nagyon fontosnak nevezte, mert a Balatonhoz érkező vendégek leginkább ezeken mérik le a térség, illetve a helyi szolgáltatások színvonalát. Üdvözölte, hogy az MTÜ-vel együttműködve felmérést készíthettek arról, milyen fejlesztéseket tartanának fontosnak a helyi települések a jövőben. 

Így végzik a minősítést

A minősítés során a bizottság vizsgálta a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, -tisztaságát, a strand akadálymentesítésének szintjét, a környezet állapotát a meder állapotával együtt, a játszóterek minőségét, árnyékoltságát. Figyelembe vették a sportolási lehetőségeket, a gyerekbarát szolgáltatásokat és a strandi vendéglátóhelyek kínálatát is, az utóbbinál fontosnak tartva a helyi termékek jelenlétét, és az étel-ital választékot is.

Fabacsovicsné Kovács Krisztina, a BSZ titkára arról beszélt, hogy a Kék hullám zászló strandminősítést 2004 óta, immár 18. alkalommal hirdette meg az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő szövetség. A június 21-én indult bejárásokon a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség munkatársai is helyszíneltek. Az elnyert zászlókon egytől öt csillagig kaptak értékelést a megmérettetésen induló strandok, ezzel is jelezve a fürdőhely szolgáltatásainak színvonalát. 

Kiemelkedőnek ígérkezik a nyári szezon

A várakozások szerint az idei nyári szezon a vírushelyzet ellenére kiemelkedő lesz; az előfoglalások számának folyamatos emelkedése azt mutatja, jó esély van arra, hogy a tavalyi, sőt a tavalyelőtti adatokat is felülmúlják az ideiek – emelte ki a rendezvényen Juhász Szabolcs.

 A külföldiek érdeklődésében is élénkülés tapasztalható az európai nyitásnak és az ország biztonságos járványkezelésének köszönhetően, a belföldi turizmus pedig új lendületet vett. A foglalások száma 68 százalékkal emelkedett az egy hónappal ezelőttihez képest; a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ júliusra 3,3 millió, míg augusztusra már 2,1 millió vendégéjszaka foglalást rögzített – tette hozzá.   

Indul a strandfejlesztő program ötödik üteme

A strandfejlesztő programról szólva az MTÜ igazgatója felidézte: a cél, hogy 2030-ig megújuljanak és európai színvonalúvá váljanak a magyar szabadvízi strandok. Az eddigi négy ütemben, 11,5 milliárd forint támogatással 114 strandfejlesztés zárult le az ország természetes fürdőhelyein, az újabb, ötödik ütemben pedig további 3 milliárd forint fordítható a fejlesztésre.

 Az MTÜ kormánytámogatással négy éve elindított programjában eddig 97 balatoni strandfejlesztés 9 milliárd forintnyi támogatáshoz jutott. Sok balatoni strand teljesen megújult, aminek szerepe lehet abban, hogy minden korábbinál többen neveztek idén a strandminősítő megmérettetésére.

Fotó: 123rf.com

Forrás: MTI


Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.
Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról 

Magas volt a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese Veszprém volt, ahol több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.