A Dunakanyar most nem várja a turistákat

Konkrét kéréseket fogalmaztak meg azok felé, akik megindulnának járni a természetet.

Zebegény és Visegrád után Nagymaros is azt kéri, hogy ne kiránduljon senki sem a Dunakanyar településeire a koronavírus idején – adta hírül a Dunakanyari Napok weboldala. A visegrádi önkormányzat konkrétan fogalmaz hivatalos honlapján: a turisztikai célpontok amúgy is zárva vannak, így mindenkitől azt szeretnék, ha nem terhelné fölösleges gépjármű- és motorkerékpár forgalommal a várost. Mint írják: “Az otthonmaradás azt jelenti, hogy nem mész ki az ajtón: kirándulni sem.”

A Pilisi Parkerdő Zrt.-vel összefogva az önkormányzat megtiltotta a parkolást a kezelésében lévő, CBA mögötti, illetve a városi nagyparkolóban. Ráadásként megjelentek a behajtani tilos táblák, valamint a rendőrség is fokozottan ellenőrizni fog majd az adott területeken. Azt is írják továbbá, hogy Pilisi Parkerdő lezárja a visegrádi Mogyoró-hegyen található parkolóhelyeket és a visegrádi Fellegvár parkolóját is. Az Apátkúti-völgybe, valamint a Kaán Károly-forráshoz csak engedéllyel rendelkezők hajthatnak be járműveikkel ezután.

Zebegény is inkább csendre int

Zebegényben felhívások lepték el a város népszerű részeit, melyek arra szólítanak fel mindenkit, hogy maradjon inkább otthon. A településsel foglalkozó Facebook-oldalon egy poszt szerzője szerint előfordul, hogy alkalmanként akár 1500 kiránduló is megjelenhet egyetlen nap alatt, akik zömében a település öt legismertebb utcáján sétálnak, míg a helyiek nem mozdulnak ki, otthon maradnak. Nagymaros hivatalos weboldalán a polgármester, Heinczinger Balázs tett közzé egy felhívást. Ebben a távolmaradásra kéri a máskor oly szívesen látott turistákat, mert járvány idején egyáltalán nem megfelelő, ha tömegesen jelennek meg a hétvégék során. Ezzel veszélyeztetik mind saját, mind mások egészségét.

(Forrás: Startlap.hu)


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.