A fejlesztések után Kelet-Magyarország is turisztikai célponttá válhat

Fejlesztésekre van szükség, hogy a kelet-magyarországi települések is turisztikai célponttá válhassanak, így tovább növekedhet az idegenforgalom GDP-n belüli aránya - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Makón.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus a makói fürdő 9,5 milliárd forintos költségvetésű bővítési terveit bemutató sajtóbejáráson elmondta, a fejlesztések révén a Maros-parti város is felkerülhet az idegenforgalmi térképre.

A fürdő eredeti makoveczi elképzelések alapján tervezett bővítése mellett második lépésként újabb szállodákra, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) becslése szerint akár ezer férőhely kialakítására is szükség lenne - közölte a miniszter.

A családi- és élményzóna, valamint a csúszdapark mellett egy uszoda építése is a fürdőbővítés része. Ez illeszkedik a kormány elképzeléséhez, mely szerint minden járásban szükség van olyan uszodára, ahol az ott élő gyermekek ingyenesen megtanulhatnak úszni - mondta Lázár János.

A politikus kifejtette, az élményzóna és a csúszdapark építésével a fürdő működtetése nyereségessé válik, az uszodaüzemeltetés veszteségét pedig a kormány mérsékli.

Farkas Éva Erzsébet polgármester emlékeztetett rá, a kormány december 29-én döntött a fürdőbővítés támogatásáról. Az engedélyes terveket a Makona Tervező Iroda elkészítette, így a kivitelezésre az év első negyedében kiírható a közbeszerzés.

A politikus közölte, a hat éve megnyitott fürdőnek köszönhetően az elmúlt időszakban bővült a kereskedelmi szálláshelyek és a vendéglátóhelyek száma a városban.

Forrás: MTI


Tűzhelyzet Európában, térségünk is érintett

Tűzhelyzet Európában, térségünk is érintett 

Akadémiai jelentés a kockázatokról.
Családi fesztivál Balatonfüreden

Családi fesztivál Balatonfüreden 

Alfáktól Omegáig – Családi fesztivál egészséges egyensúlyban a digitális világgal.
Feloldották az importtilalmat, zöld utat kapott a Gerecse-túra is

Feloldották az importtilalmat, zöld utat kapott a Gerecse-túra is 

Feloldották a száj- és körömfájás miatt elrendelt importtilalmat.
Planet Lens: természetfotósok, filmesek díjazása Veszprémben

Planet Lens: természetfotósok, filmesek díjazása Veszprémben 

A május 15-18. között zajló esemény idén Veszprémben, Európa 2023-as Kulturális Fővárosában jubilál.
Kipukkad a GDP-lufi, de a zöld növekedés is zsákutca

Kipukkad a GDP-lufi, de a zöld növekedés is zsákutca 

Fontos témákról, élénk érdeklődés mellett folyt május 13-án a Magyar Természetvédők Szövetsége által szervezett kerekasztal-beszélgetés a MagNet Házban.
Közel kétezer futó a Kékestetőn

Közel kétezer futó a Kékestetőn 

Május 18-án huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a Renault E-Tech Kékes Csúcsfutást, Magyarország egyik legikonikusabb és legszebb kihívást jelentő futóversenyét.
Gyerek Szigettel kezdődik a vakáció

Gyerek Szigettel kezdődik a vakáció 

Három nap móka, kacagás, tanulás és felfedezés – ez vár minden családra a Hajógyári-szigeten.
Hol élt igazából társasági életet napi mozgás közben a Nemzet Színésze?

Hol élt igazából társasági életet napi mozgás közben a Nemzet Színésze? 

Egy ikonikus budai gyógyfürdőben.
Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai

Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai 

A ragadós száj-, és körömfájás járvány miatt korábban elrendelt korlátozásokat enyhítették.
Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól

Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól 

A döntés hátterében a kormányzati finanszírozás leállása állhat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.