A GINOP támogatások harmada már idén elérhető lesz

Több mint 900 milliárd forint uniós fejlesztési forrás még idén elérhető lesz a mikro-, kis- és középvállalkozások számára, ami a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Program (GINOP) 2014-20-as időszakra vonatkozó 2700 milliárd forintos keretösszeg harmada - tájékoztatta Rákossy Balázs szerdán az MTI-t.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára hozzátette: 2017 júliusáig az uniós költségvetési ciklus minden magyar pályázatát kiírják, a teljes keretösszeg rendelkezésre áll majd a versenyképesség javítása, a munkahelyteremtés, a magyar ipar fejlesztése érdekében. A támogatásból pedig főként a magyar vállalkozások, kutatóhelyek, innovációs műhelyek részesülnek.

Kifejtette: a GINOP keretében eddig 22 felhívás jelent meg, amelyek elérhető forráskerete több mint 541 milliárd forint, a tervek szerint pedig 2015 végéig még 34 pályázatot hirdetnek meg csaknem 376 milliárd forint értékben.

A felhívások az Éves Fejlesztési Keret (ÉFK) tartalmának megfelelően jelennek meg, amelynek módosítása - a visszajelzéseket értékelve - jelenleg folyamatban van. A GINOP 2015-re tervezett felhívásai a valódi piaci igényeknek megfelelően, több esetben is emelt kerettel jelenhetnek meg - ismertette az államtitkár.

Rákossy Balázs emlékeztetett, hogy 2014 és 2020 között megközelítőleg 12 ezer milliárd forint uniós fejlesztési forrás érkezik Magyarországra, amelynek 60 százalékát gazdaságfejlesztésre és munkahelyteremtésre fordítja a kormány.

Beszámolt arról is, hogy a 2007-2013 közötti korábbi ciklus kifizetései jó ütemben haladnak, a támogatási időszak forrásvesztés nélkül zárható majd le és ezzel együtt a 2014-2020 közötti konstrukciók keretében beérkező támogatási kérelmek is folyamatos feldolgozás alatt vannak. Az új támogatási ciklus kezdete óta összesen 4233 darab támogatási kérelem érkezett 317 milliárd forint támogatási igénnyel, amelyből támogató döntésben eddig 737 darab projekt részesült 70 milliárd forint támogatási összeggel - foglalta össze az államtitkár.

Forrás: MTI


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.