A hivatásturizmus lesz ősszel az ágazat motorja

Nagy lendületet vett az üzleti rendezvények, konferenciák, kongresszusok piaca, ahol a május mellett az október az év legnagyobb forgalmú hónapja.

A MICE-szegmens gyors ütemű hazai visszaépülését mutatja, hogy a szövetségi nagyrendezvények száma alapján a konferenciavárosok legfrissebb globális rangsorában Budapest a 22. helyezést érte el, 4 helyet javítva 2019-es helyezéséhez képest.

A nemzetközi konferenciavárosok rangsorában Budapest olyan városokat utasított maga mögé, mint Montreal, Mexikóváros, Varsó, Edinburgh, Bangkok, Isztambul vagy épp Zürich. A sikerhez a magyar főváros könnyű megközelíthetősége, az inspiráló környezet, a megbízható infrastruktúra, a professzionális szolgáltatói háttér és a biztonságos környezet mellett hozzájárulnak az elmúlt évek fejlesztései is. Budapesten például csak ebben az évben 10 új szálloda lépett piacra több mint 1100 szobával, a rendezvények számára immár 92 rendezvényhelyszín áll rendelkezésre. Ráadásul két, 1000 fősnél is nagyobb befogadóképességű komplexum várja már a konferenciázókat, a Budapest Kongresszusi Központ és a felújított Hungexpo.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint ‒ elsősorban a külföldiek jóvoltából ‒ érzékelhetően, közel 10%-kal nőtt az üzleti utazók száma 2022-höz képest az év első 9 hónapjában. A legnagyobb érdeklődés Németországból, Dél-Koreából, az Egyesült Királyságból, az Amerikai Egyesült Államokból, Franciaországból, Izraelből és Ausztriából tapasztalható. A konferenciapiaci megrendelők java része is ezekhez az országokhoz volt köthető, de jelentős volt a skandináv országok, valamint Olaszország, Ausztria és Svájc súlya is.

A hivatásturizmusban a főváros kiemelt szerepet játszik, az elmúlt évben például a Budapesten tartott nemzetközi konferenciák közel 86%-át és a belföldi szervezésű események 51%-át is a főváros fogadta. A legtöbb ilyen hazai rendezvényt (71,6%) szállodában tartották, de például – a Hungexpo felújításának köszönhetően – a konferenciaközpontok részesedése (11,3%) 2019-hez (4,8%) képest több mint megduplázódott.

Forrás: MTÜ


Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.