A kézműipar és a turizmus új kapcsolódási pontjai

„Új utak a kézműiparban és a turizmusban” címmel kétnapos nemzetközi konferenciát, kiállítást, vásárt, és gyermekprogramokat rendezett a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szeptember végén Debrecenben. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Mint dr. Skultéti Éva a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára kiemelte, tudatosan kapcsolták össze a két területet, hidat akartak képezni a turisztikai és kézműipari szakemberek között, fel akarták vonultatni a két terület stratégiáit. Jó példákkal szemléltették a kiemelkedő szerveződéseket, mint a Palóc utat. Az innováció kapcsán a klaszterszervezés mintáját ismertették a Zempléni Helyi Termék Klaszter bemutatásával. Absulutely Debrecen címmel a város új brandjét ismertették. Emellett tárgyalták a szellemi tulajdonvédelmet. A sikerek mellett kitértek a megoldásra váró gondokra is.



Palóc úton az épített, kulturális örökségek, a hagyományápolás és a gazdaság

A Palóc út megalakulásának első lépése az 1954-ben létrejött mátraderecskei szövőműhely. Tompa Béláné, a Hevesei Népművészeti és Háziipari Szövetkezet alapító elnöke vezetésével a helyi asszonyok a palóc hagyományoknak megfelelő hímzéseket, szőtteseket készítettek. Gyűjtötték a régi mintákat, használati eszközöket. Múzeumot, népművészeti boltot alakítottak ki, az önkormányzattal együtt létrehozták a „Palóc út” Információs Központot. A hagyományőrző és kulturális centrummal Heves és Nógrád megye kulturális, turisztikai intézményeivel létrehozták a Palóc út tematikus turisztikai útvonalat. Az útvonalra felfűzve a palóc értékeket – épített és kulturális örökséget kínálják a látogatóknak.

Kézműves klaszteralapítási elképzelések

A kézműveseknek távlatokat adott egy külföldi cipőgyártó cég bemutatkozása. Egykor kézművesként kezdték az alapítók, ma pedig népszerű cipőmárka gyártóiként kínálják termékeiket – hangsúlyozta a főtitkár. Beszélt a hazai fejlesztésekről is, és a külföldön bevált klaszterré szerveződésről. Hazai jó példának említette a konferencián is ismertetett Zempléni Helyi Termék Klasztert. Hét klaszter összefogásával alakult meg a zempléni ízekkel kereskedő szervezet. Céljuk a helyi termelők összefogása, a termékek piacra segítése, a szakemberek képzése, a helyi foglalkoztatás, és a turisztikai kínálat növelése. A tagok között található például a falusi turizmus szövetség, a falusi vendéglátók egyesülete, a térségi turisztikai egyesület, borút egyesület és egyház is. Mint a főtitkár elmondta Hajdú-Bihar megyében is gondolkodnak kézműves klaszter létrehozásán. Ugyanis a kézművesek személyenként nem készítenek annyi terméket, amennyire például egy külföldi vásáron szükség lenne. Ezért érdemes lenne létrehozni egy-egy értékesítési társaságot, menedzser szervezetet.

Debreceni guba szellemi tulajdonvédelme

A szellemi tulajdonvédelem egyik helyi példáját mutatta be Dezsőné Borbély Emma szövő népművész, szakoktató, Gubás Társulat alapítója. A megyei értéktár kulturális örökség kategóriájában szerepel a debreceni guba. A rackajuh gyapjából szőtt felsőruházat, a 18-19. században divatos viselet volt, de a mesterség az 1930-1940-es években kihalt. A gubakészítés hagyományait kutatták és elevenítették fel a debreceni Gubás Társulat tagjai, szövő népművészek. Megújították a hagyományt és napjaink kívánalmainak megfelelően kabátokat, kiegészítőket szőnek.

Hiányzó felsőoktatás

Nehézséget jelent, hogy a kézműves szakmákat nem lehet a felsőoktatásban tanulni, nincs képzés. A jelenleg elérhető képzésekről és a felsőoktatás lehetőségeiről is szó volt Pál Miklósné a Népművészeti Egyesületek Szövetsége elnökének előadásában.

A jövő nemzedékének szemléletformálása

A Kézművesség ezer éve a Kárpát-medencében című rendezvénysorozat egy évtizedes múltra tekint vissza a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. Ebben az évben Debrecen adott otthont a programnak a konferenciával, és az idén a rendezvény részeként a Magyar Kézműves remek pályázat kiállításával és díjátadó ünnepségével a Kölcsey Központban. Mindenkit szerettek volna a szervezők megszólítani, ezért megrendezték a Kossuth téren a kézműves vásárt, és a gyerekeknek a Kézműves 7 próba című vetélkedőt. A gyermekek hét mesterségről kaptak információkat, mint pl. a mézeskalácsosság, szövés, és ki is próbálhatták a szakmát. Ennek a szemléletformálásban nagy szerepe van – foglalta össze a főtitkár a program törekvését.


Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.
Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte

Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte 

A fesztivál célja, hogy közelebb hozza az építészetet az emberekhez, és bemutassa a szecesszió gazdag örökségét nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is.
Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez?

Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez? 

Ördögmaszkok, élő festészet és közösségi LEGO-mozaik: Venezuela is készül a Múzeumok Éjszakájára.
Jelentkezne a Balaton-átúszásra? Van egy kis gond

Jelentkezne a Balaton-átúszásra? Van egy kis gond 

Az idei, a 44. LIDL Balaton-átúszás klasszikus távja már betelt, több jelentkezőt nem fogadnak.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.