A látogatók csak álmodozhattak arról, milyen lehetett

Október végén nyílik meg a több mint három évig tartó felújítást követően a Szépművészeti Múzeum, amely az új állandó tárlatok és az újjászületett Román csarnok mellett a Leonardo da Vinci és a budapesti lovas című kamaratárlattal várja a közönséget.

Évtizedekig volt zárva a romos állapotban lévő Román csarnok kapuja, miközben a látogatók csak álmodozhattak arról, milyen lehetett a Szépművészeti Múzeum egyik legszebb terme - fogalmazott az épület hétfői sajtóbejárásán Fekete Péter kulturális államtitkár.

Baán László főigazgató hozzátette, a Liget Budapest projekt keretében végzett rekonstrukció során nem csupán a Román csarnok újult meg, hanem az épület mintegy 40 százaléka több mint 14 ezer négyzetméteren. Egyebek mellett új kiállítótereket, éttermet alakítottak ki, korszerűsítették a fűtésrendszert, klimatizálták a termek egy részét, és korszerű raktárhelyiségeket is létrehoztak.

Csaknem kétezer négyzetméternyi korábbi kiállítótér kapja vissza eredeti funkcióját. A Michelangelo-teremben például a könyvelés dolgozott évtizedekig, most azonban kiszabadították a begalériázott, gyönyörű reneszánsz kazettás dongaboltozatot és kiállítóteret alakítottak ki. Ott kap majd helyet az újranyíló múzeum első időszaki kiállítása, amely Leonardo da Vinci előtt tiszteleg, bemutatva a reneszánsz olasz mester lovas szobrát és annak friss kutatási eredményeit, valamint tíz Leonardo-rajzot is - árulta el a főigazgató.

Baán László hangsúlyozta, hogy megújulnak az állandó kiállítások is: több évtizedes távollét után visszatér a magyar művészeti anyag, így az intézmény az egyiptomi és a görög-római művészettől a 18. század végéig egységben mutatja be az egyetemes és a magyar művészet fejlődését.

Az egyiptomi és a görög-római gyűjtemények új helyet kapnak a mélyföldszinten, ahol immár 21. századi körülmények fogadják a közönséget: jelentősen megnövelték például a ruhatár kapacitását, az eddigi büfé helyett pedig 140 fős éttermet és kávézót alakítottak ki, amely megnyitható a Hősök tere felé is.

Mányi István főépítész elmondta: a földkiemelésekkel ötezer négyzetméternyi teret nyertek. A Román csarnok alatt például korszerű, klimatizált műtárgyraktár létesült, új helyre került a gépészet, de új fotóműtermet és múzeumpedagógiai foglalkoztatót is kialakítottak.

Baán László közölte: a látogatók két szakaszban vehetik birtokba a megújult épületet, az összes állandó kiállítás 2019 közepétől lesz látható. A Szépművészeti Múzeum 1800 utáni gyűjteménye ideiglenesen a Várba költözik, majd a tervek szerint 2021-től az Új Nemzeti Galériában kap végleges otthont.

Forrás: MTI


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.