A magyar utazók nagy része egyénileg szervezi téli kiruccanását

Minden harmadik magyar utazik a december és március közötti időszakban, amire átlagosan 38.000 forintot költenek, és jellemzően belföldön, főleg városnézéssel és wellnessezéssel töltik az erre szánt időt – derül ki a Budapest Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból. A válaszadók egyharmada biztosítás nélkül vág neki az utazásnak, leginkább azért, mert nem szívesen költ rá, vagy, mert úgy véli, vele nem történhet baj.

A Budapest Bank reprezentatív kutatásban kérdezte a magyar lakosságot téli üdülési szokásairól és terveiről. Az eredményekből kiderült, hogy minden harmadik magyar (36%) elutazik december és március között, ami emelkedést mutat az elmúlt öt év átlagához képest (30%). Nincs kiemelkedő hónap a téli utakat illetően, bár valamelyest többen utaznak el a téli időszak végén, februárban (31%) vagy márciusban (38%), jellemzően az országhatárokon belül (28%). Azok, akik otthon maradnak, a pénzhiányt említették a legfőbb okként (80%), azonban akadnak olyanok is, akik egyszerűen nem tudják szabaddá tenni magukat ilyenkor (13%), vagy éppen nem szeretnek télen utazni (11%).

A városnézés és a wellness a sláger

A telelők közel háromnegyede (69%) egyénileg szervezi meg az utazást, míg negyedük (23%) valamilyen online utazásközvetítő weboldal segítségével. A válaszokból kiderül, hogy a magyarok a hideg hónapokban inkább másodmagukkal pihennek (56%), és jellemzően két (40%) vagy három (21%) éjszakán át maradnak. A városnézés (54%) és wellness (52%) egyértelműen slágerprogramnak számít, de több mint egyharmaduk (36%) túrázással vagy sporttal veszi fel a harcot a téli pluszkilók ellen.

Spórolunk a téli utazásra

Egy utazásra fejenként átlagosan 38.000 forintot költenek a válaszadók. A többség (59%) az előre megtakarított pénzből finanszírozza az utazását, és a költségek felét ebből állja, míg minden negyedik magyar az aktuális havi bevételeiből is kiegészíti ezt az összeget (27%), ami a téli utazásra szánt pénz nagyjából ötödét fedezi. A magyar lakosság a nyaraláshoz hasonlóan télen is önerőből utazik, csupán a válaszadók elenyésző része (4%) nyilatkozott úgy, hogy hitelt vesz fel ilyen célra.

Az út során felmerülő kiadásokat, például az utazás, a szállás vagy az étkezés költségeit, a belépőjegyeket és bérleteket, valamint a sportfelszereléseket elsősorban készpénzzel (79%) fizetik az utazók, ugyanakkor minden második válaszadó bankkártyát (46%), minden ötödik pedig SZÉP-kártyát (22%) is használ. A bankkártya jelentőségét mutatja, hogy az utazók fele (49%) ahol lehet, plasztikkal fizet az utazása során.

Az utazók kétharmada köt csak biztosítást

Összességében a téli utazók kétharmada van biztosítva az utazása során: minden harmadik telelő külön biztosítást köt elutazás előtt, ugyanakkor sokaknak van egész évre kiterjedő biztosításuk, Európai Egészségbiztosítási Kártyájuk vagy bankkártya mellé járó biztosításuk. Egyharmaduk azonban egyáltalán nem rendelkezik biztosítással, ők leginkább arra hivatkoznak, hogy sajnálják rá a pénzt (34%), illetve abban bíznak, hogy nem történik velük semmi baj az út során (14%).


Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.
Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról 

Magas volt a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese Veszprém volt, ahol több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.