A MAZSIHISZ lesz az utazási irodák partnere

A MAZSIHISZ Turisztikai Igazgatósága ezúton tájékoztatja a turisztikai szakmát, hogy 2017. január 1-jétől saját kezelésébe veszi a Dohány utcai zsinagóga és a hozzá tartozó komplexum turisztikai menedzselését.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége egyúttal köszönetet mond az AVIV Travelnek a komplexum turisztikai hasznosításáért az elmúlt 17 évben.

A Dohány utcai zsinagóga, valamint a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, illetve a hozzá tartozó emlékkert és temető turisztikai hasznosítását az eddiginél hatékonyabban és még inkább fogyasztóbarát módon kívánjuk menedzselni. Január elsejétől az utazási irodák, szállodák és egyéb szolgáltatók közvetlen partnere mind a csoportos, mind az egyéni látogatók esetében a MAZSIHISZ Turisztikai Igazgatósága lesz.

Kérjük partnereinket, hogy a jövőben minden igényüket, megrendelésüket a turizmus@mazsihisz.hu címre küldjék. Szeretnénk még novemberben egy keret-megállapodást kötni partnereinkkel a jövőbeni együttműködésről.

Egyúttal jó hírrel is szolgálunk: 2017-re a szervezett turizmus területén nem változtatunk az árakon.

Európa legnagyobb és a világ második legnagyobb zsinagógáját mutassuk meg együtt a külföldi és a hazai turistáknak! (x)


Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.