A téli utazók többsége idén nem is síelni megy

Az idén télen a magyarok tizede tervez téli külföldi utat, és a síelők kisebbségbe kerültek a hazainál melegebb klímájú úticélokat választókkal szemben; az utazók többsége egy várost tervez felfedezni - ez derült ki a Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából készült országos reprezentatív kutatásból.

Az MTI-nek küldött hétfői közlemény szerint a téli utazók harmada a télből a nyárba vágyik, vagyis olyan országot keres fel, ahol ebben az évszakban melegebb van, mint itthon. A síelés csak a harmadik legnépszerűbb időtöltés, a trend fordulását befolyásolhatja, hogy az enyhe időjárás miatt jóval kevesebb hó hullik idén télen az európai sípályák területein, mint korábban. A kutatás szerint csak minden ötödik válaszadó indul azért külföldre, hogy a havas vagy hóágyúzott lejtőkön pihenje ki magát.  

   

A legtöbben, a megkérdezettek csaknem fele autóval, a harmada repülőgéppel utazik, a buszozást 100-ból 25-en, a vonatozást 17-en választják. A célországok listáján Ausztria áll az első helyen 32 százalékkal, Szlovákia a második, Lengyelország és Németország azonos eredménnyel a harmadik. A melegebb éghajlatú régiókban Törökország, Egyiptom, Thaiföld és a Kanári-szigetek a legvonzóbbak télen az utazók számára. A válaszadók több mint 60 százaléka az elmúlt évek tapasztalatai alapján most fontosabbnak tartja, hogy legyen utasbiztosítása, és nagyjából ugyanennyien figyelnek arra, hogy a csomagban minél magasabb szintű vagy értékű szolgáltatások szerepeljenek.

A válaszokból az is kiderült, hogy a téli utazók többsége (62 százaléka) mindig biztosítással a zsebében vág neki az útnak, de 13 százalék azok aránya, akik ezt soha nem teszik meg, minden negyedik megkérdezett pedig csak kivételes esetben köt biztosítást.

Forrás: MTI


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.