A termelők ezentúl közvetlenül támogathatják a rászorulókat

A Budapesti Nagybani Piac a Magyar Élelmiszerbankkal összefogva közös kezdeményezést indított: ezentúl a piacon árusító termelők közvetlenül tudják támogatni a rászorulókat a fel nem vásárolt friss élelmiszerekkel.

Magyarországon minden évben hatalmas mennyiségű, 1,8 millió tonna élelmiszer megy kárba. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület célja, hogy kapcsolatot teremtsen az országban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és a rászorulók között, ezzel elősegítve az éhezés és az élelmiszerpazarlás visszaszorítását. A tavalyi évben 5 000 tonna mentett élelmiszerrel több mint 300 000 nélkülözőt segítettek rendszeresen.

„A Budapesti Nagybani Piac már több alkalommal támogatta a szervezetet és most egy helyszíni Élelmiszerbank átvevő pont létrehozásával segíti, hogy még könnyebben juthasson el a fel nem vásárolt friss áru a rászorulókhoz.” – mondta el Házi Zoltán, a Budapesti Nagybani Piac vezérigazgatója.

„Célunk, hogy az adománykonténer működtetésével lehetőséget adjunk az élelmiszerfelesleg felajánlására, valamint "böngészési" akciókat szervezzünk, melyek keretében önkéntes csapatok takarítják be a termelők által a termőföldön maradt terményeket. Fontos, hogy meg tudjuk szólítani a termelőket és a kereskedőket, akik a megmaradó zöldséggel és gyümölccsel tudják támogatni a nélkülöző családokat” – mondta el Cseh Balázs, az Élelmiszerbank alapítója, elnöke.

A program 2017. június 21-én, a Piac Éjszakáján debütált, amikor is először nyíltak meg a piac kapui a nagyközönség előtt. A rendezvény nagy sikert aratott, összesen 100 érdeklődővel terveztek az éjszakai piacozás megálmodói, és a regisztrálók alig pár óra alatt fel is töltötték az üres helyeket. Természetesen, aki idén lemaradt, az sem marad ki, hiszen a hagyományteremtő céllal elindított projekt jövő évben már biztos, hogy folytatódni fog.

A résztvevők megtekinthették a Banánérlelő csarnokot, a Nagykereskedelmi raktárakat és a Termelői szektort. Ezzel a túravezetéssel a piac vezetősége közelebb szeretné hozni a gyümölcsök és zöldségek végső felhasználóit ahhoz a helyhez, ahonnan mindez eljut a boltok polcaira, majd az asztalokra.

Forrás: Vendég & Hotel


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.