Akadálymentes térképre került Győr

Interaktív térképen tekinthetők meg az akadálymentes helyszínek Győrben.

A "Camelot" Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesülete az OpenStreetMap Magyar közösségével és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, ifjúsági tagozat (MEOSZ IT) tagjaival közösen 2014. 10. 11-én, szombaton Győrben akadálymentességi felmérést és térképezést végzett. A munkákban több mint 30 fő vett részt. A "Camelot" Egyesület tagjain kívül önkéntesek, segítők, a Magyar OpenStreetMap közösség tagjai, a Nyugat-Magyarországi Egyetem néhány hallgatója tanáruk kíséretében jöttek el. A Széchenyi István Egyetem Épülettervezési Tanszék munkatársa, aki egyben a délelőtti program házigazdája is volt, jelenlegi és korábbi építészhallgatókkal vett részt a munkákban. Ketten közülük az akadálymentességi felmérések indulásakor hat évvel ezelőtt is velük tartottak.

A terepi munka során a résztvevők 6 csoportban, előre kijelölt útvonalon, előre kinyomtatott térképlapokkal és űrlapokkal dolgoztak. A térképezés során Győr belvárosának egy részét és az ETO Park Élményközpontot és környékét térképezték fel. A felmérés során a járdák, járdaszegélyek, kisebb üzletek és egyéb objektumok (pl. bankautomaták) felmérése történt meg. Az adatok felvételét az OpenStreetMap rendszerbe azonnal megkezdték, így az eredmény azonnal követhető bármely OpenStreetMap felhasználó számára. A feldolgozás első szakaszában mintegy 60 új objektum került rögzítésre, további kb. 200 objektum adatát a közeljövőben a helyszínen rögzített adatlapok részletes feldolgozása után rögzítenek a rendszerbe. Ezen munkafolyamat érdekessége az is volt, hogy a résztvevők megismerhették, megtanulhatták az OpenStreetMap szerkesztésének alapjait, így a későbbiekben önállóan is tudják majd használni ezt az eszközt.

A nap programját színesítette a veszprémi Rolling Country kerekesszékes és a Felsőörsi Country tánccsoportok közös bemutatója.

A nap végén közösen értékelték az elvégzett munkát, a tapasztalatokat. Hasznos volt abból a szempontból is, hogy az OpenStreetMap alapú akadálymentes térképezés módszertana pontosítható, kiegészíthető lett, hiszen ez volt az első nagy volumenű akadálymentes térképezés Magyarországon. Eddig csak külföldi példák és két nyári kísérleti akció (Budapest és Balatonmáriafürdő) tapasztalatai álltak rendelkezésre.

Terveink szerint a mostani győri példa és tapasztalatok alapján egyrészt Győrben, másrészt az ország nagyvárosaiban fogják a munkát folytatni.

A győri akadálymentes térkép ide kattintva érhető el.


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.