Átadták a Zselici Csillagparkot

Átadták a Zselici Csillagparkot szerdán a Somogy megyei Kardosfán.

Barkóczi István, a Zselici Csillagparkot építtető és működtető kaposvári székhelyű SEFAG Zrt. vezérigazgatója elmondta: a Csillagpark megépítéséhez az ötletet az adta, hogy a Zselici Tájvédelmi Körzet 2009-ben elnyerte a Nemzetközi Csillagos Égbolt Park címet.
    

Az uniós támogatással, 670 millió forintból megépült kardosfai turisztikai komplexumban a multifunkcionális csillagvizsgáló része egy planetárium, két foglalkoztató terem, kiállítótér, a távcsöves megfigyelést szolgáló távcsőkupola, valamint egy 25 méter magas kilátó. A csillagnéző éjszakai túrákhoz ösvényeket és információs pontokat is kialakítottak.
    

A Dél-Dunántúlon mintegy 86 ezer hektár állami területet kezelő, és a magántulajdonosokkal közösen 103 ezer hektáron vadászati és vadgazdálkodási tevékenységet folytató SEFAG Zrt. az általa kezelt területen hozta létre a Zselici Csillagparkot, amely 9 munkahelyet teremtett, de a működés tapasztalatai alapján a létszám bővülhet a jövőben. 
    

A 67-es főúttól alig több mint 8 kilométerre lévő komplexum közvetlen közelében korábban már megépült egy Ökoturisztikai és Konferenciaközpont, amely szálláshellyel és vendéglátással egészíti ki a csillagvizsgáló szolgáltatásait. 
    

A Zselici Csillagpark projekt elnyerte a szakmai zsűri egyik különdíját a 2014. évi Média Építészeti Díj pályázaton. A SEFAG Zrt. ökoturizmus területén végzett tevékenységét ezért a beruházásért, valamint más turisztikai fejlesztések elismeréseként ez év májusában a Dél-Dunántúl turizmusáért díjjal ismerte el a Magyar Turizmus Zrt. Dél-dunántúli Marketing Igazgatósága.

Forrás: MTI


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Kényelmes megoldások kis lakásokba: a sarokkanapé

Kényelmes megoldások kis lakásokba: a sarokkanapé 

Az apró lakásokban gyakran megtapasztalható, hogy a hely kihasználása szinte művészetté válik.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
A szendvicspanelek előnyei és lehetőségei a modern építészetben

A szendvicspanelek előnyei és lehetőségei a modern építészetben 

A modern építkezési gyakorlatokban a szendvicspanel technológia egyre népszerűbbé válik Magyarországon. Bár az Egyesült Államokban és más nyugati országokban már régóta előszeretettel használják ezt az építési metódust, hazánkban még sokan kételyekkel szemlélik. 
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.