Ősszel az észak-magyarországi régió, különösen Eger, a belföldi utazók kedvence a Szallas.hu foglalási adatai alapján. Eger után Miskolc, Szilvásvárad, Egerszalók és Noszvaj számít a legkeresettebb úti célnak a régióban. A térségben üdülők körében jelenleg októberre szól a legtöbb őszi foglalás.
„Eger és Miskolc az október 23-i négynapos hosszú hétvégén is kifejezetten top desztináció, ráadásul országos összesítésben is ezek a legkeresettebb úti célok a hosszúhétvégézők körében”
– mondta Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője.
Fotó: Depositphotos
A vendégek 44 százaléka két éjszakára, 27 százaléka egyre, 20 százaléka pedig három éjszakára foglalt szállást eddig őszre az észak-magyarországi régióban. A négy vagy több éjszakás foglalások aránya 9 százalék ebben az időszakban. A portál adatai szerint a legfeljebb 70 ezer forintos kosárérték a legjellemzőbb, ez a foglalások 56 százalékát teszi ki. A 70–170 ezer forintos kosárértékű foglalások aránya 33 százalék, míg a 170 ezer forint felettieké 11 százalék az őszi foglalások között.
Az észak-magyarországi régióba utazó vendégek harmada vendégházat választ a szálláskategóriák közül, 29 százalékuk hotelt.
„Kivételt képeznek a két főre szóló foglalások, esetükben a hotel a legkeresettebb kategória a foglalások harmadával”
– tette hozzá a sajtószóvivő. Az összesített régiós adatok alapján az apartmanok aránya 22 százalék, a panzióké 12 százalék, az egyéb szállástípus kategóriába pedig a foglalások 4 százaléka tartozik. Az ellátást tartalmazó foglalások aránya 40 százalék, és a félpanzió a legnépszerűbb.
Őszi programtérkép Észak-Magyarországon: várak, kirándulóhelyek és fürdők
Szabó Zsolt, a szállásfoglaló portál Programok és Attrakciók Üzletágának vezetője szerint az őszi időszakban a régió legnépszerűbb látnivalói közé tartozik az Egri vár és a Szalajka-völgy Szilvásváradon. A szakember azt is hozzátette, hogy sokan keresik fel a Szépasszony-völgyet is.
Fotó: Depositphotos
A kirándulók körében különösen kedvelt a Füzéri, a Boldogkői és a Sárospataki vár, míg a természet szerelmesei az Aggteleki Baradla-barlangot és a Zemplén Kalandparkot részesítik előnyben. A kikapcsolódást sokan fürdőlátogatással egészítik ki: a miskolci Ellipsum Élmény- és Strandfürdő, valamint a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő is a legkedveltebb őszi programok közé tartozik.
Budapest vezeti az országos toplistát
Az országos összesítésben Budapest vezeti az őszi toplistát, mögötte Eger és Pécs. A dobogósokat Miskolc, Siófok, Szeged, Gyula, Nyíregyháza, Hévíz és Debrecen követik. A régiók közül Észak-Magyarország mellett a Balaton, valamint Budapest és vonzáskörzete részesül a legnagyobb arányban az őszi foglalásokból a szállásfoglaló portál oldalán.
Az őszi szezon elején számos szállásadó szüreti hangulatú hétvégékkel, borkóstolóval várja a vendégeket.
Október végére a fókusz az őszi szünethez és a halloweenhez kapcsolódó családi és tematikus eseményekre helyeződik, majd novemberben a Márton-napi libalakomák kapják a főszerepet. És ha már ősz, a wellness-feltöltődések is hangsúlyosak. A szálláshelyek sok esetben helyi fesztiválokhoz, gasztronómiai eseményekhez vagy kulturális rendezvényekhez igazítják csomagajánlataikat, így az ősz a változatos élmények és tematikus pihenések időszaka.