Az ügynökség, amely karbonlábnyom-számlálót is bevet rendezvényein

A Hello Agency a jövőben az árak mellett a rendezvények karbonlábnyomát is feltünteti az ajánlataiban, hogy több, fenntarthatóság szempontját is figyelembe vevő alternatívát is tudjon nyújtani ügyfelei számára. A 25 éves rendezvényszervezői múltra visszatekintő full service ügynökség a Climate Action szakértőinek tanácsaival, valamint egy közel 40 tényezőt vizsgáló karbonlábnyom- számláló segítségével meghatározzák a rendezvények környezetet terhelő hatását, és megoldást kínálnak annak csökkentésére.

Mint írják, együttműködési megállapodást kötöttek a Climate Action-el, azzal a céllal, hogy rendezvények szervezése esetén már az ajánlatban szerepeljen az ár és a megvalósítás mellett az esemény becsült karbonlábnyoma is. Az ajánlatok több, ökológiai lábnyom alapján rangsorolt alternatívát is tartalmaznak és az ügyfeleknek kell dönteni, hogy melyik verzióval kívánnak élni.

A kiajánlott rendezvények karbonlábnyomát összehasonlítják az elmúlt egy év tapasztalatai alapján mért átlag értékkel, és meghatározzák, hogy kategóriájában mennyivel környezetkímélőbb a kért megoldás az átlaghoz képest és milyen változtatásokkal lehet ezen tovább csökkenteni.

A környezetbarát megoldások szállítása mellett szeretnénk azt a hamisan kialakult képet is ledönteni, hogy a fenntartható rendezvények drágábbak. Tapasztalataink alapján a költséget nem, hogy nem változtatja, sok esetben még csökkenti is, ha kevésbé környezetterhelő megoldásokat választunk. 

- mondta Erdős Ákos, a Hello Agency ügyvezető igazgatója.

 

 

 


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.