Az idegenvezetők ingyen korrepetálják az iskolásokat

A két szervezet tagjai felajánlották, hogy különböző tantárgyakban, ingyen korrepetálnak általános, középiskolás és gimnáziumi diákokat. A kezdeményezés a „Karantén-suli”nevet kapta és az érdeklődők egy könnyen kezelhető, online felületen foglalhatnak időpontot a számukra fontos tantárgyban.

„Az idegenvezetői szakma is szeretett volna részt vállalni, segíteni a jelenlegi helyzetben, és erre az ingyenes, online oktatást láttuk a legmegfelelőbb megoldásnak. Örömmel tapasztaltuk, hogy tagjaink és társszervezetünk már az első hívószóra jelentkeztek, és így egy példaértékű összefogás alakult ki” – fogalmazott Caesar Éva, a MISZ elnöke. Az alaptantárgyak (matematika; magyar nyelv és irodalom; fizika; kémia; biológia; informatika) mellett az idegenvezetői online karantén-suliban lehetőség van többek közt művészettörténet; angol; francia; német; spanyol és finn nyelvi korrepetálásra is. Sőt, a kicsiknek még „meseolvasás együtt” opció is van. Az érdeklődőknek nem kell mást tenniük, mint fölkeresni a Salonic online időpontfoglaló rendszerben elérhető karantén-sulit, és itt oktatót, és tantárgyat foglalni. A magyar fejlesztésű program tulajdonosai, tekintettel a kezdeményezés jótékonysági céljára, ingyen biztosítják ennek használatát. Ugyancsak ingyenes a hozzáférés a Mozaik Kiadó által megjelentetett, általános iskolásoknak szóló tankönyvekhez, amelyek eléréséhez készült egy videó-útmutató is. „Nagy szeretettel várunk mindenkit az idegenvezetői karantén-suliba, felkészült kollégáink több éves tapasztalattal rendelkeznek különböző területeken, minden bizonnyal izgalmas, érdekes órákat tartanak majd kicsiknek-nagyoknak.” – mondta Deák Judit, a MIE elnöke.

Karantén-suliba jelentkezés, információk:

http://idegenvezetes.hu/hu/karantensuli-idegenvezetok-az-otthon-tanulo-gyerekekert/

http://miguides.com/karantensuli-idegenvezetok-az-otthontanulo-gyerekekert/

Forrás: Turizmus Online


Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát

Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát 

Lüktető ritmusok, magukkal ragadó dallomok: A kubai szenvedély Budapestre érkezik.
Fókuszban a gólyavédelmi program

Fókuszban a gólyavédelmi program 

A fenntartható örökség fókuszába került a Bodrogkeresztúron az elmúlt években megvalósult gólyavédelmi program.
Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon

Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon 

Az elmúlt egy hétben két magyarországi turisztikai szolgáltatás is megszerezte a Good Travel Seal Platinum minősítését.
Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben

Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben 

Több helyen pezsgő vagy Valentin-napi koktél is jár e napon a fürdőbe való jegyhez.
Rekordszámú kiállító az idei képzőművészeti vásáron a Bálnában

Rekordszámú kiállító az idei képzőművészeti vásáron a Bálnában 

Csütörtökön megnyitja kapuit az ország legjelentősebb művészeti seregszemléje, az Art and Antique Budapest.
Inváziós faj fenyegeti a Kis-Balatont

Inváziós faj fenyegeti a Kis-Balatont 

Felbukkant egy új, veszélyes betolakodó: a nutria.
Virtuálisan bejárható a BOTANIQ Turai Kastély

Virtuálisan bejárható a BOTANIQ Turai Kastély 

Az érdeklődők egy digitális időutazás során egyszerre fedezhetik fel az épület egykori lepusztult állapotát és a felújított kastélyt.
Szegeden már virágzik az orchidea – tematikus sétákon megtekinthető

Szegeden már virágzik az orchidea – tematikus sétákon megtekinthető 

Tematikus sétákon mutatják be a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének virágzó trópusi orchideáit e hét szombaton, majd február 22-én is.
Budapestről indul, Esztergomban zárul a legnagyobb idei hazai kerékpáros körverseny

Budapestről indul, Esztergomban zárul a legnagyobb idei hazai kerékpáros körverseny 

A száz évvel korábbi legelső kiíráshoz hasonlóan a budapesti Szent Gellért térről indul a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny, amely az esztergomi bazilikánál zárul.
Közösségi élmény és időtlen stílusikonok a BCEFW Fashion Hub jubileumi programjában

Közösségi élmény és időtlen stílusikonok a BCEFW Fashion Hub jubileumi programjában 

Tizenötödik szezonjára készül a Budapest Central European Fashion Week.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.