Az Ormánság egy új kor hajnalán

Az ország egyik legelmaradottabb vidékén, az Ormánságban avattak ökoturisztikai központot. Az ünnepségen elhangzott: a vidék egy új kor hajnalán áll, az ökoturizmus turisták tízezreit vonzhatja ide. 

Az Ormánság természeti, kultúrtörténeti értékeit, a helyi gazdálkodási hagyományokat bemutató, európai uniós támogatással felépült létesítményt adtak át ünnepélyes keretek között a Baranya megyei Szaporcán kedden.

Az Ős-Dráva Látogatóközpont európai uniós pályázati támogatást élvezett, mintegy egymilliárd forintból valósult meg a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) beruházásában. A létesítmény a nemzeti park területe és a Dráva folyó bemutatása mellett nagy hangsúlyt fektet az ormánsági élet, a hagyományok megismertetésére, valamint a természetvédelmi, tájhasználati problémákra való figyelem felkeltésére.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter megnyitóbeszédében azt mondta, hogy a fejlesztés szervesen illeszkedik a kormány által támogatott több száz természetvédelmi, turisztikai célú beruházás sorába. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hét esztendőben 38 milliárd forintot használtak fel ilyen célra, és bejelentette azt is, hogy 2020-ig további 46 milliárd forintot ad a kabinet e területeken különböző beruházásokra.

Jelezte: a magyar történelemben még nem volt példa arra, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen mértékű fejlesztés valósuljon meg természetvédelem, s az ehhez köthető turizmus tekintetében. A tárcavezető azt mondta, az Ős-Dráva Látogatóközpont példaértékű beruházás abban a tekintetben, hogy egy nehéz helyzetben lévő tájegységen, térségben valósult meg, s alkalmas arra, hogy turisták tízezreit vonzza a jövőben.

Utalt arra, hogy a fejlesztés kapcsolódik a 25 milliárd forintos, 45 ezer hektárt érintő Ős-Dráva programhoz, melynek lényege, hogy a vizes élőhelyek revitalizálásával, vízkormányzási rendszer kialakításával az Ormánságban fellendüljön a mezőgazdaság és az ökoturizmus.

Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő, az Ős-Dráva Programért felelős miniszteri biztos arról szólt, hogy projekt segítségével a fejlődés útjára léphetett Ormánság, hiszen annak révén sikerült az itt élőknek felkutatniuk értékeiket, megmutatni önmagukat a világnak, nyomot hagyniuk. Kijelentette: a tájegység egy új kor hajnalán áll, hiszen a leszakadás száz évét követően a fejlesztéseknek köszönhetően ismét van jövője a térségnek.

Az Ős-Dráva Látogatóközpont a nagyközönséget április óta fogadja. A híres ormánsági templombelsők mintájára fakazettás mennyezettel díszített főépületben interaktív kiállítás segítségével ismerhetik meg az érdeklődők a térségre jellemző élőhelyeket, azok fajokban gazdag élővilágát, valamint a terület kultúrtörténeti, néprajzi értékeit.

A látogatók bepillanthatnak a holtágat szegélyező mocsarak madarainak életébe, a víz közeli fás legelők különlegesen fajgazdag életközösségébe, és képzeletben a fás ligeterdők árnyas lombjai alatt is sétát tehetnek. Korszerű eszközökkel felszerelt, hatvan fős oktatóterem ad otthont környezeti nevelési programoknak, ismeretterjesztő előadásoknak. Az épület kilátótornyából a bemutatóközpont területét és a környező tájat csodálhatják meg az érdeklődők.

A látogatóközpontban játszótér, és tűzrakó helyek szolgálják a kikapcsolódást, emellett a főépület körül hagyományos tájfajtákból álló gyümölcsös, valamint fűszer- és gyógynövénykert is létesült. A látogatóközpontban szemügyre vehetik az érdeklődők az állattartás, rétgazdálkodás, gyümölcstermesztés, méhészkedés, kosárfonás, fűszer- és gyógynövénytermesztés eszközeit is. Bárki kézbe veheti, kipróbálhatja a tárgyakat és megtapasztalhatja, miként hasznosították a régiek a természet adományait. A régi magyar háziállatokat bemutató majorban tekinthetőek meg azok a ma már ritkán látható állatok – mint a szürkemarhák, mangalica sertések, hucul lovak, régi juh- és baromfifajták -, amelyek a térségben élők mindennapi megélhetését segítették egykor.

A látogatóközponthoz három tanösvény kapcsolódik, amelyek bejárása során a látogatók élményekkel és ismeretekkel gazdagodva fedezhetik fel a Dráva természeti értékeit, a hagyományos gazdálkodás világát, valamint az Ős-Dráva program megismerésére is lehetőség nyílik. Utóbbi például azt mutatja be, miként használták a múltban a természet erőforrásait, s milyen hatást gyakorolt a környezetre és az élővilágra a folyószabályozás.

A DDNP munkatársai a látogatóközpontban természetismereti, környezeti nevelési programokat, a környéken gyalogtúrákat szerveznek, valamint iskolai oktatást kiegészítő gyakorlati foglalkozásokat, szakmai kutatásokat, terepgyakorlatokat tartanak az érdeklődőknek.

Forrás: MTI


Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.