Badacsony története az új tördemici ökoturisztikai központban

Sikerrel zárult az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt - megnyílt az Ökoturisztikai Látogatóközpont a badacsonytördemici szabadstrandon.

A Badacsonylábdihegyi Strandüzemeltető Szolgáltató Kft. pályázatot nyújtott be a már régóta használaton kívül álló badacsonytördemici szabadstrandon Ökoturisztikai Látogatóközpont létrehozására, amelynek keretében 186 millió forintos támogatásban részesült. A kivitelezési munkálatok, valamint az informatikai tartalomfejlesztés befejezésével végéhez érkezett a pályázati projekt, a látogatóközpontot hamarosan birtokba vehetik az érdeklődők.

A „Természeti és környezeti értékek ökoturisztikai célú fejlesztése és a Természetes fürdőhelyek turisztikai célú fejlesztése” témakörben pályázati felhívás jelent meg az Új Széchenyi Terv keretében. A konstrukció alapvető célja a hazai turizmusszektor és ezen keresztül a teljes magyar gazdaság versenyképességének erősítése, a turizmusból származó jövedelmek növelése és munkahelyek teremtése.

A Badacsonylábdihegyi Strandüzemeltető Kft, amely 100%-ban Badacsonytördemic Község Önkormányzatának tulajdona, a pályázati kiírás célkitűzéseivel összhangban állította össze pályázati anyagát, melyben olyan beruházás megvalósítására igényeltek támogatást, amely lehetővé teszi a turistavonzó szolgáltatások megvalósítását a településen, újra bekapcsolja Badacsonytördemic községet a Balaton idegenforgalmi véráramába.

A megépült Ökoturisztikai Látogatóközpont célja a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal szakmai alapokon együttműködve a környék természeti sajátosságainak bemutatása. Az épületegyüttesben megismerhető a Badacsony-hegy, a hegy lábánál épült települések és a Balaton természeti környezete, rövid története, növény- és állatvilága, néprajza, borászata, a halászat, a horgászat, a hajózás története. A két új épület (Badacsony centrum és Balaton centrum) megépítése mellett parkolókat alakítottak ki, parkosítottak, kajak- és kenuházat építettek. A Látogatóközpont építésekor elsődleges szempont volt a környezetvédelem és környezetközpontúság, az akadálymentesítés, a fenntartható üzemeltetés, a környezetbarát alapanyagok felhasználása, a tudatos és takarékos üzemeltetés lehetősége.

A projekttel egyidejűleg a 65 millió forintba kerülő medertisztítás és a szabadstrand fejlesztése is megvalósult a Balaton Fejlesztési Tanács támogatásával valamint önerőből.

A Badacsonylábdihegyi Strandüzemeltető Kft. jelen fejlesztés megvalósításával jelentős lépést tett annak érdekében, hogy a település és a környék idegenforgalma fellendüljön, valamint kevésbé korlátozódjon a nyári szezonra az új turisztikai attrakciók által.


Megnyílt a Néprajzi Múzeum minden eddiginél nagyobb állandó kiállítása

Megnyílt a Néprajzi Múzeum minden eddiginél nagyobb állandó kiállítása 

A 3600 műtárgyat bemutató tárlat október 11-től látogatható.
Elstartolt a kreativitás legnagyobb ünnepe - dübörög a Budapest Design Week

Elstartolt a kreativitás legnagyobb ünnepe - dübörög a Budapest Design Week 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) szervezésében, 2024. október 10-én vette kezdetét az ország legnagyobb designfesztiválja, a Budapest Design Week.
Turisztikai fejlesztések indulnak a Pallavicini-kastélynál

Turisztikai fejlesztések indulnak a Pallavicini-kastélynál 

A közlemény szerint a fejlesztések 319 millió forintos költségeit uniós támogatás fedezi, a munkálatok a kivitelezési szerződések aláírása után kezdődhetnek meg.
Acappella zene ünnepe Szegeden

Acappella zene ünnepe Szegeden 

A XVII. Fool Moon Acappella Fesztiválon a műfaj legjobb hazai képviselői és nemzetközi nagyágyúi lépnek majd fel, együtt bemutatva a vokális zene gazdag világát.
Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben

Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben 

2024 augusztus végén a SZÉP kártyákon összesen 96,5 milliárd forint állt rendelkezésre.
Városi séta a miniszobrok nyomában

Városi séta a miniszobrok nyomában 

A főváros utcáin időről-időre felbukkanó miniszobrok nyomába ered október 12-én egy városi séta.
Ez a Klauzál tér már nem az a tér,  ami emlékeiben él

Ez a Klauzál tér már nem az a tér, ami emlékeiben él 

Meghatározó szempont volt, hogy a tér a történelmi öröksége miatt ne csak a kikapcsolódás és a pihenés, hanem a méltó megemlékezés helyszíne is legyen.
A jövő burkolati trendje: vissza a természethez

A jövő burkolati trendje: vissza a természethez 

Organikus formák és természetes árnyalatok uralják a 2025-ös burkolati trendeket.
Ismét látogatható a Margitsziget

Ismét látogatható a Margitsziget 

Október 8-án, kedden déltől újra megnyitják a Margitszigetet.
Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás

Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás 

A rendezvény jelentős változásokon ment keresztül a 2020-as debütálás óta.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.