Ács Erzsébet lakberendező pályafutását közgazdászként kezdte: diplomáját a M. K. Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte, majd saját vállalkozást alapított, ahol adótanácsadással és könyveléssel foglalkozott. A lakberendezés iránti szenvedélye azonban új irányt adott életének:
1997-ben lakberendezői végzettséget szerzett, és ettől kezdve a szakma aktív szereplőjévé vált.
2010-től a Lakberendezők Országos Szövetsége (LOSZ) elnöke. Több mint 20 évig dolgozott azon, hogy a szakma ismert és elismert legyen, a minőségi munka pedig figyelmet és a pályakezdők megfelelő segítséget kapjanak. A tagság 2012-ben, 2015-ben és 2018-ban is bizalmat szavazott neki, így több cikluson keresztül irányította a szervezet munkáját.
Munkájáról, ami egyben az élete volt, így vallott: „A lakberendezés számomra szakma, hobby és kikapcsolódás. Egy elkészült lakásban mindig én magam is benne vagyok egy kicsit... kiállításokra, szakmai továbbképzésekre járok és képzem magam, hogy megrendelőim igényeit maximálisan tudjam kielégíteni.”
A LOSZ élén kiemelt feladatának tekintette a minőségi lakberendezés népszerűsítését és a szakma presztízsének erősítését. Hivatása, munkája és egyben hobbija volt a lakberendezés, évekig vezette a LOSZ kiállítási projektjeit, amelyekkel két alkalommal különdíjat nyert vezetésével csapata az „Év lakberendezője” pályázatokon.
Fotó: Ács Erzsébet Facebook oldala
Szinte a kezdetektől részt vett Klasszis TopDesign szakmai designversenyünk zsűrijének munkájában. Mindig rendkívüli alapossággal készült a verseny előkészítésére és a pályaművek értékelésére: rengeteg időt és energiát fordított a beérkezett munkák átnézésére, miközben szakmai tanácsaival és meglátásaival nagyban segítette a zsűri munkáját. A személyes zsűriüléseken is meghatározó szerepet vállalt, amikor közösen vitattuk meg és hoztuk meg döntésünket az adott év nyerteseiről.