Budapest dalai a megújult Lánchíd árnyékában

Az idén 150 éves Budapest ingyenes fesztivállal köszönti a felújított Lánchidat a Clark Ádám téren.

Szeptember 16-án többek között Nagy Ervin, Péterfy Bori, Vecsei H. Miklós, Pásztor Anna, Radics Gigi és Király Viktor is fellép a hídavató bulin, de változatos gyerekprogramok és történeti kiállítás is várja az érdeklődőket.

Méltó ajándékot kapott 150. születésnapjára Budapest: a megújult Széchenyi Lánchidat

A felújítási munkálatokat az eredetileg tervezettnél másfél hónappal korábban fejezték be, így a fővárosiak már augusztus elején visszakapták Budapest ikonikus hídját. Szeptember 16-án pedig egynapos ingyenes fesztivállal ünnepelhetjük a főváros szimbólumát.

A budai hídfőnél, a Clark Ádám téren egész este népszerű hazai előadók lépnek fel, akik Budapestről szóló dalokat adnak elő. A 19:30-kor kezdődő koncert házigazdája Szabó Simon színész-műsorvezető lesz, a fellépők előtt pedig Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere köszönti majd a közönséget.

“A Lánchíd mindannyiunk kedvenc budapesti jelképe: fényképezzük, átsétálunk rajta és csodáljuk a panorámát róla. Most, hogy megszépült és megújult, a 150 éves Budapesttel együtt méltó módon szeretnénk megünnepelni. Bízunk benne, hogy a Budapest-tematikus dalok és a népszerű előadók által minőségi és szép estét tudunk nyújtani, ahol mindenki megtalálja a maga szórakozását. Szeretnénk megszólítani a budapestieket és a turistákat, a vidékről vagy külföldről érkezett utazókat egyaránt.” - mondta el Faix Csaba, a Budapest Brand nZrt. vezérigazgatója.

A fellépők: Péterfy Bori, Irie Maffia, Király Viktor, Balla Eszter, Nagy Ervin, Lábas Viki, Kollár-Klemencz László, Vecsei H. Miklós, Beck Zoli, Deniz és Orsovai Reni, Quartzbox, Random Trip, Dés László, Bocskor Bíborka, Farkas Izsák, Radics Gigi, Sör és Fű, Pásztor Anna, Ham Ko Ham, Hősök, Wunderlich József és Ember Márk.

A koncert előtt és után DJ szórakoztatja a közönséget, napközben pedig a Pesti Alsó Rakparton 11:00-18:00 óráig a Fővárosi Önkormányzat jóvoltából ingyenes gyerekprogramok és Lánchíd történeti kiállítás vár mindenkit a Valyo állandó programjai mellett.

Az ÉnBudapestem applikáció hoszteszei is várnak minden érdeklődőt az online kedvezménykártya lehetőségeivel kapcsolatban. További részletek és a teljes program a Lánchíd fesztivál Facebook eseményében található.

Forrás: 150.budapest.hu


Táncra perdült a Szabadság-szobor

Táncra perdült a Szabadság-szobor 

Különleges látványban lehetett része, aki a október 11-én este a Fővám téren járt.
Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban

Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban 

Már nyáron körbejárta az internetet a hír, hogy lejárt Zamárdi és a Balaton Soundot szervező Sziget Zrt. között a 2024-ig tartó szerződés, most kiderült: nincs folytatás.
Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba

Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba 

A vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) világszerte az egyik leggyakoribb tízlábú rákfajjá vált a véletlen és direkt telepítések hatására. Most már a Balatonban is megtalálható.
FoxPost lett a Packeta

FoxPost lett a Packeta 

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek.
Hívatlan vendég a Balatonban

Hívatlan vendég a Balatonban 

Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, és kiderült ennek oka is.
Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló

Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló 

Legalábbis az idei vendéjszakaszámok tekintetében.
Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom

Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom  

Nyolcszáz évnyi szolgálat után helyreállították, ami megmenthető volt belőle - készen áll a következő ezer évre.
Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz

Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz 

A legendás vendéglátóhely október 28-án nyit ki utoljára.
Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót

Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót 

A székesegyház hatvan méteres tornyában ünnepelte az egymilliomodik látogatóját a Pécsi Püspökség.
Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs!

Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs! 

Kiemelten sok programmal készülnek az őszi szünetre a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben és a világörökségi helyszíneken.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.