Budapest felújított műemlékeiről nyílt fotókiállítás

Öt kiemelt jelentőségű budapesti műemléket mutat be a Megújult műemlékek friss szemmel című fotópályázat díjnyertes képeiből rendezett kiállítás, amely hétfőtől látható a Pesti Vigadóban.

A Miniszterelnökség és a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) által kiírt pályázat résztvevőinek a Kossuth térről, a Várkert Bazárról, a Ludovika főépületéről, a Pesti Vigadóról, valamint a Zeneakadémia nemrég megújult épületéről kellett képeket készíteniük - mondta el a kiállítás megnyitóján a MÉSZ elnöke.

Sáros László György kiemelte: a szövetség székházában már bemutatott anyag "nem képes riport; egy-egy kép önmagáért a jó képért" készült.

Tarlós István főpolgármester arra emlékeztetett, hogy Budapest mintegy 2300 egyedi és 350 területi műemléki védelmet élvező objektumához viszonyítva ez az öt megvalósult műemléki projekt nem tűnik soknak, nem szabad azonban elfelejteni, hogy milyen jelentőségű műemlékekről van szó. Mint hangsúlyozta, ez az öt felújítás szervesen kapcsolódik a főváros 2010 óta zajló középület-, lakóépület- és köztér-rekonstrukciós programjához.

A városlakók jobb közérzetéhez a kormánnyal együttműködve a Fővárosi Önkormányzat egyebek mellett a közlekedés racionalizálásával, villamosvonalak felújításával vagy az évtizedek óta húzódó M4 beruházás befejezésével is nagymértékben hozzájárult - jegyezte meg, hozzátéve: a kiállítás képei Budapest és a kormány sikeres együttműködését is visszatükrözik.

Fürjes Balázs egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos felidézte: az öt műemlék-felújítás döntően állami beruházással valósult meg, de mindenben számíthattak a főváros segítségére is. "Sarokpontja a kormány munkájának, hogy Magyarország csak akkor tud jobban teljesíteni, ha a főváros is jobban teljesít" - hangsúlyozta Fürjes Balázs.

Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke köszönetet mondott a kormánynak, az adófizetőknek és az építészeknek, amiért az elmúlt években az MMA tulajdonába került Pesti Vigadó épülete is megújulhatott.

Az MMA célja, hogy a Vigadó a jövőben is az építészet otthona legyen, jövőre például egy Feszl Frigyes-kiállításnak ad majd helyet - árulta el az MMA elnöke.

Forrás: MTI


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.