Budapestinfo Pont a Szigeten

A bejáratnál lévő BUDAPEST betűk fényfestése, turisztikai tájékoztatás, álláskeresésitanácsok, mobil kormányablak és városnéző túrák várják többek között a Sziget látogatókat a Budapestinfo Pont házban.

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és a Fővárosi Kormányhivatal idén is közösen áll a fesztiválozók rendelkezésére a Sziget Fesztiválon Budapestinfo Pontjával.

A főváros hivatalos turisztikai és fesztiválszervező cége, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) idei szlogenje szerint: „Budapest a kultúra és sport fővárosa”, így az egyik legvonzóbb turisztikai célállomás 2017 nyarán.

A BFTK – ahogy a FINA világbajnokság és masters versenyek alatt is – kiterjedt Budapestinfo Pont hálózatán keresztül tájékoztatja a városba érkezőket, ezt teszi Budapest egyik legvonzóbb fesztiválján, a Sziget Fesztiválon is. A Budapesti látnivalókról, attrakciókról, programokról a Budapestinfo Ponton kapnak információt a Szigeten szórakozók.

Az elmúlt évekhez hasonlóan – a kiterjedt tájékoztatás mellett – különféle aktivitásokra is számíthatnak a fesztiválozók.

 

A BFTK ingyenes városnéző túrákat is szervez augusztus 11-én pénteken, 13-án vasárnap, valamint 15-én kedden. A látogatásokra regisztrálni a Budapestinfo Ponton lehet.A szervezet továbbá turisztikai felmérést végez arról, hogy az idelátogatók milyen benyomásokat, élményeket szereznek a fővárosról.

A Budapestinfo Pont augusztus 9-étől 16-áig minden nap: 10.00-21.00-ig tart nyitva. 

A Kormányhivatal látogatópultja és a mobil kormányablak augusztus 9-étől 16-áig minden nap: 11.00-19.00-ig tart nyitva.


Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza 

Május 12-én igazi világsztárokkal is találkozhatunk!
Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján

Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján 

Május 1-jén ünnepelte az ÉnBudapestem applikációja az első születésnapját.
Szibériai tokhalak a Balatonban?

Szibériai tokhalak a Balatonban? 

A Balatonban megjelenő lénai tokok minden bizonnyal a vízgyűjtőn létesült halgazdálkodási létesítményekből szökhettek meg.
Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő 

Nemzetgazdasági miniszter: a nyugati világ elöregszik, nő az idősek aránya, ebből adódóan sokkal nagyobb lesz a kereslet az egészségturizmusra.
Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon

Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon 

Harmincöt budapesti tanuló állhatott dobogóra a Szakma Sztár Fesztiválon.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.