Cigányzene fogadja a reptéren a turistákat

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A vonósokból álló együttesek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a Keleti és Nyugati Pályaudvaron, valamint Siófok, Balatonfüred és Badacsony hajókikötőjében húzzák a talp alá valót.

Lakatos Miklós zenekara muzsikál Ifj. Sárközy Lajossal
Lakatos Miklós zenekara muzsikál Ifj. Sárközy Lajossal
Fotó: Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.

A Muzsikáló Magyarország program keretében, a nagysikerű Dankó Pista Emléknap után

megelevenedik a népszerű tradíció, amikor nótával köszöntötték vagy búcsúztatták az utazókat a pályaudvarokon, kikötőkben.

Egykor még az Orient Express utasait is cigányzenekar fogadta.

Magyarországon legendás cigánymuzsikusok születtek, akik a maguk művészetével évszázadokon keresztül meghatározták a magyar zenei életet. A cigányzene több mint kétszáz éve a magyar kultúra egyik sajátos, páratlan értéke, amely nemcsak az országimázs részévé vált, hanem a magyar vendégszeretet is megtestesíti.

Az eseménysorozat részeként a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, valamint Siófok, Balatonfüred és Badacsony BAHART kikötőiben hetente három, a Keleti és a Nyugati pályaudvaron hetente két alkalommal csendülnek fel jól ismert dallamok hamisítatlan cigányzenei stílusban.

A muzsikusok három-négy órán át játszanak közönségkedvenc slágereket, filmzenéket, komolyzenei dallamokat, opera- és operettrészleteket.

Az idén 1,1 milliárd forint kormányzati támogatással megvalósuló program célja a tradicionális kávéházi cigányzene népszerűsítése, amely a vendéglátóhelyeken is folytatódik. A turisztikai főszezonban − június 2. és szeptember 28. között – hetente négy napon át, napi három órán keresztül muzsikálnak cigányzenekarok számos étteremben, vendéglőben és kávéházban szerte az országban.

A részt vevő vendéglátóhelyek listája ITT található.


Felmentették Guller Zoltánt a Magyar Turisztikai Ügynökség éléről

Felmentették Guller Zoltánt a Magyar Turisztikai Ügynökség éléről 

A hírt Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter péntek este a saját közösségi oldalán jelentette be.
Nyári varázslat Győrben: lampionos hajós felvonulás

Nyári varázslat Győrben: lampionos hajós felvonulás 

Tavaly ötven év után kelt újra életre a Lampionos Hajós Felvonulás Győrben.
Kultkikötő a Balatonnál

Kultkikötő a Balatonnál 

Július 3. és augusztus 28. között újra megnyitja kapuit a Kultkikötő.
Válasz a digitális világra: helyette inkább nyári táboroztatást

Válasz a digitális világra: helyette inkább nyári táboroztatást 

Tovább nő az igény a közösségi nyári élményekre.
Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén

Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén 

Európa első party-padel klubja érkezik a Szigetre.
Már tart a Hévíz Álommeló

Már tart a Hévíz Álommeló 

Javában zajlik a nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya.
A Duna újabb fővárosi partszakaszán lehet fürdeni

A Duna újabb fővárosi partszakaszán lehet fürdeni 

Nyitva az Árasztó-parti szabadstrand.
    Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján

Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján 

Július 11. és augusztus 23. között a lovasi Nagy Gyula Galéria ad otthont a Heart & Cherry Galéria pop-up kiállításnak, amely közel húsz kortárs magyar alkotó több mint ötven művét mutatja be.
Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.