Csobbanni csábítják az olaszokat a magyarok

A magyarországi fürdőturizmus lehetőségei címmel tartanak kedden Milánóban egész napos olasz-magyar szemináriumot az észak-olaszországi város kereskedelmi kamarája, a milánói magyar főkonzulátus és a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében.

A kétoldalú szakmai partnerkapcsolatok létesítését és erősítését szolgáló találkozót Federico Maria Brega, a milánói kereskedelmi kamara nemzetközi tevékenységét ösztönző Promos ügynökség vezetője és Timmaffy Judit milánói főkonzul nyitja meg.

Timmaffy Judit elmondta: a magyarországi fürdőkultúra történetét, építészeti jellegzetességeit, idegenforgalmi és gyógyturisztikai lehetőségeit többek között Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár, Kepli József János, Hévíz alpolgármestere, valamint Hevessy Gábor, az Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotel igazgatója mutatja be az északkelet-olaszországi Lombardia tartomány vállalkozóinak.

A milánói kereskedelmi kamara adatai szerint a Lombardia és Magyarország közötti üzleti forgalom tavaly mintegy 3 milliárd euró volt, hat százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ez az Olaszország és Magyarország közötti teljes forgalom több mint egyharmada.

Lombardia és Magyarország között az olasz tartományba érkező 2015-ös import értéke elérte az 1,6 milliárd eurót (4,8 százalékpontos növekedéssel 2014-hez képest), az export az 1,3 miliárd eurót (+7,8 százalék).

A legtöbbet Milánó, Brescia és Mantova exportálta Magyarország felé, az importban Milánó és Pavia városa állt az élen. A szintén lombardiai Lecco tavaly megkétszerezte a Magyarországgal való forgalmát, Como 23,7 százalékos növekedést mutatott, Monza és Brianza húsz százalékosat. Lombardia elsősorban gépeket, vegyipari termékeket és fémet exportál Magyarországra és computert, elektronikus cikkeket, közlekedési eszközöket importál.

Az olasz statisztikai hivatal (Istat) adatai szerint évente 200 ezer olasz utazik Magyarországra üzleti céllal és turistaként.

Forrás: MTI


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.