Díj a kortársművészet közvetítéséért

Ötödik alkalommal hirdeti meg a Ludwig Múzeum az Art Transfer-díjat, amely több pályázó – kizárólag magánszemélyek – közt is megosztható, összege bruttó 300 ezer forint. Jelentkezési határidő október 8.

A díjjal a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum olyan múzeumpedagógusok, pedagógusok, művészek, művészettörténészek, kurátorok tevékenységét ismeri el, akik a saját területükön az elmúlt időszakban sokat tettek a kortárs képzőművészet közvetítéséért és népszerűsítéséért” – olvasható a múzeum közleményében.

A pályázatra magánszemélyek 2020–23 között megvalósult projektjeit várják; máshol benyújtott anyaggal is lehet pályázni, de ezt jelölni kell.

A Ludwig idei kerettémája a gondoskodás, ezért a pályázatok elbírálásánál figyelembe veszik a kortárs képzőművészet átgondolt, progresszív, jól adaptálható módszerekkel való közvetítése, interpretációja, pedagógiai megközelítése mellett az elesettek, a rászorulók, a sajátos élethelyzetben lévők támogatásának – közvetlen vagy közvetett – megvalósulását.

Pályázni lehet különféle pedagógiai tevékenységekkel is: például iskolai óra, nyári alkotótábor, témanap, programsorozat, workshop, kiadvány, játék.

Fontos, hogy azok „támogassák az önálló gondolkodást, munkavégzést, valamint az önálló személyiségek tartalmas együttműködését.Az ideális projekt az életkori sajátosságok figyelembevételével médiatudatosságra törekszik, erősíti a kritikai szemléletet, az önismeretet, a társadalmi felelősségvállalást, és szem előtt tartja a legkülönfélébb társadalmi igényeket. Lényeges szempont, hogy a projekt adaptálható legyen, valamint korlátozott anyagi erőforrások között is megvalósulhasson.”

A pályázati anyagnak tartalmaznia kell a koncepciót és a módszertant is.

Elolvasom a kiírást >>

Forrás: hvg.hu


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.