Dolgoznak Önnél 250-en? Akkor ezt a lehetőséget ne hagyja ki!

Februárban kiírásra kerül a Széchenyi 2020 keretén belül a GINOP-6.1.5-16 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára.

Olyan nagyvállalkozások pályázhatnak, akiknek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelem benyújtását megelőző két lezárt, teljes üzleti év valamelyikében minimum 250 fő volt. A megvalósítás helyszíne (telephely) az Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl régiókban lehet. Nem támogatható a Közép-Magyarország régió területén megvalósuló fejlesztés.

A pályázatból finanszírozható többek között OKJ-s képzés, egyéb nyelvi képzések, egyéb szakmai képzések, egyéb képzések, vállalati HR-stratégia humánerőforrás-fejlesztéssel foglalkozó részének kidolgozása, amennyiben ilyennel még nem rendelkezik, képzések előkészítésével kapcsolatos tevékenységek: személyi, tárgyi és egyéb feltételek megteremtése, eljárások, módszertanok, stratégiák kidolgozása, munkavállalói képzési igények felmérése.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 10.000.000 Ft, maximum 100.000.000 Ft, amely a munkavállalói létszámtól függően sávosan növekszik.

További információkért kattintson ide, vagy keresse a Kontakt Műhely munkatársait:

Tóthné Márton Gabriella + 36-30-238-2393
Szűcsné Szabó Katalin +36-30-799-0218


Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kékúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kékúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.