Egész télen szánkózható lesz a Normafa

Az idei téltől megkezdődik a hópótlás a Normafán, így egész télen szánkózható lesz a budapestiek közkedvelt kirándulóhelyén az Anna-rét.

A Hegyvidéki Önkormányzat hamarosan megkezdi az Anna-rét melletti kedvelt szánkózó- és sífutóterület hópótlásának előkészítését, majd következő lépésként a lesiklópálya területét is engedélyezhetik, adja hírül a Magyar Nemzet.

Az enyhe téli időjárás miatt, egyre kevesebb hó marad meg a városban, ezért is örvendetes, hogy hóágyúzással állítanak elő havat a sífutó-pályánál a Normafánál. Nagyobb lehetősége nyílik így a sportolásra a síelés kedvelőinek Budapesten, mondta a napilapnak Fürstner József, a Magyar Síszövetség elnöke, aki hozzátette: üdvözli, hogy szervezett körülmények között tölthetik el a szabadidejüket a síelők, szánkózók és a kirándulók.

A Normafánál a 2010 és 2020 közötti években átlagosan 46 napig volt hótakaró, ebből 23 napig tíz centiméternél vastagabb. Egy hosszabb, kiszámíthatóbb téli sportidény feltehetőleg elejét veheti annak a problémának, amit a rohamszerű, néhány hétvégére koncentrálódó lakossági terhelés jelent.

A munkálatok befejeztével várhatóan három-három és fél hónapon keresztül lesz használható téli sportolásra a terület. Most új fejezet nyílhat a Normafa történetében azzal, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat megkezdi az Anna-rét melletti kedvelt szánkózó- és sífutóterület hópótlásának előkészítését.

A teljes cikk megtalálható: ITT

Forrás: Magyar Nemzet


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.