Egymilliárd forint állami forrásból fejlesztik Harkány gyógyfürdőjét

A kormány egymilliárd forintos állami támogatásban részesítette Harkányt, az összeget a dél-baranyai város gyógyfürdőjének fejlesztésére fordítják - jelentette be Tiffán Zsolt, a térség országgyűlési képviselője.

A politikus hangsúlyozta: a város és környékének fejlődése a gyógyfürdő fejlesztésén keresztül valósulhat meg. Reményének adott hangot, hogy a város fejlődési pályára áll, és tíz év alatt Magyarország legjobb fürdőhelyévé válik.

Baksai Tamás Endre, Harkány polgármestere azt mondta: a támogatással elhárultak az akadályok a gyógyfürdő műszaki fejlesztése elől, amire az önkormányzat jogerős építési engedéllyel rendelkezik.



Januárban indul a közbeszerzési eljárás, azt követően a kivitelezés - tette hozzá. Tiffán Zsolt felidézte, hogy a kormány 2014-ben mintegy 200 millió, tavaly 300 millió forint támogatásban részesítette a fürdővárost. Megjegyezte: az idén Dél-Baranyába példátlanul sok fejlesztési forrás érkezett, a kormány 14 milliárd forinttal járult hozzá például az Ormánság átfogó fejlesztését célzó Ős-Dráva projekt vízkormányzási fejlesztéseinek megvalósításához.

Baksai Tamás Endre, Harkány polgármestere azt mondta: átalakult a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. menedzsmentje: háromtagú igazgatóság irányítja a jövőben az intézményt. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt években a városba több fejlesztési forrás érkezett, mint bármikor a rendszerváltás óta.

Marosi András, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. elnök-igazgatója a konkrét fejlesztésekről elmondta: az egymilliárdos forrást a fürdő teljes belső és külső megújítására kívánják felhasználni. Ezek között szerepel a fürdő kettes épületének tetőrekonstrukciója, egy gyermekfürdő-részleg kialakítása, valamint a már meglévő szaunarészleg további bővítése. Kitért arra is, hogy áttekintik a 3-as medence megosztását és befedését célzó terveket is.

Forrás: MTI


Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.