Egyre közkedveltebb a Széchenyi Pihenőkártya

Egyre közkedveltebb a Széchenyi Pihenőkártya: szeptemberben már közel a 135 000 munkavállaló birtokolt MKB SZÉP kártyát. Több mint 5 000 munkáltató él a népszerű béren kívüli juttatás lehetőségével, amelyet országszerte több mint 16 ezer szolgáltatási helyen fogadnak el.

A SZÉP kártya rövid idő alatt az egyik leggyakrabban választott béren kívüli juttatási formává vált: az MKB SZÉP Kártyákra a munkáltatók a 28,5 milliárd forintot meghaladó összeget utaltak a 2011-es indulás óta, ebből összességében közel 24,1 milliárd jutott vissza a gazdaságba. Csak az idén már több mint 8 milliárdot használtak fel a kártyabirtokosok – közölte Lehoczky László, az MKB Nyugdíjpénztárt és Egészségpénztárt Kiszolgáló Kft. ügyvezető igazgatója.

Kedvezményes adózás, egyszerű ügyvitel

A munkáltatók szimpátiáját egyaránt erősíti a kedvezményes adózás mellett (35,7%) az egyszerű ügyvitel, valamint a nagyfokú rugalmasság. Mivel a SZÉP kártyára nem rendszeresen és visszamenőlegesen is adható juttatás, ennek ütemezése a bevételekhez igazítható, mi több: a cégek akár az év utolsó napjaiban, egyszerre is átutalhatják dolgozóinak a támogatást, akár a maximálisan adható 450 ezer forintot. Mindennek nincs többletköltsége, a juttatásból sincs levonás, a dolgozó pedig ingyenes kapja és használhatja a SZÉP Kártyát.

Lehoczky László szerint 2014-ben már jól megmutatkozik, hogy az MKB SZÉP Kártya birtokosai tudatosan, szabadidős szokásaiknak, illetve a pihenést szolgáló terveiknek megfelelően választják ki, hogy a három alszámla közül melyikre kérik az elkölthető pénzüket. Tisztában vannak azzal, hogy hogy az alszámlák között nincs mód utólagos átcsoportosításra, a mérlegeléskor pedig figyelembe veszik, hogy a szálláshelyeken, illetve a gyógy- és strandfürdő szolgáltatásokért mindhárom alszámláról fizethetnek.

A vendéglátás viszi a prímet

A felhasználásban – az előző évekhez hasonlóan – változatlanul a vendéglátás viszi a prímet 65 százalékkal, megelőzve a 21 százalékban választott szálláshelyet, valamint a 14 százalékot elérő szabadidő alszámlát. A felhasználás hónapok közötti megoszlása – s ez is a SZÉP kártya általános elterjedtségét, széleskörű felhasználhatóságát bizonyítja – egyenletesebb lett. Az év első hónapjaiban bővült a használat, különösen májusban, ez utóbbi a lejáró összegek felhasználásával is összefüggésben lehet.

Évszakokra bonthatóak a pihenési szokások

Hosszabb távon a SZÉP Kártya felhasználási statisztikája vélhetően szorosan követni fogja a családok napi életét jelentősen befolyásoló olyan adottságokat is, mint az iskolaszünet, a hosszú hétvégék pontos időpontja, mert ekkor egyértelműen kimutatható a SZÉP Kártya-felhasználás megugrása. Ezért az évek között a havi statisztikai adatok összehasonlításában ezt is majd figyelembe kell venni.

Az MKB SZÉP Kártyák adatai szerint a felhasználás területi megoszlása is jól követi az évszakokat, a pihenési szokásokat. Idén például januárban Budapest-Közép- Dunavidéki Régió súlya a felhasználásban közel 50 % volt, ez az üdülési szezon csúcsára 25 %-ra esett vissza, ezzel párhuzamosan a Balatoni régió súlya a januári 6- ról 25 százalékra emelkedett augusztusban.

Lehoczky László az év végére a SZÉP Kártyára utalt összegek és a SZÉP Kártyás költések tekintetében egyaránt a 2013-as számok meghaladását, új rekordok elérését prognosztizálja.


Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.