Élénkül a kínai beutazó turizmus

Egyre jobban élénkül a kínai beutazó turizmus Magyarországon és Európában - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója az Európai Unió Tanácsa soros magyar elnökségének nyitányaként az MTÜ által megrendezett Európa-Kína Turizmus Dialógus sajtótájékoztatóján Budapesten.

Könnyid László elmondta, hogy a rendezvény arra hivatott, hogy felgyorsítsa a turizmus helyreállását Európa és Kína között, emellett turisztikai párbeszédet indít a kormányzatok és a szakmai szereplők között. A közel 250 kínai és uniós szakember részvételével megrendezett szakpolitikai konferencia fókuszában emellett az adatvezérelt ágazatirányítás és a digitalizáció áll, olvasható az MTI oldalán.

Kiemelte, hogy tavaly több mint 110 ezer kínai vendég több mint 305 ezer vendégéjszakát töltött el Magyarországon, utóbbi háromszoros, előbbi négyszeres növekedést jelent az előző évhez képest. Idén eddig 76 ezer kínai turista több mint 210 ezer vendégéjszakát töltött el hazánkban, ami régiós összevetésben kedvező adat, hozzátéve, hogy minden esély megvan arra, hogy az év egészében minden mutató felülmúlja majd a járvány előtti 2019-es szintet.


Mint az MTI írja, az eredményekhez hozzájárul, hogy már hét kínai városból heti 21 járat hozza a kínai turistákat Budapestre, ezzel a régióban a legtöbb járat érkezik Kínából a magyar fővárosba.

Az Európai Utazási Bizottság (ETC) elemzése szerint a kínai turizmus visszaépülése Európában azért halad lassabban, mert a légijáratok gyakorisága még nem érte el a járvány előttit - jegyezte meg az MTÜ vezérigazgatója, majd beszédében kitért arra, hogy a konferencián európai és kínai turisztikai szakemberek közösen arra keresik a választ, mit lehet tenni a piacnyitás után a beutazó turizmus minél gyorsabb visszaépülése érdekében. Megvizsgálnak jó gyakorlatokat, digitális technológiákat és minden eszközt, amely alkalmas a turisztikai visszaépülés gyorsítására.
    

Elmondta továbbá, hogy a magyar EU-elnökség alatt az MTÜ látja el az uniós turisztikai szakpolitikával kapcsolatos feladatokat, egyebek mellett a munkacsoportokban, vagy konferenciákon.

kínai beutazó turizmus
kínai beutazó turizmus
Fotó: depositphotos

    

Miguel Sanz, az Európai Utazási Bizottság (European Travel Commission- ETC) igazgatóságának elnöke szerint a tanácskozásnak kiemelt szerepe van, mert Kína és Európa kölcsönösen fontos turisztikai küldőpiacai egymásnak. Európában tavaly 700 millió nemzetközi utazást regisztráltak, ez a világ teljes turisztikai forgalmának több mint 50 százaléka. Annak érdekében, hogy Európa megőrizze a vezető szerepét a világ turizmusában, koncentrálnia kell az egyik legjelentősebb küldőpiacra, Kínára - hangsúlyozta. A tanácskozás hozzájárul az Európa-Kína közötti turisztikai forgalom fellendüléséhez - vélekedett.
   

 Az ETC Európa nemzeti turisztikai szervezeteit képviseli, jelenleg 36 tagszervezete van. Az eseményt a Nemzetgazdasági Minisztérium és az MTÜ a kínai világszervezettel, a World Tourism Alliance-szel és az ETC-vel együttműködésben szervezi meg. A rendezvény célja, hogy párbeszédre invitálja a turisztikai szektor legmagasabb szintű hivatalnokait, az Európai Unió tagországai és más európai országok képviselőit, valamint a WTA által delegált magasrangú kínai szakembereket, olvasható a közleményben.


Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.