Életérzésként jelenik meg az EFOTT a fesztivál himnuszában

Az EFOTT helyszínén, Velencén forgatták a fesztivál himnuszának szánt klipet, amelynek középpontjában a szabadság, a fiatalság és a pillanat megélése áll.

Az EFOTT alapvetően egy zenei fesztivál, amely miden programját és megmozdulását úgy alakítja, hogy az elérje a fiatal célcsoportot. Ehhez pedig nagyban hozzásegít egy olyan fülbemászó dal, egy sláger, amely hangulatában a fesztiválon töltött órákat, napokat idézi, előhozza az emlékeket, és amely minden alkalommal erre a fesztiválra emlékezteti a hallgatót. A dal és a klip a célcsoporthoz közel álló stílussal és előadókkal erősíti a rendezvény pozícióját, úgy, hogy közben elrugaszkodik a megszokott fesztivál image videóktól. A dal és klip középpontjában a szerelem és szabadág áll, ezzel is utalva az EFOTT-ra, vagyis annak szlogenjére: csak szabadon…

A Feszt szerelem című dal a Margaret Island alapötlete, amelyet Horváth Gáspár, a.k.a. JumoDaddy turbózott fel zeneileg. A szöveg Felcser Máté tollából született, aki épp a Margaret Island énekesnőjének, Lábas Viki emlékeiből inspirálódott. A klip mellőzi a klasszikus fesztivál hangulatképek felvonultatását és egy kibontakozó, könnyed nyári szerelem történetét meséli el. A fókuszba a szabadság, a fiatalság és a pillanat megélése kerül. Ehhez a gondolatmaghoz illeszkedik a megvalósítás is. A klip nem akar szájbarágós lenni, magát a fesztivált a helyszínnel jeleníti meg, illetve az EFOTT-ot nem mint terméket, hanem mint életérzést mutatja be. Egy bontakozó fesztivál-szerelem boldog pillanatait követhetjük végig, ahol nem létezik más, csak a két főszereplő.

A klip helyszíne stílusosan Velence, nagyjából az a terület, ahol tavaly és idén is tábort ver majd az EFOTT.

A reklám:

{youtube|id=JyBJ5DdNt_U}

Werkfotók:

 

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.