Élettel töltik meg a hajdúböszörményi népi mesterségek házát

Népi kismesterségeket lehet tanulni a három hete átadott hajdúböszörményi központban. A Hajdúsági Népi Mesterségek Háza és Képzési Központ az öt alföldi paraszt porta, a tájházak szomszédságában épült. 

A 18. század végén, a 19. század elején épült vályogházak megjelenéséhez hasonlít kívülről az újonnan épült, egyemeletes, tágas, világos ház. A korszerű kialakítású és berendezésű épület földszintjén modern gépekkel és tűzhelyekkel felszerelt tankonyha, kamra, ebédlő, szociális helyiségek kaptak helyet, az emeleten kézműves műhelyek és kiállító terem.

A ház építésével egy időben zajlottak az első kézműves tanfolyamok hat szakmacsoportban: kovácsmesterséget, bőr-, fa-, textilművességet, kosárfonást tanultak a résztvevők, valamint helyi gasztronómiai különlegességek elkészítését. Közel százan jelentkeztek a tanfolyamokra, a 20 százalékos lemorzsolódás következtében 80 százalékuk fejezte be a tavaly novembertől idén áprilisig tartó képzést.

A népi kismesterségeket művelő helyi oktatók végezték a képzést a saját műhelyükben, az iskola konyháján és önkormányzati bérleményben. A résztvevők tanúsítványt kaptak. Új ismereteket elsődlegesen saját céljukra használják, valamint zárt körben értékesítik a saját maguk által előállított termékeket pld. kosár, szőttes.

Többen tervezik vállalkozás beindítását, az ehhez szükséges műhely, eszközök, valamint értékesítési rendszer kialakítása folyamatban van – tudtuk meg dr. Szarvas-Szabó Katalintól, a „Szabadhajdú” Közművelődési Média és Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől.

Mesterségbemutatók

Az új épületben szeretnénk bemutatni, testközelben megtapasztaltatni az érdeklődőkkel a népi kismesterségeket – folytatta az ügyvezető. – Szeretnénk élettel megtölteni a házat, rendezvényeket szervezni. Ősszel már idehozhatjuk a Márton-napi mulatságot, mesterség bemutatót tarthat a kovácsmester és más népi kismesterségek tudói is. Az udvaron álló kemencékben már eddig is sütöttek HÍR védjegyű süteményeket a Civilek a Lakóhelyért Egyesület tagjai, ezzel támogatták a helyi hagyományőrző rendezvényeket. (HÍR: Hagyományok – Ízek Régiók program. )

Norvégiai tanulmányút

A Norvég Alap támogatásával, a helyi önkormányzatok kapacitásfejlesztése a közszolgáltatások minőségének javítása és a helyi gazdaság fejlesztése érdekében pályázaton nyert a Hajdúsági Népi Mesterségek Háza és Képzési Központ terve.

A 276 millió forintból épült központ tevékenységi körének kialakításához jó alapot nyújtott a hajdúböszörményi szakembereknek a norvég Rissa községben tett tanulmányútja. A résztvevők többek között hajóépítő műhelyt, gyógynövénykertet, szövőműhelyt és a népi mesterségek szakiskoláját látogatták meg. 

Turizmusfejlesztés, önfoglalkoztatás

A Hajdúböszörmény Város Önkormányzata tulajdonában lévő épület működtetője a Szabadhajdú Nonprofit Kft. A népi mesterségek megőrzése céljából várják a központba a mesterségek iránt érdeklődőket. A helyi gasztronómia, hagyományos kovácsművészet, famegmunkálás, kosárfonás, s textilművészet és bőrművesség nevű kézművesképzésekre lehet jelentkezni. Az elsajátított ismeretek segítik az önfoglalkoztatást és a turizmusfejlesztést.

A tájházakat is kihasználja a város, nyaranta kézműves gyermekfoglalkozásokat, csapatépítő tréningeket tartanak ott. Paraszt olimpiát rendeznek sor-és váltóversennyel, gólyalábon járással, főzéssel. Az efféle versenyszámokat a felnőttek is kedvelik – mondta Fodor Anikó a Tájház vezetője.


Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.
Mit gondolnak Budapestről a hozzánk érkező turisták?

Mit gondolnak Budapestről a hozzánk érkező turisták? 

Ez jelentősen függ attól is, honnan érkeznek és mennyi ideig tartózkodnak fővárosunkban a városlátogató vendégek.
Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről

Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről 

Az ALDI Utazás megbízásából készült országos reprezentatív felmérés szerint a gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni.
Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát

Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát 

Lüktető ritmusok, magukkal ragadó dallomok: A kubai szenvedély Budapestre érkezik.
Fókuszban a gólyavédelmi program

Fókuszban a gólyavédelmi program 

A fenntartható örökség fókuszába került a Bodrogkeresztúron az elmúlt években megvalósult gólyavédelmi program.
Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon

Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon 

Az elmúlt egy hétben két magyarországi turisztikai szolgáltatás is megszerezte a Good Travel Seal Platinum minősítését.
Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben

Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben 

Több helyen pezsgő vagy Valentin-napi koktél is jár e napon a fürdőbe való jegyhez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.