Elkészült az FTC új stadionja

Két és fél hónappal a szerződésben foglalt határidő lejárta előtt elkészült a bajnoki bronzérmes Ferencváros labdarúgócsapatának új stadionja, amely július végén nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.

Fürjes Balázs budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos szerdán, az Üllői út és a Könyves Kálmán körút kereszteződésénél elhelyezkedő létesítmény bemutatása és bejárása alkalmával rendezett sajtótájékoztatón elmondta, hogy a bontással együtt 14 hónapig tartott az építési munka, "ez ebben a nagyságrendben egyedülálló".

Fürjes hozzátette, megkezdődött az átadás-átvételi eljárás, valamint a használatbavételi engedélyezés, a megrendelő, azaz a magyar állam, illetve a hatóságok szigorúan ellenőrzik az épületet.

"Nyugodtan mondhatjuk, hogy az új Fradi-stadion a legek stadionja lett, s nem csak azért, mert Magyarország legeredményesebb, legnépszerűbb, egyben leghíresebb futballcsapatának otthona" - jelentette ki a kormánybiztos, aki kiemelte: ebben a kategóriában ez a világ leggyorsabban felépült arénája, amely a 21. század technikai vívmányait felhasználva Európa legkorszerűbb, valamint leginkább környezettudatos stadionja is.

Több ezer embernek adott munkát

Az elmúlt évben Magyarországon ez volt a legnagyobb középület, amely felépült, s munkahelyteremtés szempontjából is rekorder: amint a sajtótájékoztatón elhangzott, a létesítmény tervezése és kivitelezése 3000 embernek adott munkát. Az új Fradi-stadionban található az ország legnagyobb acélszerkezete, amelyet Kecskeméten gyártottak, s nincs más olyan budapesti épület, amelybe ennyi beton épült volna be. Az előre gyártott elemek Dunaújvárosban készültek el, s mint Fürjes Balázs elmondta, a régi, lebontott stadion maradványait újrahasznosították, valamint beépítették az új létesítménybe.

Tényleg zöld a stadion!

Az új Fradi-stadionban napkollektorokat használnak, s újrahasznosítják a szürkevizet. Elválasztó korlátot és hálót nem szerelnek fel a lelátókhoz, így a szurkolók közvetlenül a pálya mellett ülnek, a nézőtér teljesen fedett, a kerengőn pedig 200 LCD-kijelzőn követhetőek a pályán történő események.

Az arénában a készpénzhasználattól mentes, kártyás fizetési rendszert alkalmaznak majd, a szurkolói csoportok egymástól teljesen elkülönítve jutnak be a létesítménybe, a lelátót pedig nagyfelbontású digitális kamerarendszerrel figyelik.

Fürjes Balázs azt mondta, a beruházás közel 40 százaléka visszafolyik a költségvetésbe az építkezés alatt, illetve az azt követő egy évben különböző adónemek formájában.

Speciális technológia, ultramodern gyepszőnyeg

Az arénában működő kamerarendszer egy speciális számítógépes technológiával egészül ki, ennek köszönhetően akár mérkőzés közben is van lehetőség a játékosok teljesítményének minden részletre kiterjedő figyelésére és elemzésére, s az öltözőben elhelyezett LCD-képernyő segítségével az edzők akár már a szünetben használhatják a rendszert.

A gyep az egyik legmodernebb technológiával készült, s a játéktér automatikus fűtési rendszerrel van felszerelve. Utóbbi működéséhez 26 kilométeres csőrendszer húzódik a gyepszőnyeg alatt.

Fürjes Balázs szerint átlagosan 15 ezer fős nézőszám várható a stadionban, amely nemzetközi mérkőzéseken 23 500, a magyar bajnoki találkozókon pedig több mint 24 ezer drukker befogadására lesz alkalmas. A kormánybiztos azt mondta, az új Puskás Ferenc Stadion felépítéséig válogatott összecsapásokat is rendeznek majd az arénában, amelyben évente legalább 200 rendezvénynapot szeretnének tartani az évi 30-50 futballmérkőzésen kívül. A téli időszakban 30 ezer fős koncertek lebonyolítására is lesz lehetőség.

Forrás: MTI


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.