Élőkép és várfutás a Siroki vár napján

Október 15-én egyedi élményekkel várta a látogatókat hazánk egyetlen barlangvára, a siroki vár.

Az immár hagyományos Siroki vár napja nem véletlenül októberben kerül megrendezésre, a vár legjelentősebb birtokosa Országh Kristóf 1567 októberében halt meg. A várat 1596 októberében foglalta el a török és szintén ugyanebben a hónapban, 1687-ben foglalták vissza.

A Forster Központ tulajdonában álló műemléknek már a megközelítése is egyedi lesz, első alkalommal rendeztek várfutást. Délelőtt élőképre várták a látogatókat, a várnyeregben a Sirok szót formálták meg a vendégek. Mind a várfutás, mind az élőkép ötletgazdája a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület volt. Az egyesület a jövőben szeretné rendszeressé tenni a mátrai élőképek megalkotását, mely új típusú marketing lehetőséget jelent. A Forster Központ tulajdonában álló Siroki vár napja program lebonyolításában a tulajdonos mellet közreműködött a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület és Sirok Község Önkormányzata.

A széles körű összefogás eredményeképpen a nap folyamán kézműves foglalkozásokkal, kincskereséssel, íjászkodással és táncházzal is várták a látogatókat. Nem feledkeznek meg a kalandos kedvű gyerekekről sem, fiúknak hadapród próba, lányoknak várkisasszony próbatétel is szerepelt a kínálatban. A legnagyobb siker a kincskeresés volt, illetve a várkisasszony próbánál a termények szétválogatása, a lencse, csicseriborsó és bab elkülönítése a kicsik mellett a felnőtteket is vonzotta.


Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.