Először Budapesten a luxus utazási szakvásár

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szakmai munkájának köszönhetően 2023 tavaszán Budapest ad otthont a német nyelvű piacok legfontosabb luxus szakmai vásárának, a LOOP-nak, amely két időpontban, külön programsorozattal várja a szabadidő- és a hivatásturizmus szakembereit. Most először látogat el a régiónkba a rendezvény, amit a legutóbbi, portugáliai alkalom kivételével korábban mindig DACH országokban valósítottak meg - olvasható az MTÜ igyutazunk.hu oldalán.

A LOOP az egyetlen luxus vásár a német nyelvű piacokon, amely nemzetközi luxusszállodáknak és turisztikai szolgáltatóknak kínál üzletfejlesztési lehetőséget. A rendezvény koncepciójának alapja, hogy a lehető leghatékonyabb módon segítse a forgalomnövekedést azáltal, hogy koncentráltan teremt találkozási lehetőséget a luxus szegmens kiemelt szereplőinek. Így az érdekelt utazási irodák, niche utazásszervezők és más szolgáltatók néhány nap alatt valósíthatnak meg annyi üzleti egyeztetést, amelynek lebonyolítása átlagosan fél évbe telne, és a szükséges utazások miatt jelentős anyagi ráfordítást igényelne.

Februárban és márciusban azonban Budapest szívében, az Anantara New York Palace Budapest Hotelben és a Matild Palace, a Luxury Collection Hotelben mutathatják be a nemzetközi kiállítók között résztvevő hazai szolgáltatók a német nyelvterületről érkező buyereknek a főváros és környéke turisztikai kínálatát.



„Nagyon örülünk, hogy hosszas szakmai egyeztetések során a szervezőket sikerült meggyőznünk, hogy Budapest a fejlett infrastruktúra, magas színvonalú szolgáltatások, és a folyamatosan bővülő élménykínálat miatt ideális helyszín a 2023-as program megvalósításához.  Fontosnak tartjuk, hogy a rendezvényen résztvevő német, osztrák, valamint svájci buyerek személyes tapasztalatot szerezzenek mindazokról az újdonságokról és fejlesztésekről, amelyek az elmúlt években a fővárosunkban történtek. Ezzel párhuzamosan pedig arra is lehetőség nyílik a rendezvény során, hogy a hazai szolgáltatók fontos külföldi partnerekkel találkozzanak és üzleti kapcsolatokat építhessenek. Mindezek miatt szakmai tapasztalatunkkal is segítjük a szervezőket a programok sikeres megvalósításában” mondta el a kiállítás kapcsán Jakab Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettese.

Az esemény a szabadidős és az üzleti szegmens érintettjeit egyaránt megszólítja, ezáltal kiemelkedő lehetőséget kínál, hogy mindkét célcsoport számára bemutatkozzanak a főváros új és talán kevésbé ismert attrakciói.  A 450 résztvevő harmada a MICE, két harmada pedig a luxus szegmensben érdekelt. Minden második látogató buyer, aki mindkét területen szervez utakat. A programsorozat lehetőséget nyújt, hogy a vállalati szegmensben érdekelt szolgáltatók felmérjék az egyéni utazóknak szóló kínálatot, így vendégeiknek kényelmesebb és gazdagabb élményt nyújtó programot kínálhatnak, amelyek növelhetik a magyarországi tartózkodás időtartamát.

A rendezvények időpontjai:

LOOP LEISURE: 2023. február 26.- március 2. , LOOP MICE 2023. március 2-5.



Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.